Tolnai Világlapja, 1906. április-június (6. évfolyam, 14–26. szám)
1906-04-15 / 16. szám
Apróságok a természettudomány köréből. A legnagyobb olajfa. Nizza környékén szokták a kirándulók és télen is nyaralók meglátogatni a környék egyik legérdekesebb és legszebb múltú régiségét. Ez egy igen megkopott, de alsó gályáinál még friss erőben virágzó olajfa, mely a maga nemében Mathuzsálem — rivális nélkül. Törzseke 38 lábnyi magas, 8 és fél láb átmérőjű. 1516-ban egy Manchettini nevű természettudós már a környékbeli fák legöregebbjének nevezi és foglalkozik vele „Lettura Botanica “-jában. A legszebb érdeme, hogy túlélte az 1516-iki híres nagy fergeteget, mely akkor az egész Földközi-tengerpart vidékét csaknem összes növényzetétől megfosztotta. Hatalmas őstölgyeket, erdőket irtott ki az óriási vihar, s valami szerencsés véletlen megőrizte ezt az utókornak, mely kegyeletét azzal fejezte ki iránta, hogy kérgébe véste a nevét és a látogatás idejét. Mutogatnak egy, sőt több verses epigrammát Lafontaine , sőt Molliére és később Musset, aki George Sand, a híres franczia költőnőről áradozik két soros kis versben. Legutóbb rácscsal vették körül, s hatósági őrizőt rendeltek mellé, hogy megóvják a faricskálási düh elől. „Mikor egy világ megsemmisül.“ Ezzel a czímmel olvasunk egy régi múlt századbeli tudósfolyóiratban híradást egy igen érdekes tüneményről, mely azóta feledésbe ment. 1834 május 25-én Orleansban, Benlooban, Baselben továbbá a német Württembergben és Magyarországon Sopronban csodás köd ereszkedett le hajnaltájt, amely végtelenül száraz és fojtó levegőt hozott magával. Szaga olyan volt, mint az égetett mészé. A napot különös rózsaszínű lepelbe burkolta, s az említett vidékeken alig átlátszó rózsaszínű köd uralkodott. Arago, akkori természettudós egy vitairatban szól erről a tüneményről. A lapok, különösen a párisiak, rendkívüli idegességgel tárgyalták a dolgot. S daczára annak, hogy alig egy félszázaddal taszították le a Világ mejlett trónjáról a hármas Istenséget s állították fel helyette az Észét, babonás halálfélelem lepte meg a francziákat. Arago kijelenti, hogy az ő véleménye szerint ez a köd vagy a föld kebelében égő és a föld kérgén keresztül ható tűznek a füstje, vagy valamely szomszédos bolygó, meteor vagy meteorit megsemmisüléséből származik. A franczia közvélemény megnyugodott s azóta vulkanikus kitörésekkor mutatkozott csak, akkor is elvétve ez a tünemény. Nem is törődtek vele sokat máig sem, Aragó egyszerű feltevése a mai tudomány dogmája maradt. Ehhez jön kiegészítésül az az egykorú híradás, hogy ugyanazon a napon, május 25-én az afganisztáni Kandaharban sűrű villámlás között alig áttetsző ködben apró kövek hullottak alá a levegőből. A kövecskék gömbölyűek és simák voltak, érintésnél néhány pillanatig tűrhetetlen forróságú volt minden egyes kődarab. A mosókban (elég szép logikával) a világpusztulásról szóló imákat olvasták föl a Koránból s a dervisek a szabad mezőkön mélységes bűnbánat mellett imádkoztak, hogy az elmúlt túlvilág rettenetes sorsától kímélje meg az Irgalmas a hitetlen földet . . . Vizcsöppek a tudás forrásából. A remekművek kora. A „le sas tout“ czímű franczia lap hoszszabb elmélkedést közöl arról, hogy az irodalom és művészettel foglalkozók mely idejükben a legtermékenyebbek. Példákat példák után sorol föl s végül statisztikát csinál, melyben megállapítja, hogy 40—45 év közt születik a legtöbb dráma, 20—30 között a legtöbb vers, 30—40 között a legtöbb regény, nevetettek és kisebb műfajok ideje szintén 25—35 év közé esik. Kivételek természetesen bőven vannak. A szemek csodái. A közönséges életben megállapították már régen, hogy a sötétben csak a macska lát. Az ember szemében először fölfedezett szembogár vagy pupilla, mint eddig tudtuk, csak élesebb fénynél megrajzolt képeket vet a belső reczehártyára, amely ferdén esik ugyan arra az érzékeny belső lemezre,de mi azt igen természetes okokból nem vesszük észre. Azonban különös volt, hogy az állatok közt nem mindnek így áll ez a szabály. Kimondták rá tehát azt, hogy ez kivétel. Nálunk nem ismerős. Egy szorgalmasabb olasz szemész, Dr. Lecat most felfedezett könyvében beigazolja, hogy az embernél is a megszokás dolga a kizárólagos fény mellett való érzékelés. Fölemlíti, hogy Tiberius császár néhány esztendeig gyakorta éjjeli sétákkal gyakorolta a szemét, hogy az orgyilkosoktól sötét éjjeleken is óvakodhassék. Ő mondotta, hogy ha az emberi és állati természetet nem úgy rendezik be, mint berendezték nappali életre, oly szépen vésné viaszba a belüket (akkor ez volt az írás módja) éjjel, mint ma az Azóra ébredésénél a laureatus poéta. Parmában egy kisasszony (a neve Giulia Pellegrina) éjfélkor szintén világosabban látott, mint mások nappal. Huygens pedig egy hadifoglyot ismert Antwerpenben, aki a legvastagabb szöveten át kivett minden apró tárgyat. De ez már más, ez csakugyan rendkívüli. Egy herczegnő kritikája. Hogy néha goromba herczegnő is akad, bizonyítja egy, a berlini udvari könyvtárban őrzött levél, melyet egykor Amália porosz herczegnő, nagy Frigyes egyik nővére, Schulcz Jánosbrahám Péter karnagyhoz intézett, Schulz megzenésítette Racina Athatália-ját és azzal a kérelemmel küldötte meg Amália herczegnőnek, ki kiváló zeneértő hírében állott, hogy fogadja el a zenemű dedikálását. Erre a herczegnőtől a következő választ kapta : «Azt hiszem, Schultz úr, itt tévedésről van szó és zeneműve helyett valamelyik gyermekének hangjegypróbálgatásait küldte, mert a legcsekélyebb művésziességet sem bírok felfedezni, ellenkezőleg elejétől végéig általában hibás, úgy a kifejezésben, mint értelemben és rithmusban egyaránt. A motus contrarius teljesen a végére van helyezve, semmi a harmóniából, semmi dallam, a terzek teljes hiánya, egyetlen hang sem biztos beállítású, ki kell találni, melyik hangból kell kezdeni, semmi kánoni utánzás, a legcsekélyebb contrapunkció nélkül, csupa quintek és oktávok. És ezt zenének nevezi Ön ! Isten legyen izgalmas azoknak, kik magukra vonatkozóan ily heves képzelőtehetséggel bírnak és nyissa fel szemeiket, világosítsa meg elméjüket, hogy favágó és kontárok.“ Temperamentumosabban, mint a herczegnő ezekben a sorokban, aligha lehet bírálatot mondani. * A féltékenység a kétkedésből táplálkozik; azonnal vagy dühösséggé lesz, vagy megszűnik, mihelyt a kétséget bizonyosság váltja fel. TOLNAI VILÁGLAPJA G - ■ cTY fa :τ^\ 6?