Tolnai Világlapja, 1907. július-szeptember (7. évfolyam, 27–40. szám)

1907-08-04 / 32. szám

12£ 8 TOLNAI VILÁGLAPJA­ ságuk okosan kötött házasság lesz... A Madelaine bálján csakugyan találkoztunk s én ostoba, azt hittem, hogy ön csakugyan belém szeretett akkor az első látásra... pedig csak Prébois néni ren­dezte ezt az egész komédiát... Tudja meg, hogy csak azért mentem magához feleségül, mert nem akartam megszomorítani a szüleimet... Jean nagyot kacsagott. — De drága, kedves Leám, hiszen az a levél nem magára vonatkozott, hanem Jaquelinere, a ba­rátnőjére . . . Vele akart összehozni azon a bálon Prébois néni... Előre megbeszéltük ezt... Be is mutatott Jaquelinenak, de ekkor megpillantottam magát s egyszerre megváltozott a szándékom... Nem kellett nekem többé sem Jaqueline, sem senki, magát, egyedül magát szerettem s nyomban el is határoztam, hogy csak maga lesz a feleségem, más senki . . . — Igaz ez? —- kérdezte zavartan Lea. Jean égre-földre esküdött s még közelebb húzódott hozzá. — Csakugyan megszeretett az első látásra? — Még... meg... az első látásra. — Mint a regényekben... suttogta boldogan Lea és odahajtotta a fejét a Jean keblére... IV. A fiatal pár ezt táviratozta haza a legköze­lebbi állomásról: «Kedves mama! Ne nyugtalankodjál értünk, mert mi nagyon, de nagyon boldogok vagyunk. Lea és Jean.» Jean közelebb húzódott Leához és szenvedélyesen ragadta meg a kezét. Keresztkérdések Irta Guthi Soma — Jelenet a törvényszéken. — Az elnök: Tanú! Monda szemébe a vádlott­nak, hogy látta, midőn belenyúlt a panaszos zse­bébe. A tanú: Láttam hát! A vádlott: Maga? A tanú: Igen, én! A vádlott: Nézzen a szemembe! Ugy­e, hogy nem mer? A tanú: Hiszen a szemébe nézek. A vádlott: Kérem, nagyságos elnök úr, szí­veskedjék konstatálni, hogy a tanú kancsal... Az elnök: És ha kancsal? A vádlott: Akkor nem arra néz, akit lát, és nem azt látja, akit néz; következésképen: ha ő én rám nézett, akkor más látott, tudniillik, azt aki csakugyan belenyúlt a panaszos zsebébe... Az ügyész: De ő bizonyosan nem magára nézett akkor. A vádlott: Köszönöm, ügyész úri... Ha nem is nézett én rám, hogyan vallhatja azt, hogy én loptam el az órát? Íme, ilyenek a mai tanúk! Az elnök: Ugyan, ugyan! Már mirevaló ez a csűrés-csavarás? A panaszos is leteszi az esküt arra, hogy ön nyúlt a zsebébe. A vádlott: Hol az a panaszos?... Maga le­teszi az esküt? A panaszos: Akár százszor is. A vádlott: És hogy nézett ki az az óra? Mi? A panaszos: Dupla-fedelű aranyóra volt. A vádlott: Hol vette maga azt az órát? Tetszik látni, hogy elpirult! Nem tud rá megfelelni? Nem is volt neki aranyórája sohasem! Az elnök: De hiszen megtalálták önnél az órát. Itt van ii! (Fölmutatja.) A vádlott: Kérem, az az én tulajdonom. A feleségem vette kétszáznegyven koronáért. A panaszos: Nem igaz! Én vettem azt háromszáz koronáért. A vádlott: Megesküszik rá ? A panaszos: Hogyne! A vádlott: Nos, tekintetes törvényszék! Be akarom bizonyítani, hogy a panaszos hamisan val­lott ... íme, itt van az az óra, amit az ő zsebé­ben találtam. Közönséges nickel, hat koronát sem ér. És ő most cserébe az enyémet akarja... De nem oda Buda! Inkább beismerek mindent. A­z e­l­n­ö­k (a panaszoshoz): Nos, mit felel erre? A vádlott: Halljuk! Halljuk!... Most néz­zen a szemembe! Hiszen maga nem kancsal . . . Vallja meg, hogy hazudott. Kettőnk között az a különbség, hogy én már elloptam a maga óráját, maga pedig még nem lopta el az enyémet. De akarta. Az elnök (a panaszoshoz): Szégyelje magát! A vádlott: Igen, igen, szégyelje magát. Az elnök: A törvényszék elrendelte a pót­vizsgálatot. Haza mehetnek. A vádlott (a panaszoshoz): Hehe! Maga a kópé!... Ilyenek a mai panaszosok!

Next