Tolnai Világlapja, 1909. július-szeptember (9. évfolyam, 27–39. szám)
1909-08-15 / 33. szám
1582 TOLNAI VILÁGLAPJA Világos, (1849. aug. 13.—1909. aug. 13.) Szomorú nemzeti katasztrófa hatvanadik évfordulójához jutottunk el. Ezelőtt hatvan évvel volt ugyanis a világosi fegyverletétel, a melyről szemtanuk és olyanok, kik részt vettek a szomorú aktusban, ezeket közlik : Megkezdődött a csapatok felvonulása. Az indulás előtt a táborban megrendítő jelenetek egész sorozata ment végbe. A huszárok kedves lovaikat agyonlőtték vagy szabadjára eresztették. Kardokat törtek ketté, puskákat roncsoltak össze s ami töltény még volt náluk, sietősen ellövöldözték. Aztán egymás nyakába borultak a marczona katonák s a kik száz és száz csatában rendületlenül megállották helyüket és a legkisebb félelem nélkül néztek szembe a halállal, most mint a gyermekek, elkezdtek keservesen zokogni. Igy ért a Szöllős község mellett levő szabad térségre a csapat, hol megkezdték a felvonulást. Délután 5 órakor az I. és III. hadtest felállítása be volt fejezve, úgy, hogy Rüdiger tábornok megtarthatta a várva-várt szemlét. Ez volt az első harczvonal, a másodikat a VII. hadtest és a Querlondeféle tartalékhadosztály alkotta. Mögöttük a tüzérek, szekerészek és a lovasság. Az elhelyezkedés után Görgei Rüdiger elé lovagol és szabályszerűen tisztelegve megteszi jelentését. Egyúttal átnyújtja azokat a pontokat, melyek a csapatok és a polgári egyének kívánságait tartalmazzák. Rüdiger, hogy megadja a magyarok vitézségének megillető méltó formális elismerését, mindenekelőtt kijelenti, hogy a tisztek kardjaikat megtarthatják és ingóságaik, kocsijaik, lovaik stb. felett szabadon rendelkezhetnek. Ezután megkezdődik a szemle. A lefegyverezett sereg szótalanul, komoran bámul maga elé. Az első vonalban áll a gyalogság. Közöttük van a két híres vörössipkás zászlóalj, a 3-ik és a 9-ik. Szegény fiúk nem tudják visszatartani könnyeiket, mikor a szomorú aktus kezdődik. Rüdigernek is feltűnik a siró zászlóalj, kíséretéhez fordulva kérdi: — Hát ezek miért sírnak ? Nem felel senki. Mit is lehetett volna felelni erre a kérdésre. Nagy volt a levertség a huszárok és tüzérek között is. Az ágyuk lemozdonyozva, a lovasság gyalog, nyeregkápához akasztott fegyverekkel sorakozott a szemlére. Mihelyt Rüdiger a csapatokat megtekintette és a szokásos jelentést átvette, felvonult négy orosz hsidás ezred és körülzárta a lefegyverezett hadtesteket, melyeket nemsokára Kisjenő felé útnak indítottak. Hét óra után kellett volna történnie a Leiningen-hadtest leszerelésének, de Rüdigert az izgatottság annyira elővette, hogy nem volt képes megvárni a felállítást, hanem visszalovagolt kocsijához és elvágtatott a gyásztérről. A fegyverletétel alatt megújultak a legdrámaibb jelenetek. Mikor a zászlók átadása következett, a szegény katonák darabokra tépdesték a lobogó szövetét, hogy legalább ez maradjon meg számukra emlékül. Többen, akik nem bírták elviselni a gyász lesújtó keservét, ott, társaik szeme láttára agyonlőtték magukat. Így ment végbe a fegyverletétel. Az összeállított jelentés szerint megadta magát 11 tábornok, 1426 tiszt, 23.163 gyalogos, 4830 huszár, 2551 tüzér. A csapatokat előbb Zarándra, majd másnap a Szamos Sarkadra kisérték, a tisztikar pedig Rüdiger főhadszállására Kisjenőre vonult. Még fűződik a Görgei Artur tábornok arczképe 1849-ből. Görgei nevéhez világosi katasztrófa, amelynek most volt hatvanadik évfordulós csatában harczolt vitézül az ősz tábornok, utóbb azonban letette a fegyvert az oroszok előtt. Görgei Artúr, az ősz tábornok legutóbbi arczképe. Kilenczvenegy év nyomja a vállait, de azért ma is oly katonás, erős csengésű a beszéde, mintha a táborban parancsokat osztogatna.