Tolnai Világlapja, 1910. október-december (10. évfolyam, 40–52. szám)
1910-10-02 / 40. szám
TOLNAI VILÁGLAPJA 2243 meghívta a schönbrunni kastélyba. A császár külön vonaton érkezett a Bécs előtt levő hetzendorfi pályaudvarra, ahol ő Felsége és a főherczegek fogadták. A két uralkodó már a pályaudvaron rendkívül szívélyesen üdvözölte egymást, kétszer csókot váltottak, majd a német császár Ferencz Ferdinánd trónörököst és a pályaudvaron megjelent főherczegeket üdvözölte. A két uralkodó azután a schönbrunni kastélyba hajtatott, ahol a kirendelt díszszázad fölvonulása, az alsó-ausztriai helytartónak és Bécs város polgármesterének hivatalos üdvözlése mellett a szokásos keretben folyt le a fogadás, amelyet nagyszámú közönség nézett végig. Vilmos császár a következő napon uralkodónk látogatását fogadta, majd pedig a bécsi városházán tett látogatást, hogy megtekintse azt a hatalmas festményt, amely a német szövetséges fejedelmeknek uralkodónk előtt való hódolását örökíti meg. A városházán Neumayer dr. bécsi polgármester üdvözlésére Vilmos császár hosszabb érdekes beszédet mondott, amelyben köszönetet mondott Bécs városának azért, hogy a Ring egy részét az ő nevéről nevezte el s megköszönte azt a barátságos és szives fogadást, a melyben az osztrák főváros lakossága részesítette. A városházáról a német császár a vadászati kiállításba hajtatott, s körútja során megtekintette a magyar pavillont is, a melynek tárgyairól nagy elismeréssel nyilatkozott. Este Schönbrunnban udvari díszebéd volt. Az ebéd után a császár elutazott. Ferencz József kikísérte az állomásra is és igen melegen búcsúzott el tőle. A német császár látogatását diplomácziai körökben nagyfontosságúnak tekintik. Roosevelt Tivadar, az Unió exelnöke. Roosevelt azóta hogy visszatért Amerikába, szünet nélkül agitál. Az exelnök százezrek előtt tart agitáczionális beszédeket a tőke túlhatalmasodása ellen. Természetes, hogy a trösztlovagok rettenetesen haragszanak rá, míg ellenben azok, akik távol állanak a nagytőkétől, lelkesedve fogadják »Teddy«-t, a jenkik kedvenczét, az egykori cowboy-t. Az Országos Vendéglős Szövetség ez évben tartotta meg tizedik jubiláris közgyűlését, amelyen igen nagy számban jelentek meg a szövetség tagjai. Az ünnepi közgyűlésen több, a Szövetségre nézve igen fontos ügyet intéztek el, melynek végeztével a Szövetség vidéki tagjai a főváros megtekintésére indultak. Kirándultak a Margitszigetre is, ahol fényképészünk azitt látható csoportképben rögzítette meg a Szövetség tagjait.