Tolnai Világlapja, 1911. július-szeptember (11. évfolyam, 27–39. szám)

Házi kincstár - melléklet - 1911-09 / 9. szám

22TB TOLNAI VILÁGLAPJA A nagy költő életéből írta Henryk Pontoppydan A híres könyvkiadónak előszobájában dobogó szív­vel várakozott egy fiatalember. Még csak tizenhét esztendős volt mindössze és költő. Fekete szemében is benne izzott, lángolt a művészetért való szent hevület. A tizenhétéves költő egy csomó kéziratot szoronga­tott a hónalja alatt. A csomóban csupa vers volt, tele vágyakozással, érzéssel, siránkozással és tettvágygyal. Éjszakánkint írta őket, az ihlet óráiban és most eljött velük a híres könyvkiadóhoz, hogy szerencsét próbáljon velük. Félénken, de mégis határozottan kopogtatott, aztán pedig belépett a hatalmas férfiú dolgozószobájába. Abba a szobába, a­melyet magasztosnak gondolt, gyönyörűnek, mert tudta, hogy ezen keresztül vezet az út a Parnasszus és a halhatatlanság felé. Könyvespolczok és híres költők szobrai diszítették a dolgozószobát, a­melynek íróasztala előtt ült a kiadó. Apró emberke volt, hosszú szakállú. Arany keretbe foglalt szemüveget viselt. És kopasz volt a tarkója, úgy hogy mint valami tükör, olyan fényes volt a koponyája. A kiadó nagyon méltóságteljesen köszöntötte az ifjú költőt, helylyel kínálta meg, aztán átvette tőle a kézirat­tömeget és lapozni kezdett benne.­­ E közben a fiatalember néma mozdulatlansággal ült helyén. Csak a tekintetét jártatta körül a költők szobrain. És úgy rémlett előtte, mintha azok a híres emberek most mind-mind szánakozva néznének reá. A kiadó hirtelen felkiáltott: — Fiatalember, maga tehetséges. Igen nagy tehetség... Azt hiszem valóságos lángész ! Ezzel most már tisztában vagyok. De — megbocsátja, ha kijelentem, hogy az ön dolgai ósdiak, elavultak. Mindnek penészszaga van. Hiszen nézzük csak a költeménye czímeit: »A holdhoz«, »Sóhaj, ..!«.­­ Borzasztóan elkopottak már ezek a témák. Talán két-három esztendővel ezelőtt még tetszettek volna ezek a versek, ma azonban lehetetlenek. A közönség betelt a szentimentális versekkel. Nem kér belőlük. Utálja őket. . . Fiatalember, ön nem haladt a korral! Ön nem vette észre, hogy a költészet új ösvényt hasított, s az érzék helyett ma már a szocziális kérdéseket veszik lantjukra a poéták ... Ma a költők azt dalolják meg, hogy az élet csupa szenvedés és nyomor. Korunknak gyilkos beteg­ségeit kell megénekelni . . . Mit tudom én, én nem vagyok végre költő ... Ma az kell, hogy megírják, hogyan élősköd­nek a gazdagok a szegények rovására és igy tovább Olvasta például a kiadásomban legutóbb megjelent pompás és óriási sikert aratott, a »Szemetes hordó« czimű vers­gyűjteményt ? Nem ? Hát olvassa el. Itt van, vigye haza. Tanulmányozza. Ez kell ma. Ilyeneket írjon. Aztán hozza el nekem, mert maga tehetséges ember, a­kinek szívesen kiadom a verseit. Ha ilyeneket ír, kezeskedem róla, hogy maga rövid idő múlva híres ember lesz. A fiatal költő hazasietett padlásszobácskájába és rögtön olvasni kezdte a magával hozott könyvet. Mint megannyi izzó és gyújtó parázs hullott lelkébe a híres kiadó­nak minden szava. Valami szent hevülettel bújta a könyv­nek ezerháromszázhatvankilencz versét. És a­mikor a végére ért, tűzbe dobta a maga szelídhangú költeményeit. Most már tudta, milyen czél felé kell törnie. Már a következő napon hozzáfogott a munkához. Éjjel-nappal egyforma hévvel dolgozott és tanult. Gyom­rában dúlt az éhség. Az ujjai kékre fagytak, ő maga is majdnem megdermedt szobácskájában. Közben pedig írt verseket, tele szent rajongással és megénekelte nyomorát vergődését, szenvedéseit, harczát az élettel, rövid életé­nek nagy vívódásait. Panasztotta, hogy csalódott remé­nyeiben, a­melyek valamikor a dicsőség glóriájával kecseg­tették. És múltak az évek. Így értek meg és felgyűltek alkotásai, a­melyekbe beleöntötte lelkét és gondolatait. Azt hitte, hogy most meghódította, a­mire vágyott: a halhatatlanságot. A­mikor végre már sok verse volt, kiválogatta közülök a legszebb dalokat, összegyűjtötte őket és elküldötte a KOZMETIKAI ESŐGYUJTEZET Főorvos Dr. JUTASSY JÓZSEF bőrgyógyász, egészségtan-tanár, az orvosi kozmetika legelső és legrégibb szakorvosa Magyarországon. Fennáll 1892 óta. Sikereink titka, S°!?ozu t­n u k dominyos alapon Szolidan Torzorrokat S^flanTMunk' Mrmi oka is van a Szépségrontó bőrbajokat ütés, mitesszer, zsirosság, szárazság, vörösség stb.). Felesleges képződményeket Satkai lencse, anyajegy, sebhely, szőr stb.). HA „ ,r/%b né természetes úton pótolunk (simaság, üdeség, m­anyuldi szin) i,aj stb.). Fiirnl­nznft nmnllílt esztétikailag rendbehozunk (rán-LlVdllOZOll­dlLUKdl coki üregek, süppedések, fer­dülések stb.). Szpminiszprpinlé Dr- Jutassy 20 éves tapasztalatai alap-OZ­ L­/lirzozol Lliltv­­an készülnek; nem csodaszerek, nem kendőzőszerek, hanem orvosságai a kozmetikai bajoknak; ártalmatlanságukért és biztos hatásukért Dr. Jutassy viseli a felelősséget A készletek ára bő használat! utasítással: Bőrkoptató - készlet szerei hófehérré teszik a fakó, sárga v. barna arcot, a szeplőt és májfoltot gyökeresen elmulasztják. Bőrgyógyító - készlet a zsíros, fé­nyes, kihe­vülő, köny­nyen piruló arcok ápolására (mattá tételére) szolgál; gyó­gyítja a bőratkákat (mitesszer), a pattanást (vimmerli), a bőrlikacsokat (pórus), a túlságos izzadást, vörös orrot, vörös kezet, fagyási foltokat. 3. Bőrápoló - készlet szerei a természettől szép, tiszta, normális arcz és kéz bőrét­konzerválják, üdítik; a kényes, száraz, hámlós, du­rta, erdes, libabőrös, sömörös bórt finomítják, puhítják, simítják; a pettyhü­dt bórt felfrissítik s megmentik a további fonnyadás­tól; a ráncokat eltüntetik. Aki a megfelelő készletet nem tudja meg­választani, annak személyesen vagy levél­ben díjmentesen adunk felvilágosítást. A Dr. JUTASSY-féle készletek és hajfes­tékek kaphatók minden gyógyszertárban és drogériában. KpQzlpfptnlfLpt1 csoportosítva vannak mindazon szi­k-I­ca/.icictlltvucil­séges szerek és eszközök, melyek az illető szépséghiba gyökeres elmulasztására szolgálnak. ( Egy teljes készlet 10 korona.­­ Egy próbakészlet 6 korona. 4. Bőrhámlasztó - készlet poronokat a bennük ülő évtizedes mitesszerekkel együtt; eltünteti a pat­tanások nyomait, a lencsefokokat és a kisebb sebhelyeket (himlőhely); leszedi a legmakacsabb szeplőt és májfoltot, a lángvörös rózsapattanást és a kékes borvirágot is. A szízhim­lasztás igen drasztikus eljárás, mely körülbelül egy heti szoba­fogsággal jár. N­ '(nniin A hajfestés nagy gondot ad, mert a 5. nanesies­ hajfestékek közt kevés az ártalmatlan , és megbízható. Dr. Jutassy főorvo­sunknak hosszú tapasztalatai alapján végre sikerült olyan haj­festéket előteremtenie, mely ez idő szerint a legtökéletesebb: tudniillik csak a hajat fogja, a fejbőrt nem, a fehérneműt nem piszkítja, természetes színt ad, mely nem fakul és színekben nem játszik, a kezelés igen egyszerű, idegen segítséget nem igényel és sem a hajnak, sem a fejbőrnek nem árt.iat. Egy adag dr. Jutassy-féle hajfesték ára használati utasítással 10 K és kapható a következő hét színárnyalatban: vörös­­a szőke, világosszőke, hamvasszőke, világosbarna, gesz­tenyebarna, fekete. FŐRAKTÁR . KOZMETIKAI GYÓGYINTÉZET BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJOS­ UTCZA 4. tSZÁRI. K könnyelműség elmulasztani a lapra való hivatkozást, mikor megrendel valamit.

Next