Tolnai Világlapja, 1912. június-szeptember (12. évfolyam, 27–40. szám)

1912-09-08 / 37. szám

2166 TOLNAI VILÁGLAPJA Booth Vilmos tábornok. Nyolczvanhárom éves korában meghalt az »Üdv hadseregeinek alapító és vezénylő tábornoka , Booth Vilmos. Rendkívül érdekes, figyelemreméltó ember Booth Vilmos tábornok, az »Üdv hadseregeinek megalapítója és vezetője. Nyolczvanhárom éves korában a napokban meg­halt. A jobb és nemesebb élet után való törekvéseket hirdette. Mértékletességről, felebaráti szeretetről prédikált. A világnak majdnem minden pontján voltak hívei. Az »Üdv hadserege« név alatt szereplő jótékony emberbaráti intézmény jelenleg mintegy ötven államban fejt ki tevékenységet. Booth tábor­nok hét év óta Londonnak díszpolgára volt, a­ki híveinek táborát katonai mintára szervezte. Képünkön bemutatjuk Booth Vilmost és fiát, Bromwellt, a­ki átvette az »Üdv hadseregé«-nek vezetését. volt Booth Vilmos, a­ki­nek tanításait nemcsak Londonban, főleg a sze­gények között, hanem vi­­lágszerte ismerték. Booth tanított. Egy olyan szo­­cziális álmodozó volt, a ki a szebb, nemesebb élet után való törekvéseket hirdette s a világnak majd minden pontján voltak hívei. Ezek alkották az­­Üdv hadseregeit, a­melynek tábornoka, ve­zéreként Booth Vilmost ismerték el és tisztelték. Ennek a­­társadalmi fele­kezetnek a világ hiúsá­gain való felemelkedés volt a rövidre fogott kátéja. A jótékonyság jegyében hatalmas szer­vezetté nőtt, nálunk azon­ban nem tudott tért hódítani. Igazi helye azok a nagy államok, a­hol a nagytőke már régóta megnövesztette a tömegnyomort. E szervezetnek, a­mely egyenruhát hordott, s a társadalmi osztályok minden rétegére hatott, volt a szellemi főpapja Booth, a­kinek helyét most a fia, Brom­well foglalja el. Boothnak az volt a czélja, hogy a társadalmi nyomor és züllöttség ellen a jótékonyság, a felebaráti szeretet, a bibliai áldozat­­készség fegyvereivel küzdjön. Ezért képletesen az­­Üdv hadseregeinek nevezte el híveinek táborát, a­mely a jóért, nemesért és a magasabb emberi esz­mékért küzdött. Elnökválasztás Haitiban. A politikailag mindig forrongó Haiti néger­­köztársaságban nemrégen ismét elnökválasztás volt, ezúttal azonban feketebőrű felebarátaink nagyon is eredeti módon gondoskodtak arról, hogy Leconte elnök, a­kinek önző szereplésével jóllaktak, sietve, Tankréde Ágost, Haiti néger köztársaság új elnöke. Elődjét, Leconte-ot nemrégen az összeesküvők megölték. Az elnöki palotában ugyanis akkor, a­mikor Leconte mintegy négyszáz legszemélyesebb párthívével együtt volt, bombákat helye­ztek el és az egész palotát légberöpítették. Az új elnök eddigelé semmiféle pártmozgalomban nem vett részt és ez okból bíz­nak pártatlan kormányzatában. A napokban elhalt Booth Vilmos tábornok által alapított­­Üdv hadseregeihez tartoztak a betegápolónők is, a­kiknek szervezete világszerte bámulat tárgyát" képezi. A betegápolónők, mint általában a jótékonyságra, felebaráti szeretetre és emberi tökéletesedésre alapított k Üdv hadseregeinek társadalmi intézménye, katonailag van szervezve. Képünkön bemutatjuk a londoni betegápolónők egyik csoportjának gyakorlatát.

Next