Tolnai Világlapja, 1914. július-szeptember (14. évfolyam, 27–39. szám)

1914-08-02 / 31. szám

TOLNAI VI­LÁG LAPJA Érdekes szokás, jáspis-gyöngynek az ára 60—80 korona, mig ugyanazért a pénz­ért már egész gyöngysort lehet venni hamisitott üvegből. A vadembernek, persze, nincs takarékpénztára, ah­ová megtakarított pénzét berak­hatná. Így tehát, ha gazdag, mennél több rézdrótot vesz s ezt spirálisan rácsavarja ked­venc feleségének a lábára, kar­jára, nyakára. A hölgynek ez, természetesen, nagyon tetszik, — még akkor is, ha a drótok szinte tűrhetetlenül nyomják; némely masszás-asszony 25—30 kilogramm „ékszert" is visel, de föl se veszi a súlyát. Sem a férfi, sem az asszony nem saj­nál egy kis szenvedést, vagy testi kényelmetlenséget, ha ennek árán a gazdagságát fitog­tathatja, s igy nem ritkán meg­esik, hogy egy-egy nőn 500—600 korona áru réz is van. Ha aztán a gazdag ember elszegényedik vagy pillanatnyi pénzzavarba jut, lecsavarja az asszonyról a drótot és eladja. Ilyesmi előfor­dul a civilizált Európában is az ékszerekkel, de az már igazán afrikai specialitás, h­ogy nagy szükség esetén a férj a drótok­kal együtt eladja az asszonyt is amely alighanem Európában is hamar divatba jönne,­­ ha megengedné a törvény! A divat, a fényűzés, a cicoma teh­át nem a civili­záció vadhajtása, ahogy sokszor állítják. Ősi ösztöne ez az embernek: a tetszeni vágyás, a vetélykedés, az el­sőbbség izgató ösztöne, mely egy képen ott lappang a polinéziai pápua meg a grönlandi eszkimó és a raffi­nált párisi lelkében. A ködös kőkorszak legendás ho­mályából hozta magával ezt az ösztönt az ember, s a mentonei gyermek­barlangban talált kagyló­füzér, mely nyil­ván a kis halottak köténykéjét diszítette, épen olyan értékes kincs volt 50.000 ezer esztendő­vel ezelőtt, mint napjainkban az a drága igazgyöngysor, mely a legszebb női nyakat diszíti valamelyik elite-bálon. Csak az eszközök mások, — a cél mindig ugyanaz. A pá­risi divathölgy rizsporral, email­krémmel kendőzi arcát, h­ogy a civilizált ízlésnek megfelelő szik­ekben ragyogjon: a szere­csen vadnő porrá töri a hennát s evvel a vörös festékkel má­zolja be arcát. Az európai hölgy atropint csöppent a szemébe, hogy kitáguljon a pupillája, mert a nagy, mélytüzü szemek varázsa h­óditó: az afrikai néger nő antimóniummal festi alá szemgödreit, mert igy epedőbb, szerelmesebb, csábítóbb a te­kintete. És a fogak, a haj, a ke­zek, sőt a lábak gondozása is mind közös a civilizált és fél­vad asszonyok életében, s e kö­zös gondnak és vetélykedésnek ugyanaz a célja van, — tetszeni a férfiaknak, meghódítani, le­bilincselni őket a női szépség örök varázsával. Mert a félvad törzsek éle­tében, épen úgy, mint a civili­zált társadalomban, minden a szerelem körül forog. A fajfön­tartás lélekben gyökerező ha­talmas ösztönét, mely őserővel lüktet az egész állatvilágban, a kultúra szépítette, emelte a szerelem ideális magaslatára, s ez a mindent lebiró édes ér­zés sarkalja tetszeni vágyásra a nőt, — Afrika vadonjaiban épen ugy, mint Európa civili­zált központjaiban. A kinzó és egészségtelen fűzőviselet sem­mivel se különb annál a tortu­ránál, mellyel a kinai hölgyek már lánykorukban elnyomorít­ják a lábukat, — de ki merné kivonni magát a divatnak ez alól a zsarnoksága alól, amely épen oly szükséges föltétele a női szépség és elegancia fogal­mának, mint a vadnépek ar­cára, testére sok ezer tüszulás­sal tetovált színes rajzok? . . . Az a Viktória-vidéki fiatal néger leány, akinek képét itt lát­ják olvasóink, néptörzsé­való. Nálunk már a „felső tartoznék, s bizonyára épen olyan büszke felső testének színesen tetovált, gyönyörű rajzára, mint amilyen büszkén a modern divathölgy viseli gömbölyű vállain a finom brüsszeli csipkét. Ám a néger szépség tetovált „blúza" drágább, de viszont tar­tósabb is, mint a párisi csillag csipkeblúza; drágább, mert tömérdek szenvedésen — valósággal a vére hul­lajtásával — szerezte meg, s míg tűrte a tűszúrásokat, melyekkel bőrére rajzolták a tarka mintát, bizonyára az a boldogí­tó gondolat eny­hítette seblázas fájdalmait, hogy, amikor elkészül a tetová­lás, nem lesz nála szebb leány az egész törzsben. Mert az afrikai és maláji leánynak az a tetoválás, ami Európában a hozomány, sok­szor feledteti a púpot és kan­csalságot, a testi vagy szellemi fogyatkozásokat,­­ épen úgy, mint ahogy a civilizált orszá­gokban is sok hibát enyhit, sőt el is feledtet a dús hozomány. S az afrikai, szerecsen Vénusz­nak még az az előnye is meg­van európai versenytársa fölött, a­ogy a hozománya örökre meg­marad és semmiféle könnyelmű férj nem tékozolhatja el. Ahogy megszerezte 10—14 éves korá­ban, úgy fogja viselni holtáig, sőt még a sírba is csorbítatla­nul viszi le, mert ez a hozo­mány csak kiegészítő része, csak ékesége és disze az ő testi szépségének. Mennyivel ön­zetlenebb hát a néger gaval­lér, mikor olyan hozománnyal is elviszi az imádottját, amely fölött nem diszponálhat! . . . előkelőségei közül fizerei­" társaságába Viktória-vidéki fiatal néger leány egyszerű kontyos frizurával ; a felső teste gazdagon tetovált. Haussza-nő nyugati Szudánból; az arca kifestve, orrcimpájában jáspis-pálcika, nyakában gyöngysor.

Next