Tolnai Világlapja, 1914. július-szeptember (14. évfolyam, 27–39. szám)
1914-07-26 / 30. szám
22 TS) TOLNA! VILÁGLAPJA mint az alkonyat egyik kisérő jelenségének. Igy hát tulajdonképen meglehetősen későn fedezték fel az állatövi fényt, — legutoljára az összes szabad szemmel látható égi tünemény között, ugy hogy a felfedezését alapjában véve Childreynek kell tulajdonitanunk, ennek az angol orvosnak, aki 1659-ben írta le részletesebben ezt a tüneményt. Ő volt az első, aki nagyobb fontosságot tulajdonított neki és ezzel felhívta a csillagászok figyelmét rá. Huszonöt esztendővel ezután Cassini, a híres francia csillagász, el is kezdett foglalkozni az állatövi fénynyel, ő adta neki először ezt a nevet s ő jött arra, hogy a fénykúp tengelye mindenkor összeesik az állatöv, a zodiakus tengelyével, vagyis abban a síkban van, amelyben a föld kering a nap körül, tehát a Kos, Bika, Ikrek stb. csillagképein megy mindig keresztül. Az egyenlítő vidékén az állatöv csaknem az egész esztendő folyamán mindig merőlegesen áll a látóhatárra, vagyis az egyik fele mindig egészen a horizont felett van s ezért a benne fekvő fényt mindenkor jól lehet látni. Ezzel szemben minálunk az évnek csak bizonyos szakaiban van az állatöv nagyobb része a látóhatár felett s épen ezért az állatövi fényt sem lehet mindig látni, csak a legkedvezőbb körülmények között, akkor, mikor nagyon tiszta az ég és amikor az állatöv magasan emelkedik a látóhatár felé. Legkedvezőbb idő a megfigyelésére a tavasz és az ősz, amikor nagyon tiszta az ég, azonban ekkor is csak a városok esti fényétől távol, mert a fénye olyan gyenge mifelénk, hogy nagyon sokan össze is szokták téveszteni a közönséges alkonyattal. Azonban nemcsak este látható az állatövi fény, hanem reggel felé, hajnalban is, napkelte előtt. Ilyenkor fordítva történik a dolog. Mielőtt a Nap felbukkannék, jelenik meg a keleti égen a fénypiramis és lassanként elhalványodik, eltűnik, amint a Nap emelkedik és fényével elárasztja a földet. Amikor ezt is felfedezték, már közel jutottak ahhoz is, hogy meg tudják magyarázni a különös tünemény eredetét. Bizonyossá vált ugyanis, hogy a fény a Napnak mind akét oldalán megjelenik, olyasféleképen, mintha a Napot mindkét oldalán letakarná egy-egy ilyen átlátszó, hatalmas fénykép. A részletesebb megfigyelések azonban egyre bonyolultabbá tették a kérdést. Már Humboldt is észrevette, hogy a fénykúpnak nincs éles határa, olykor nagyobb, olykor kisebb és nagyon sokszor szemmel láthatóan növekedik, terjed. Néha már nem is kúpnak látszik, hanem hatalmas ívnek, amely átnyúlik a fejünk felett, mint egy színtelen szivárvány a legfényesebb nyugaton, a Nap felé, de egyre gyengül kelet felé. 1854-ben a csillagászok még egy titokzatos tulajdonságát fedezték aztán fel az állatövi fénynek. Kitűnt ugyanis, hogy az ívnek a Nappal szemben lévő pontján a halvány fénylésben egy helyütt jóval világosabb folt van, mint egy a Napnak halvány tükörképe az égnek szemben lévő helyén. Ezt a jelenséget a németek Gegenschein-nek nevezték s ezt az elnevezést a franciák, angolok is átvették, mig a magyar csillagászok ellenfénynek hívják, ami ugyanazt fejezi ki. Amikor az ellenfényt is felfedezték, nyilvánvaló lett, hogy az állatövi fény öv alakjában veszi körül az egész földet, vagyis gyűrűszerűen s nem lehetett mást képzelni, mint hogy valami megvilágított anyag hozza létre. A színképelemzés segítségével kétségtelenül meg lehetett állapítani, hogy az állatövi fény tulajdonképen ugyanolyan, mint a Nap fénye, vagyis nem egyéb, mint valahogyan visszavert napfény, tehát nem esetleg világító gázból vagy hasonló más, magától világító valamiből keletkezik. Ezzel már csak egyetlen lehetőség maradt fenn. Az állatövi fény csak onnan eredhet, hogy a Nap megvilágítja a körülötte messze kiterjedésben lévő portömeget, ami a világűrben lebeg s a portömeg veri vissza a Nap fényét. Meghatározták azt is, hogy ez a portömeg a Nap egyenlítőjét veszi körül hatalmas kiterjedésben, keskeny, lapos korong alakjában, amiből mi annyit látunk meg, amenynyit a Nap fénye megvilágít. A porkorongnak az átmérője legalább is ötven millió mértföld és ezért a Föld is még benne kell hogy keringjen a Nap körül való útjában, mert máskülönben nem volna nyoma az ellenfénynek. Azt, hogy valóban van a Nap körül ilyen por, azt más jelenség is bizonyítja. A napfogyatkozások alkalmával mindig észlelhetjük a Napkoronát, amely ragyogó sugárkéve alakjában veszi körül a Napot, illetve a Napot eltakaró sötét Holdat. Ennek a koronának az ere Az állatövi fény hajnalban egy japán vidéken. Ugyanolyan, mint az esti, csakhogy keleten látható napkelte előtt és hamar eltűnik, amint a napfény elárasztja a földet. Porgyűrű a Nap körül. Az állatövi fényt az a hatalmas kiterjedésű porgyűrű hozza létre, amely ötvenmillió mérföldnyi kerületben veszi körül a Napot. A föld is benne van még a porgyűrűben, amely olyan ritka, hogy csak bizonyos kedvező körülmények között látjuk meg az állatövi fény, vagy a korona tüneményeiben. is