Tolnai Világlapja, 1916. április-június (16. évfolyam, 14–26. szám)

1916-06-15 / 24. szám

IESSI- TOLNAI VI­LAG LAPJA 3 1 31 TOLNAI HADIJÁTÉKA E hadijáték szövegébe egy lényeges hiba csúszott be, amelyet csak a figyelmes és gondos olvasó fedezhet föl. Aki megtalálja és beküldi ezt a hibát, egy kis ajándékot kap a „Tolnai Világlapjáétól. A világháború eleven panorámáját adja olvasói százezreinek a „Tolnai Világlapja". Olyan panorámát, amelyben külön alakok, ágyuk és lövészárkok lesznek, úgy hogy a hatéves gyermek is játszva fölállíthatja őket. És akkor előtte lesznek a nagy csaták és ostromok, még pedig olyan élethiven, mintha csak ő maga is ott lett volna a golyózáporban. Ez a Hadijáték két részből áll. Az egyik rész lesz maga a csatatér, melyet egy kiváló műépítész tervez, aki maga is 18 hónapig volt a fronton. Nem rámába való kép, vagy közönséges rajz lesz ez, hanem hűséges mása az igazi csatatérnek, fákkal és bokrokkal, meg hegyekkel és folyókkal és a háttérben is mindenütt meglesz a környék természetes képe. Erre a csatatérre csak föl kell majd állítani a harcban résztvevő alakokat és hadiszereket, amelyek mind külön álló darabok és mindegyiknek megvan a maga helye, ahová föl kell majd állítani. Így lesz a „TOLNAI HADIJÁTÉKA" igazi mozi, eleven panoráma, amellyel egyformán szó­rakozhatik a hatéves gyermek, de a meglett férfi is. Nincs ehhez szükség semmi különös ügyességre, csak követni kell az utasítást, amely pontosan és szám­mal jelöli meg, hogy hova jön a 3014-es mozsár vagy a katonákkal megrakott lövészárok. Olyan ez, mint a kabátra varrott gomb, csak bele kell kapcsolni a megfelelő gomblyukba,­­ és kész a kép. „Tolnai Világlapja" az első az egész világon, amely ezt a védjegyeztetett hadijátékot megterveztette, hogy kedveskedjék vele olvasói százezreinek. Így vonul végig a „Tolnai Világlapja" kedves olvasói előtt az egész vi­lágháború, még­pedig a harctéren készült eredeti fölvételek nyomán. A szintér egyre változik. Belgrád ostroma — az isonzói csata — a déltiroli offenzíva — a legendás kárpáti harcok — Limanova — a Lovcsen — Varsó és Ivangorod — a Dardanellák — Verdun ostroma — s a többi nagyszerű kép mind fölsorakozik a „Tolnai hadijáték"-ának keretében, mely a maga nemében páratlan alkotás. És képzelhető-e szebb em­léke a világháborúnak, mintha csöndes téli estéken az apa, a férj, a fiú vagy a testvér e hadijátékok szinterén meséli el szemléltetően, hogy miképpen védte a hazát és miképpen győzött?!... A legelső haditett, melyet a pompásan színezett „hadijátékok" sorozatában bemutatunk, Belgrád ost­roma lesz, háttérben a híres Kalimegdán várral, melyet a szerbek védelmeznek. Már legközelebbi, vagyis 25-ik számunkban, négy oldalas mellékleten fogjuk adni a dicsőséges várostrom hadijátékát és a rákövetkező számban ismét négyoldalas mellékletet adunk, azután pedig minden további számhoz 2 vagy 4 oldalas mellék­letet tervezünk. Miután ezek a mellékletek nem lesz­nek hozzá fűzve a laphoz, nehogy a képek megrongá­lódjanak, figyelmeztetjük azokat a szíves olvasóinkat, akik „Tolnai Világlapjá"-t az újságelárusítótól veszik, h­ogy ne fogadjanak el olyan példányt, amelyből ezek a mellékletek hiányzanak. Gyuri bácsi tartozása Mikor Gyuri bácsinak rakásra gyűlt a pénze, azt mondta, hogy bizony ő nem heverteti tovább a takarék­pénztárban. Kis kamatot adnak és sohasem tudja az ember előre, hogy az igazgató, vagy pénztárnokot mikor csípik nyakon Hamburgban, Brémában vagy Amerika valamelyik kikötővárosában. Jobb lesz azt a pénzt bir­tokba fektetni bele. A föld nem szalad el, azután kedve szerint bánhatik vele az ember. Azt termi az meg, amit óhajtanak. És úgy cselekedett, amint beszélt. A készpénzét, amit a takarékpénztárból kivett, birtokért cserélte be s igy holdjainak a száma tisztességesen megszaporodott. A szerződés megkötésekor megkérdezte a közjegyzőt, hogy vájjon mennyire fog rúgni az illeték, amit majd fizetni kell. A közjegyző kiszámította és azt mondta, hogy két­ezer korona. Gyuri bácsi ugyan sokalta ezt, lázongott, sőt káromkodott is miatta, de hát azután annyival inkább belenyugodott, mert erre a célra már ő eleve egy ezrest tett el. A telekkönyvnél mihamar rendbe jött minden és megkapta az értesítést, hogy a birtokot immár az ő ne­vére irták. És megkapta a hivatalos felszólitást is, hogy illeték fejében ennyi és ennyi idő alatt fizessen ki két­ezer koronát. Gyuri bácsi, ako már túl járt az ötvenen és akiben volt valami az adót s ily mást fizetni nem szerető vad­magyarból, a fizetési meghagyást komoran fogadta s olyan formán motyogott, hogy ő nem hagyja magát húzni. Csak tessék, várják, hogy mikor fizet. Pedig igen könnyen elintézhette volna az egész dolgot. A pénz a fiókjában hevert, az idejéből pedig ezerszer kitelt volna, hogy elvigye az adóhivatalba s átadja a pénztárnoknak. Még talán jól is esett volna ez a szórakozás. Hanem hát ő nem cselekedte, jól tudván, hogy az állam majd birkózni kezd vele. Úgy is történt. Egy esztendő múlva a kézbesitő kopogtatott be hozzá, a hóna alatt egy csomó írással s azok között egy­gyel különösen, amely a Gyuri bácsi címére szólt. — Mi haj, fiam — kérdezte sanda szemekkel az öreg. — Egy kis intést hoztam a tekintetes urnak — hangzott a válasz. — Ugy?­n­em is tudtam, hogy tartozom. És aztán mennyivel ? — Két­ezer koronára rúg. Van mellette még egy kis kamat is. Gyuri bácsi az írást átvette, nézegette és kétszer­háromszor is elolvasta. — Mi a manó. Ilyen gyorsan le kellene fizetni? — Bizony ugy azt, tekintetes uram. Legjobb lesz, ha nem késlekedik, mert már is fizet utána százhúsz korona kamatot. Nem ad annyit a takarékpénztár. Az öreg egy pillanatra meghökkent s ugy látszott, mintha gondolkodásra, számításra szánta volna el magát. De hát nem cselekedte meg. Számitgatás s a dolgok latba vétele helyett az al­márum ajtaját nyitotta ki s egy fiaskót, meg két pálin­kás poharat vett ki. Irta Murai Károly 21

Next