Tolnai Világlapja, 1918. április-június (18. évfolyam, 15–26. szám)
1918-05-04 / 18. szám
ssi UK.) i<> TU^S) TOLNAI VLAG LAPJA r* • " a fa fcgy női cipó története Jolán huszonegy éves volt és már két éve özvegy. Egy huszonegy éves asszony mindig nagy vonzóerővel bír, hát még ha özvegy ! Természetes tehát, hogy Jolán volt a fürdő királynője. A férfiak egész serege körülötte csoportosult, amiért aztán irigyelték is az asszonyok, de rosszat felőle nem tudott mondani senki sem. Egyformán bánt Jolán minden férfival és ez volt a legnagyobb bizonyíték amellett, hogy még szive szabad volt. De ha a társaságtól visszavonulva kis szobájában elmerengett gondolataiban, vagyis inkább ábrándozásaiban, gyakran meglátogatta egy férfialak, ki nagyon hasonlított Szerencsy Pistához, ahhoz a miniszteri segédfogalmazóhoz, aki a fiatal özvegy közül talán a legtöbbet forgolódott. De Szerencsy Pistának volt egy igen veszedelmes vetélytársa ; ez Blaschke dragonyos főhadnagy volt ; hórihorgas magas alak, ki sohasem tágított a szép özvegy mellől. Halálos gyűlölködés fejlődött ki a két férfi között, anélkül, hogy ez valaha nyilvánult volna. Mindegyik kerülte a másik társaságát, de a szép asszonynál mindig összekerültek. Jolán minden reggel a fürdőbe ment és a két tüzes udvarló mindig ott várta őt már a fürdő előtti sétányon, hogy haza kísérhesse. Pista folyton kereste az alkalmat, hogy négyszemközt beszélhessen az asszonnyal, de mindig útjában állt a dragonyos főhadnagy és így Jolánnal sohasem lehetett huzamosabb időre egyedül. Egy nap Pista korábban ment a sétányra, hogy a főhadnagyot megelőzze és előbb találkozzék Jolánnal. De terve nem sikerült. Blaschke ur már ott sétált közvetlen a fürdő bejárása előtt, nehogy valamiképpen a szép özvegyet elszalassza, midőn a fürdőből kijön. Haragos pir öntötte el Pista arcát és nem is gondolva azzal, hogy mit tesz, hirtelen belépett a fürdőbe. Csak midőn a fürdőszolgák megszólították „Zuhannyal tetszik a fürdőt vagy zuhany nélkül ?'' — akkor jutott eszébe, hogy neki ott nincs helye és mindenesetre rossz néven vehetné tőle Jolán, ha a fürdőfolyosón vele találkoznék. De e pillanatban a folyosó végén egy fürdő-kabinet ajtaja mellett egy szalmakalapot pillantott meg a fogason lógni. Az első pillantásra felismerte benne Jolán kalapját. Nem állhatta meg, hogy ne közeledjék az ajtó felé. Midőn odaért az ajtóhoz, csak akkor látta, hogy egy parányi női cipő van az ajtó elé állítva. Rögtön felismerte Jolán cipőit, hiszen oly parányi alkotásokat más nem is használhatott volna, csak Jolán. Sajátságos édes érzés fogta el Pistát, midőn azt a két kis cipőt bámulta. Képzelete ebből a két kis cipődarabból kiegészítette az egész bájos képet. Arcát pir öntötte el s ereiben hevesebben keringett a vér, midőn a fürdő-kabinet bezárt ajtajára tekintett. Közönséges sárgára mázolt ajtó volt. Ah, de ami azon túl van ! Pista úgy érezte, hogy feje szédül. Hirtelen felkapta a földről az egyik kis cipőt és ajkához emelte. E pillanatban a folyosó végéről a fürdőszolga közeledett s amint Pista kitenkintett a folyosó ablakán, a főhadnagyot látta, amint az egy őrszem lelkiismeretességével és pontosságával járkál a fürdőfolyosó előtt. Sajátságos ötlet támadt agyában és anélkül, hogy egy pillanatra is megfontolta volna, hogy mit tesz, a kis női cipőt keblébe rejtette és elrohant. De nem ment messzire ; a sétány egy kanyarulatánál megállott és leste, vájjon meddig fog várni a főhadnagy úr ? Hamar észrevehette Pista, hogy a főhadnagy úr kezd folyton nyugtalanabb lenni, folyton gyorsítja lépteit, amint ott alá és fel járkál a fürdő bejárata előtt. Gyakran be-betekintget, de hiába, a szép özvegy még mindig nem jön. Blaschke úr minden öt percben kirántja remontoii zsebóráját, — az idő gyorsan halad, de a szép özvegy még mindig késik. — Sapperlot ! — dühöng magában Blaschke úr, óráját nézegetve, — a table d'hote-t már megkezdték, sőt bizonyosan túl vannak a levesen is ; az az asszony pedig bizonyosan trécsel valakivel a folyosón. És azzal ismét folytatta őrszemle-útját a bejárat előtt, de meglátszott a főhadnagyon, hogy mindigmindig türelmetlenebb lesz ; folyton gyakrabban nézi óráját és fogai között dörmög, még pedig kétségkívül nem valami imádság-félét. — Ezer kartács, — kiált fel egyszerre Blaschke úr, amint óráját ismét megnézte. — Most már bizonyosan a pecsenyénél vannak ! — és ezzel gyors elhatározással megindult az étterem felé. Pista a bokrok mögül örömrepesve látta, mint hagyja el az ellenség a csatatért. Már aggódni is kezdett magában, hogy terve nem sikerül és a főhadnagy megtalálja várni a fiatal özvegyet. Aztán elképzelte azt a furcsa helyzetet, melynek Jolánt ő tette ki, de hamar megnyugodott, midőn látta, hogy egy fürdőszolga Jolán lakása felé tart , és midőn látta azt is, hogy a szolga egy csomaggal tér vissza onnan a fürdőházba. — Oh, bocsásd meg, imádott angyal, amit ellened vétettem, — mondogatta magában, — de hiszen a szerelmesek sohasem tudják, hogy mit cselekszenek. Midőn végre a fiatal özvegy kilépett a fürdőházból, Pista közeledett feléje. Jolán önkéntelenül elpirult és nagy zavarban látszott lenni, így nem vette észre, hogy Pista még nagyobb zavarban van és még jobban elpirult. Jolán rettegett attól, hogy Pista kérdezni fogja tőle, miért késett oly soká, de Pista még jobban félt a társalgást e kérdésre vinni. De bármilyen zavarban is volt Pista, belátta, hogy itt a pillanat : most vagy soha. Kezdte tehát az ostromot ekképpen. — Oh, mondja, Jolán"nagysám, éhes maga nagyon? — Éhes ? — nem. — De miért kérdezi ? — Csak azért, mert én sem vagyok éhes. Más alkalommal Jolán az ilyen szellemes diskurzión holtra kacagta volna magát, most azonban zavarában észre sem vette Pista ügyetlenségét. — Tehát ha egyikünk sem éhes,— folytatta Pista, — akkor ne siessünk még a table d'hote-hoz. — Jól van, ráállok — és szinte örült Jolán, hogy nem kell rögtön nagy társaságba mennie, önkéntelenül is félvén attól, nem tudja-e valaki, hogy csak az imént milyen komikus helyzetben volt. Sétára menntek tehát a parkba. Pista elővette mindazt a tudományát, amit már hónapok óta gyűjtögetett erre az egy alkalomra, hogy a szép özvegy szerelmét megnyerje. De úgy látszik, mintha tudománya éppen most hagyta volna cserben, midőn arra a legnagyobb szüksége lenne". • " •/ • ~ .Midőn szeretett volna lángoló lenni, csak nevetségessé lett,midőn komolyan beszélt,'unalmas lett, midőn költői igyekezett' lenni, akkor lett a legköznapibb. — Oh, Jolán higyjen nekem ! Irta Porzsolt Kálmán