Tolnai Világlapja, 1918. április-június (18. évfolyam, 15–26. szám)
1918-05-11 / 19. szám
I ~hS^T&<S^ TOLNAI VILÁGLAPJA I/ 1 »H Szentpáli Iza A színház udvarán egy kis padon egyedül ült Halasi, a rendező. A színház felől odajött Szentpáli Iza és leült melléje a padra. - Istenem, de elfáradtam — mondta. — Ezek a hosszú próbák . . . 1 Halasi ránézett, közelebb húzódott hozzá, a karját belefűzte a karjába és megfogta a bal kezét. — Sza !. . . Szép vagy — mondta neki halkan. — Ugyan hagyjál békében — mondta az asszony. Kihúzta a karját, nyújtózkodott, felállott és elment. Halasi bosszankodva nézett utána. Másnap a színház folyosóján találkoztak. I ialasi megfogta az asszony kezét, a kezénél fogva magához húzta és megölelte. Az asszony kibontakozott az öleléséből. — Ejnye, — mondta haragosan — meg vagy te bolondulva '■ Te is akarsz tőlem valamit ? — És ha akarnék ? — válaszolta Halasi. — Te szegény ember — mondta az asszony megvetően. Halasi dühbe jött. — Ohó ! — kiáltotta haragosan. — így beszélsz velem ? — így hát — válaszolta az asszony nyugodtan. — És jó lesz, ha nem sokat teketóriázol, mert ha ter’..iiim vagy, általában kidobatlak a színháztól. Halasi vörös lett a méregtől, felemelte a kezét, szólni akart, azután meggondolta a dolgot, bólintott és hallgatott. Az asszony még egyszer végignézte sértően és megvetően, azután elment. lágy hónap múlva megint együtt voltak a színház udvarán. — Sza, — mondta ekkor Halasi, — te csakugyan jut vagy a báróhoz ? — Persze, hogy az vagyok — felelte az asszony ingerülten. — Már megint kezded ? — Dehogy kezdem — mondta Halasi. — Nekem elég volt . . . Én nem akarok veled összeveszni. Látod, milyen alázatos vagyok hozzád. — Hát mit akarsz ? — Velem kivételt tehetnél .. . Az asszony haragosan fölnevetett és végigmérte Halasit. — Te volnál az utolsó . . . Nekem elég volt a szerelemből. De te volnál a legeslegutolsó. Utállak. Utállak. Utállak . . . Halasi vonogatta a vállát és mosolygott. — De érdekes — mondta nyugodtan. — Valamikor milyen más voltál hozzám. — Te hozzád ? — kérdezte az asszony bámulva. — Sóba ! — De igen. Csak nem akarod azt mondani, hogy elfelejtetted ? Az asszony bámulva nézett rá, összeráncolta a homlokát, azután gondolkozva tekintett maga elé. — Nem igaz — szólalt meg végre. — Hazudsz. Halasi vidáman nevetett, azután hangosan hahotázott, csapkodta a térdét. — Nagyszerül — mondta nevetve. — Csakugyan elfelejtette ! Az asszony komolyan nézett rá, újra gondolkozott, hozzáfordult és halkan és bizonytalanul kérdezte : — Mikor ? Vidéken ? — Ah nem, — válaszolta Halasi. — Akkor nem csodálnám . . . mikor már a kórusban voltál, akkor .. . Legyintett a kezével. — Azon nem csodálkoznám — mondta újra. — Hát mikor? — kérdezte az asszony. — Itt. Itt fent. A Király-utcában. A számonkénti nevők figyelmébe! Az asszony elképedve nézett rá. A szeme kitágult, és a szája nyitva maradt a csodálkozástól. — Itt ? ... A Király-utcában ? — Igen. Igen. — mondta Halasi nevetve. — Király utca száznegyven. Második emelet. Az asszony hallgatva és komolyan nézett rá. Farkasszemet néztek. Az asszony végre felkapta a fejét és határozottan és keményen mondta : — Az nem igaz. Az piszkos hazugság. Halasi újra hangosan nevetett. — Ez kitűnő — mondta hahotázva. — Hát azt is elfelejtetted ? Hát már akkor is ? . . . Az asszony arca kipirult, a szemei kigyultak, a kezét ökölbe szorította és felindultan és reszketve mondta : — Az nem igaz . . . Akkor nem ... Ez becstelenség .. . Én akkor ... én akkor. . . menyasszony voltam . . . azt hittem .. . hogy elvesz . . . egy hadnagy . . . Halasi összezsugorodott a nevetéstől. Hahotázva nyögte . • — Kitűnő ! Elfelejtette !. . . Az asszony fölemelte az öklét, mintha rá akarna ütni a fejére. Azután kiegyenesedett. — Piszok ! — mondta halkan. És elment. Másnap délelőtt félrehívta Halasit. Te — mondta neki szelíden — ne komiszkodj velem. Mondd meg őszintén : ugye nem igaz ? — Mi ? — Az : a Király utcában . . . — Az ? Dehogy nem igaz. Miért ? Az asszony megcsóválta a fejét, nyelt egyet, azután halkan és zavarodottan folytatta : — Nézd, legyen benned becsület . . . Mondd meg . . . Megszolgálom ! . . . Ugye nem igaz ? — De igaz. — Ne kérlek, ne bolondozz. Meghálálom. Nézd . .. egész éjjel nem tudtam tőle aludni . . . Törtem a fejemet ... De lehetetlen . . . Én akkor még nem . . . Hát ugye ? Halasi vonogatta a vállát. Az asszony karon fogta. — Hát gyere — mondta neki barátságosan. — Mindig jó barátod leszek. Fölemeltetem a fizetésedet. — De hát mit akarsz ? — kérdezte Halasi. — Mondd, hogy nem igaz. — Mondhatom. De igaz. Az asszony kirántotta a karját, megállott és a haragtól remegve hajolt előre. — 1 hazug disznó vagy — mondta lihegve. Halasi vonogatta a vállát. Az asszony lihegve mondta tovább : — Hiszen nem is láttál engem. Nem is ismertél. Hiszen itt ismerkedtünk meg a színháznál. Három hónappal ezelőtt. Halasi nyugodtan bólintgatott. — Ez igaz — mondta. — No hát ! — De csak te felejtettél el engem. Én nem téged. Nekem nem volt annyi asszonnyal dolgom, mint neked férfival. Az asszony kétségbeesetten, dühösen sóhajtott egyet. Halasi összetette a két kezét és csendesen mondta: Én nem akarom, hogy megharagudj rám. Hát inkább megmondom, hogy egy szó sem igaz belőle. Az asszony megkönnyebbülten mosolygott át, azután gyorsan elkomolyodott, újra hozzáhajolt és könyörögve mondta : — Látom az arcodon, hogy nem mondasz igazat, őszintébben mondd. Iijü Uiró Lajos A lappal járó kedvezmények igénybevételéhez szükséges kockaszám lapunk 29-ik oldalán lent található !