Tolnai Világlapja, 1918. október-december (18. évfolyam, 41–53. szám)

1918-11-23 / 48. szám

TOLNAI VILÁGLAPJA Az egyik sarokban meggörnyedt, roskadozó, fekete vaságy állott. Terítő gyanánt viseltes, régi katonaköpenyeg volt reá dobva. Szürke, olyan szürke, amilyet Napoleon viselhetett és ugyanilyen vörös hajtókákkal. Egy repedtajtós, barnára mázolt szekrény a másik sarokban, tetején néhány fegyver. Az ágy és a szekrény közt egy szépformájú régi kanapé nyújtózkodott, de csonka volt, mintha erőszakkal tördelték volna le az egyik karját. Hipsz szövetének pedig nagyon bizonytalan a színe, lehetett kék, zöld, sőt talán meggyszínű vörös is valamikor. Mellette, közel az ágyhoz, egy kis fiókos szekrényke, nagyon szép, régi rézveretekkel, ennek a tetején elsárgult lapu könyvek, térképek meg egy ütött-kopott földgömb kevertek csinált össze-visszaságban, szinte színpadi pózban. A kandalló kis feketemárvány párkányán, — amely sehogy sem illett a padlásszobácska ferde falaihoz, — zöldes patinájú, öreg rézkaros gyertyatartók tükröződtek a sápadt aranykeretes kandalló-tükörben, félig leégett sárga viaszgyertyákkal. Mellettük két-három ügyes formájú gyertyakoppantó. Ezek is ugy voltak odahelyezve, hogy hangulatot keltsenek ebben az emlékekből zsongó padlásszobában, amelynek közepén jó hosszúkás asztal terpeszkedett, fele íráshoz, fele étkezéshez berendezve. Olyan fából és olyan szikre festve, mint a repedtajtós szekrény meg a négy szék, amelyek közül csak kettő volt ép. Balra az ajtótól egy mosdóasztalka húzódott meg a rongyos tapétás kis sarokban. A ferde falakon néhány csatakép és régi divatú ruhás szép asszonyok képei függtek a legbizarrabb elrendezésben. És ebben az egész, mull-illatú szobácskában a legkedvesebb, a legérdekesebb : a padlásszoba ablaka, Napoleon mansarde-ja. Az a XVI. Lajos korabeli szép vágású ablak, mely aránytalanul nagy a padlásszoba kis négyszögéhez és túlságosan pompás a kilátása Páris legnagyszerűbb negyedére. Olyan, mint Greco toledói koldusainak a szeme, csodás ragyogás a szegénységben. Egyszerre elfelejtem az egész szobát és csak ezt az egyetlenegy ablakot nézem. A hátamnál állók nevetve befogják a szememet. — Persze csak az igézi meg, amit Napoleon hozott ide ! A d'Abrentes hercegné ablaka, amelyet Napoleon az ő vidéki kastélyából kapott ajándékba, mikor elpanaszolta a duchessenek, hogy milyen borzalmas az ő párisi szobájának az ablaka. „Nem is ablak az, inkább hasonlít börtönablakhoz", — mondottat. — Már akkor irtózott a „börtönablakhoz hasonló" ablakától és sok utánajárással, fáradsággal ezt a remek ablakot hozta ide e nyomorúságos padlásszobára. Vájjon nem elkerülhetetlen végzetének valami fájó, öntudatlan sejtelme tette-e gyűlöletessé régi ablakát, ugy hogy helyette mindenáron mást akart, bár igen komolyan ellenezte a háziura és annak az építésze hanem az ő ellenvetéseik megtörtek az ifjú Napoleon SZÍVÓS akaratával szemben. És íme itt van ma is az ő ablaka, amelyet ide akart tenni. És nézzék meg jól, itt van az ő szobája is ! Évekig kutattam, tanulmányoztam és verítékezve, szinte kiástam a múltból a Napoleon hadnagy szobájának a hasonmását. Ilyen ágyban aludt, ilyen szekrényben tartotta ruháit, ilyen kis asztalon mosdott, ilyen kanapén pihent, — karját én tördeltem le, mert töröttkarú volt a Napoleon kanapéja is, — ilyenek voltak az ajándékba kapott gyertyatartói és gyertyakoppantói. Igen, évekig fáradoztam, amíg végre így összehoztam ezt a hajdani Napoleon-szobát. .. Egy kis faliszekrényt nyitott ki. Befőttes üvegek, almák, füstölthúsfélék, tojások és sütemények voltak benne, meg egy gyorsfőző és néhány darab edény. — Napoleon is ebben a kis faliszekrényben tartotta vidéki nénjétől kapott jó falatért. Gyorsfőzője is volt, és bizony gyakran megesett, hogy ő maga készítette el az ebédjét. És mialatt ezt mesélte, ügyesen teát főzött nekünk. Csészéinkkel kezünkben körülültük a kandallót. Sötétedett, árnyak ereszkedtek a kis szoba szürke falára. A tűz tornyosuló és omló lángoszlopainál jó volt hallgatni Monsieur Desjardins meséit Napoleonról. — Kérem, mondja el azt a kedves kis adomát, amelyet Madame d'Abrantes jegyzett föl a memoárjában Napoleon kadét korából, — kérle iö barátom, aki ide kisért. — Ah, igen ! A „Chat bodle"-t akarja ! — Azt! — Tizenhat, tizenhét éves korában Napoleon a nagyon fiatal d'Abrantes hercegnőnek és még fiatalabb nővérének, aki iskolás kis leányka volt, udvarolgatott nagy hévvel. Egy vasárnap különösen kiöltözködött a két hölgy kedvéért. Csinosságban túl akart tenni a többi ozsonnára hízott fiatalemberen. Uniformisát vette föl, a briennei kadétiskola uniformisát, mely szürkéskék volt vörös hajtókákkal és fehér gombokkal. Csizmái pompás, vadonatúj lakk csizmák, de olyaj, mint a francia katona csizmák általában, az övéi is monstruózusan nagyok voltak. Vékonyka lábszáraihoz és kicsiny termetéhez oly nagyok, hogy bizony inkább derültséget, mint bámulatot keltett. Madame d'Abrantes és húga, amint Napoleon hozzájuk lépett és öntelt mosollyal üdvözölte őket, nem bírta nevetését visszatartani. Különösen a kis leány, olyan csilingelően, incselkedően kacagott, hogy a kis kadét belepirult a füle tövéig, és nagy zavarában, nem éppen sértő szándék nélkül, azt mondotta neki : — Látszik, hogy maga csak egy iskolás kis leány ! — És maga, — feleselt megbántódva a kis leány — csak egy „chal-bodlé", egy csizmás kandúr. Ezen az összes jelenlevők nevettek és a fiatal Napoleon majd elsülyedt szégyenében, „talán sírva is fakad, ha nincsen uniformisban" írja róla D'Abrantes hercegnő a memoárjában, megemlékezve erről a bájos epizódról, amely mindig eszébe jutott, ha Napoleon díszben kiöltözve látta. És mégis e kudarc után lett Napoleonból nagy hóditó, országok és asszonyszivek hatalmas ura. — Mikor élt Napoleon Párisban a legszegényebb körülmények közt ? — kérdeztem, Chateaubriand-nak Napoleonról irt könyvét szorongatva a kezemben — mikor voltak anyagi gondjai és szolgálata miatt kellemetlenségei? — Megfelelhetne erre a könyv, amelyet kezében tart, de mert olvasni nem látnánk a félhomályban, citálok én belőle, olvastam úgyis már nagyon sokszor. Nos, 1792-ben élte Napoleon legnehezebb napjait Párisban. Ekkor jött vissza Korzikából és jelentkeznie kellett Layard akkori hadügyminiszternél az ellene emelt nagy vád miatt, az „indiscipline" és az „inszubordonáció" miatt. Egy kis szállóban, a Saint Roch utcában (ez ma Rue des Moulins) bérelt lakást és kosztot. Vacsorája és ebédje egy-egy frank és ötven centimesbe került, hanem ezt oly drágának tartotta, akkori anyagi helyzetéhez képest, hogy két nap múlva (mint nénjéhez irt levelében mondja) elköltözött a lue du Mailba, a még kisebb és még olcsóbb Metz-szállóba, amelynek harmadik emeletén a parányi 14-es számú szobát vette ki. Ez időből ismeretes egy tizenötfrankos adóssága is, egy „marchand de vin"-nél, egy olyan kis bormérésben, ahol olcsó pénzért déjeunier-t és diner-t kapni még ma is Párisban. Akkoriban tette az óráját is zálogba, Fauvelet zálogházába, a Place du Carrousel-en, amelyet akkor „Encián national"-nak neveztek, hová azóta Napoleon német győzelmei után diadalkaput emeltek. "Valóban, Napoleonon kívül senkivel nem esett meg, hogy diadalkaput éppen arra a helyre emeljenek a tiszteletére, ahol néhány évvel azelőtt az óráját csapta zálogba. Mielőtt elbucsuztunk a kis szobától s a nagy szinésztől, szemem még egyszer gyönyörködve tapadt Napoleon mansarde-jának nemes vágású ablakára, ahonnan százhuszonöt évvel ezelőtt tekintett szét a világ uralmára vágyó cingár hadnagyocska. Előfizetőink figyelmébe! A mai állapotokra való tekintettel kénytelenek voltunk a Horvát-Slavoniában, Boszniában és a csehek által megszállott valamint a Slavoniával határos területeken lakó előfizetőink lapjainak küldését beszüntetni. Felkérjük azon előfizetőinket, akik ezen helyeken laknak és a lapot nem kapják, hogy postafordultával értesítsenek bennünket arról, ha a postaforgalom megindul, hogy a lap küldését újból megkezdhessük és az elmaradt számokat pótolhassuk. Az esetleges címváltozásokat pedig kérjük az előző lakhely megjelölésével beküldeni.