Tolnai Világlapja, 1927. január-március (27. évfolyam, 1–14. szám)

1927-02-23 / 9. szám

^i^.^u^rx^ ILVJ'U ^AJ i F» I» IFJ'I LS FJi^/^.^.^,^, UJ HARISNVADIVAT e<gwp®rc cdaffl Színész, aki prímás szeretne lenni ... Heltai Andor, az Andrássy úti Színház tehetséges, fiatal tagja, aki­nek a háború óta legtöbbnyire ci­gányszerepekben van igen nagy si­kere, nemrégiben a Magyar Színház­ban vendégszerepelt igen szép ered­ménnyel. Biró Lajos felújított „Sárga liliom"-ában alakított ismét egy ci­gányt s Törzs Jenővel kellett egy rö­videbb diskurzust lefolytatnia. Heltai Andor annyi jóízű humor­ral és gyökeres élethűséggel hozta ki a megjátszott alakot, hogy a közön­ség nem győzte kacagni. Ezt az ala­kítását a kritika is nagy elismerés­sel emelte ki. A Törzs-Heltai dialóg közben Törzsnek meg kellett kérdenie Hel­tait, a cigányt, hogy milyen ítéletet szabott ki rá a bíróság. Mire Heltai­nak azt kellett felelnie, hogy „fel­mentettek". Az első előadás után azonban, mikor ide került volna a sor, Törzs Jenő a hangsúlyába és az arcjátékába, a közönség számára észrevétlenül egy sajátos grimaszt vitt bele, kizárólag abból a célból, hogy Heltait megnevettesse. Heltai ám csakhamar észrevette a kedves turpisságot s hogy azt jóelőre kipa­rírozza, a „felmentettek" felelet he­lyett más, humoros, rögtönzött fele­leteket adott Törzsnek. Például: — Hát, vót olyan bíró, aki áris­tomba akart tétetni, de a többség javamra szavalt... S hamiskásan tette hozzá: — Merhogy a bíró urak közt a tit­kos szavallás a módi... Aztán a többség elmérte a muzsikámat... Ezt a pár szót annyi ízzel dobta oda Heltai, hogy Törzs maga esett a verembe és ő maga kezdett el ne­vetni, valahányszor be akarta ugratni Heltait. — Az új műsorban — jegyezte meg Heltai Andor, amidőn az And­rássy úti Színházban felkerestük — nem cigányt játszom, hanem a köz­élet egyik nevezetes alakját szemé­lyesítem meg: Héjjas Ivánt... amint a képviselőházban Reich Kopperlal találkozik... Ami a cigányságomat illeti: pár éve űzöm. Jó kis szerep­kör ez, csak egyszer már frakkos cigány, prímás is szeretnék lenni... Nem kételkedünk benne, hogy ha­marosan az lesz Heltai Andor. Dolores del Rio, a híres filmstar meztelen Az egyik leghíresebb angol kabaréművésznő, Gwen Farrar önmagát karrieírozza, lábszáraira egy vékony vonalkát festett. Minden nézőről egy perc alatt készíti el a legcsodásabb karrikatúrát amivel tökéletes harisnya-illúziót kelt. Szá­mosan utánozzák Hollywoodban Heltai Andor A kölcsön Mack Sennett, az ismert filmren­dező nem szereti a kölcsönügylete­ket, de azért valahányszor valame­lyik filmszínész pumpolási szándék­kal közeledik hozzá — fizet. Leg­utóbb mégis nagyon megharagudott a pumpolókra és amikor egy színész tíz dollárt kért tőle, így szólt: — Inkább most mingyárt haragud­junk meg egymásra ... Jobb előbb, mint utóbb.

Next