Tolnai Világlapja, 1928. január-március (28. évfolyam, 1–13. szám)

1928-02-29 / 9. szám

Tolnai Világlapja éven keresztül játszott főszerepeket, míg C­atile B. de Mil­le sztárszerepekre szer­ződtette le. Hasonlóképpen Milton Sills, Dolores de Rio, Madge Bellamy, Ronald Colman, Thomas Meigham, Billie Dove sohase voltak statiszták és min­gjárt mint főszereplők kezdték meg pá­lyafutásukat. Azok között, akik nem akarnak sztá­rok lenni, nagyon érdekes Anna Q. Niel­son esete, aki aránylag elég rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, többször felkínáltak neki sztárszerepet, de ő minden esetben visszautasította azt, mert fél a kockázattól. Lewis Stone egyike a legnépszerűbb partnereknek, ő a „Zendai fogoly" című film után biz­tosan szírszerepet kapott volna, de jobbnak látta a partner szerepénél ma­radni. Doroihy Mackaill, Jack Mulhall, Ai'een Pringle, Lew Cody, Wallace Beery, Clive Brook, Charles Murray és még sokan szintén megelégednek a partner, illetve a partnernő szerepével. Az utóbbi években csak két-három fiatal színész csinált szédületes karriert, Gilbert Rolland, James Hall és Don Al­verado lettek szinte máról holnapra partnerek és éppen olyan gyorsan sztá­rok. Az európai színészek Az európai színészek és színésznők helyzete nagyon nehéz Hollywoodban és sokan közülük elbuknak, mielőtt még a sztárszerepet megkapták volna. Talán csak Pola Negrinek és Emil Jannings­nak sikerült megtartani azt a pozíciót, amit Európában elfoglaltak. Ezzel szem­­ben Conrad Veidtnek már nehezebb a helyzete, mert hónapokon keresztül rossz szcenáriumokkal handikap­elték, pedig rendes körülmények között még odakinn is elismert sztár lett volna. A magyarok közül Várkonyi Mihály és Korda Mária főszereplőknek mentek ki Amerikába és Várkonyi igen gyorsan sztárrá lépett elő. Korda Mária pedig már az első amerikai filmjében is sztár­szerepet kapott és a „Szép Heléne ma­gánélete" nagy sikere után egészen biz­tosra vehető, hogy a sztár címet meg is fogja tartani. Ezekből a példákból is láthatjuk, hogyha valamelyik kis színész vagy szí­nésznő azt mondja magáról, hogy sztár, akkor Janningsszal, Polával, Pickford­dal és a többiekkel állítja magát egy vonalba. Ebben az esetben pedig igen könnyű megállapítani az illetőről, hogy ehhez a címhez semmi köze sincs. „Die Boßne", az ismert bécsi szín­házi hetilap legújabb, 169. száma ismét rendkívül érdekes tartalommal jelent, meg­ Érdekesnél érdekesebb cikkeket hoz a leg­újabb bécsi és berlini premierekről, vala­mint az egész világ filmeseményeiről. A le­bilincselt cikkeken kívül pompás rovatok, u. m. grafológia, divat, sport, rádió stb. élénkítik ezt a pompás képeslapot, melyet több, mint 100 gyönyörű kép díszít. Előfi­zetési ár magyarok számára 4 pengő havonta. Előfizetések a következő címre küldendők: Budapest, V, Bálvány u. 8. vagy Wien, IX, Canisiusgasse 8—10. árverés volt az el­múlt napokban Hollywoodban : egy filmszínésznő, a kedves Billie Dove önkéntes ár­verést rendezett a ruhatárában. El tudjuk mi azt kép­zelni, hogy milyen egy nagy filmsztár ruhatára ? Nem, nincs olyan fan­táziánk, mert ki merne arról ál­modni, hogy egy filmszínésznő gar­derobjában négy­százharminc geor­­gette, lamé, crepe satine, crepella és crepe de Chine ruha legyen? Ennyi ruhára mondta ki a film­színésznő, hogy már Billie Dove nem tudja hasz­nálni .. . Pesten nagyon­­ drága a női ruha, New­ Yorkban még drágább, de Hollywoodban a legdrágább. A film­színésznő saját bevallása szerint egyik­másik ruhája több, mint ötszáz dollárba került, ötszáz dollár! Ezért az összegért Pesten harminc ruhát lehet csináltat­ni... Ha tehát átlagosan csak háromszáz dollárt számítunk egy-egy ruhára, akkor Billie Dove ruhatárában körülbelül százharmincezer dollárt fektetett, ami háromnegyed millió pengőnek felel meg. Uram Isteni Ebből az összegből háromezer szép pesti leányt lehetne pompásan felöltöztetni... De ezeken a ruhákon kívül az árve­rési kalapács alá kerültek a filmszínész­nő cipői (huszonhárom tucat!), több­száz kalap és rengeteg fehérnemű ... Mindenki ott volt az árverésen, aki Hollywoodban valaminek számít és mindenki vásárolt. Nagy összegért kelt el minden. És mindez miért történt? 59 Azért, mert a filmszínésznő új szere­pet kapott. Az új Korda Sándor-film, „Egy Follies-görl szíve" főszerepét játssza el. Ebben a filmben negyvenszer öltözködik át és mivel megállapította, hogy minden ruhája divatját múlta (a legidősebb háromhónapos!), elhatá­rozta, hogy „hasznavehetetlen" holmi­jaitól megszabadul, még pedig úgy, hogy jótékony célra árverést rendez ... A szegény filmszínésznők folyton pa­naszkodnak amiatt, hogy a filmgyáro­sok le akarják szállítani a fizetésüket, amit nagy felháborodással veszünk tu­domásul, de ha ilyen árverésekről hal­lunk, azt mondjuk, hogy nem is csoda... Zoltán. A filmet 1925-ben készítet­ték egy francia filmgyárban, a rendező nevére nem emlékszünk. A kottát minden olyan zeneműkereskedésben megkapja, ahol filmzenekottát árusítanak. — Vidéki. George Alexander címe: Berlin—Fildenau, Wies­badenerstrasse 5. A kérdezett film fősze­repét Luciano Albertini játszotta. Címe: Berlin, W. Heilbronnerstrasse 9. — Lelke­sedő. Clara Bow 1906 augusztus 8-án szüle­tett Brooklynban, Flemming rendező meny­asszonya. Szeme barna, haja vörös. — Aranyláz. Charlie Chaplin címe: 1416. La Brea Ave, Hollywood, Calif. Ernest Lubitsch címe: Beverly Hills, Beverly Drive 616, Calif. — Kis barna. A kérdezett filmszínész neve: Fred Solm. 1899 január 22-én szüle­tett, címe: Berlin Barbarossastrasse 35. — Igazságos. Hogy Gloria Swanson tényleg 1897-ben született-e, azt nem tudjuk, de ő ezt az évszámot vallotta be. A színésznők között szo­kás, hogy néhány évet elhallgatnak, de hogy mennyit, azt nem lehet megállapítani. — Ambrus Zoltán: Lya Mara : Berlin Friedrich­­strasse 225, Xenia Desni: Berlin Rüdeshei­merstrasse 4, Ossi Osvalda: Berlin W. 57 Hochenzollernstrasse 14, Harry Liedke: Berlin Grunewald Hubertusbaderstrasse 12, Verebes Ernő: Berlin W. 15 Kaiseralle 15, Harry Piel: Berlin Schöneberg Am Park 12, Ivan Mosjoukine Berlin Brandenburgische­­strasse 47, Luciano Albertini Berlin W. Heilbronnerstrasse 9. A „Mein Film" című bécsi mozilap minden negyedévi előfizetőjének egy híres filmcsillag érdekes és izgalmas életregényét adja vaskos kötetben ajándékul. Féléves elő­fizetés esetén 3, egyéves előfizetőinek pedig 7 könyvet ad a lap. Előfizetni lehet: Wien, VI. Mariahulferstr. 85, III.

Next