Tolnai Világlapja, 1928. április-június (28. évfolyam, 14–26. szám)

1928-04-18 / 16. szám

Tolnai Világlapja 21 különösen erős napsütéses napokon komoly veszély fenyegeti. Nem szabad tehát védtelenül kitenni féltve őrzött arcbőrüket a bekövetkezhető súlyos ártalmaknak. A legkülönbözőbb szépséghibák onnan származnak, hogy a nap heve megol­vasztja a bőr faggyúmirigyeinek felszínre törekvő zsíros vá­ladékát, arra a levegőben úszó por- és füstréteg reátapad, ez aztán magához vonzza a legkülönbözőbb fertőző bakté­riumokat, s a nők a gyakori púderhasználattal bedörzsölik ezeket az ártalmas fertőzést okozó csirákat arcbőrük póru­saiba.— Hogy e veszedelmeket elkerülje, minden nő kivétel nélkül kemollitozza magát! A Kelün­te oly természetadta kiváló hatású bőrápolószer, mely kivonja a pórusokban felgyülemlett tisztátlanságokat, elősegíti a bőr legfontosabb feladatát — annak normális légzését; növeli a bőr szöveteinek aktivitását, a benne levő véredényeket foko­zottabb munkára serkenti s ezáltal megerősíti s üdén tartja. Eltünteti a kiütéseket, vörös foltokat, pörsenéseket, bőrhámlá­sokat. A bőr zsíros fényességét megszünteti, a zsíros mitesszereket kiszorítja. Rendszeres használat mellett a kezdődő ráncokat kisimítja s visszaadja a bőrnek eredeti fiatalos üdeségét. Csodálatos hatása már egyszeri alkal­mazása után is tapasztalható. Próbacsomag használati utasítással 50 fillérért kapható minden gyógyszertár­ban, drogéria, illatszer és kozmetikai szaküzletben. Ahol esetleg nem volna, oda e hirdetésre való hivatkozással 76 fillér postabélyeg beküldése ellenében bérmentve megküldeti a „Medichemia" R.-T. Budapest, X, postafiók 19 A korzó szépeit ZaiZ€ZcS"D fenyverek ' ~írta lőrinczy György — Ugy­e, ugy­e megteszi, édes Ti­vadar? — esdekelt a szép asszony. — Ugy­e, elvisz magával a hangodi tanyára? A férfi alig bírta visszafojtani a gúnyt, ami ajkára tolakodott. Három éve, hogy nem hallotta a maga nevét erről az édes, piros kis szájról. Akkor Borbás Tivadar, a mérnök, térdelt a leány lábánál és a leány játszott vele. Most itt van az asszony. Még szebb, mint a leány volt. S most ő esdekel neki. És Borbásnak az villant át a fején, hogy igazság szerint most rajta volna a sor. Igazság szerint most neki kellene játszania. — Ugy­e, édes Tivadar... — sür­gette félénken az asszony. — Természetes, hogy megteszem. Mit is csinálnék egyebet? Kissé bosszús hangsúllyal mondta, de ezt az asszony nem vette észre. Mindig ilyen darabos, ilyen nyers volt ez a csiszolatlan gyémánt. A szép Tornyos Lilli aztán örömében min­denfélét össze-vissza hadart, míg Borbás a csónakkal bíbelődött, hogy rendbehozza azt és fölszerelje a hosz­szú útra. Mert a hangodi tanya mesz­sze van. Lassan babrált, az esze csak félig járt ott, félig azon tűnődött, hogy mit keres a bájos és ravasz csavargó a hangodi tanyán? Ls, igen... hogy mit csinált — azóta? Azóta! Akkor még Borbás Tivadar a mi­nisztériumban szolgált a nappal. Mert estéit és éjszakáit általában a művészetnek áldozta, hogy művésznő­ket ne mondjunk. Akkor tűnt fel a világot jelentő deszkán a szép Tor­nyos Lilli, az új csillag. A város éjsza­kája sokkal kényesebb Uránia hold­világos éjszakáinál. Uránia minden este ugyanazzal a Vénusszal és An­dromedával vonul fel, de a városnak minden éjszakára új csillag kell. Lilli megbűvölő szépségével s hihetetlenül elragadó temperamentumával egy­szerre meghódította a város­­ éjsza­káit, Borbás Tivadart is. Azok közül a férfiak közül való volt, akiknek a szíve nagyon késik az első dobbanás­sal. Némán hordják lelkük mélyén a boldogság délibábját, de ha egyszer aztán kizárják, amit rejtegettek ... akkor ez a legnagyobb válság: élet és halál válsága. Borbás Tivadar belezu­hant ebbe a válságba. S miután a lelke is olyan egyenes volt, mint a vonalzója, egyenesen rontott neki a szép Tornyos Lillinek vallomásával. Nem. Követelésével. — Imádom magát, Lilli! Vagy az enyém lesz... Vagy pedig... — Kedves Tivadar — szakította félbe akkor hidegen és kacéran mo­solyogva a leány, — maga okos em­ber. Vájjon nem tudná-e, hogy a ma­gamfajta rakoncátlan művészlélek so­hasem lehet csak a magáé. Egyedül a magáé! — Hogy érti ezt? — dadogta zava­rodottan Borbás, míg homlokán sötét ráncok húzódtak át. — Na, igen — magyarázgatta Lilli. — Az ember félig-meddig a hivatá­sáé, a művészeté. Sőt én... Én azt hiszem, hogy egészen az övé vagyok. Nem mondott igazat, persze. Az igazság az volt, hogy csak nagyon kis részben volt a művészeté, sokkal nagyobb részben báró Varannay tar­tott rá számot. Egy szép nyári regge­len Lilli búcsúzás nélkül tűnt el. A színház örökös tartományaiban azt pletykálták, hogy nyaralni ment. Nem mondták meg,a­hová. Pihenni akar. Egyedül. A többit aztán mindenki ki­találta. A következő szezonra Lilli se­hová sem szerződött. Nyár végén, le­vélhulláskor, nem érkezett haza. Nyíltan adták szájról szájra, hogy egyedül ment ugyan nyaralni, de bi­zonyos, hogy a tarnaházi kacér kis nyaralót nem egyedül hagyta el. Báró Varannay a Borbás mérnökkel vívott párbajában megsebesült. Egy hóna­pig feküdt, de aztán ő is nyaralni ment. Borbás, a mérnök, akkor undoro­­ s BOTOR 12 ha¥i részletre készpénzárban .

Next