Tolnai Világlapja, 1928. április-június (28. évfolyam, 14–26. szám)

1928-05-02 / 18. szám

­ Tolnai Világlapra sokszor ki is vagyunk téve, sikeresen leküzdhetjük. Sajnos azonban védel­münk nem­ mindig elégséges. Az ellenség gyakran betör állásunkba és betegségeink jórészt a levegőből ke­rülnek szervezetünkbe. A szervezet úgy védekezik, hogy már a felső légutak felfogják lehe­tőség szerint a bacillusokat (tüsszen­tés, köhögés). Már az orrüreg kezdi megszűrni a belélegzett levegőt, az orrjáratok szűk alagútja pedig a fino­mabb porszemcséket is felfogja ned­ves falaival. Ezért fontos például az, hogy ne nyitott szájjal vegyünk le-fekzetet, hanem az orron át. A szövetekben szüntelenül vándorló vérsejtek cirkálnak, az úgynevezett fagociták. Ennek a külön rendőrség­nek az a feladata, hogy az idegen szemcséket magába felvegye, fel­oldja, felfalja, ha pedig azok oldha­tatlanok, továbbítsák olyan helyre, ahol nincs útjában az életnek. A szer­vezet elhárító erői nem működnek azonban mindig megfelelő eredmé­nyekkel. Ma már a művelt nyugat városai­ban nem söprik, hanem inkább mos­sák, vagy nedvesen kefélik az ucca burkolatát. A régi felsorolt és kő­porral behintett puhafa padlót is fel­váltja az olajozott, viaszos keményfa vagy kőpadló és a port is kezdik már gépekkel felszívni. De ez még csak elenyészően kis része az egésznek, soká fog még tartani, amíg a belátás általánossá válik, hogy a régi köz­mondást: Mindenki a maga ajtaja előtt söpörjön! — megtoldják azzal: Söpörjön, de oly módon, hogy a port fel ne verje. A LEGJOBB DÉLUTÁNI LAP AZ ESTI KURÍR, a modern újságírás csodája, mely minden nap hű tükrét adja a világ bármely táján történt eseményeknek. Nagy elterjedtsége bizonyítja közkedveltségét. Érdekes, lüktető riportokban számol be min­denről. Visszaéléseit! Idegen emberek felkeresik lapunk előfizetőit, hogy azokat, akiknek elő­fizetésük még le sem járt, megnyerjék előfizetőitl Ezzel természetesen igen nagy zavarokat idéznek elő kiadóhiva­talunkban. Miután ez emberek nem tar­toznak vállalatunk ügynökei közé, mert sem meghatalmazásuk, sem mintafelsze­relésük nincs, nagyon kérjük előfizetőin­ket, hogy ne adjanak megbízást még saját ügynökeinknek sem, ha elő­fizetésük még nem járt le. A csalást m­ég úgy is el szokták követni, hogy rá­beszélik az előfizetőt, hogy más név alatt rendelje meg a lapot. V­alamikor a selyemruha viselete eseményszámba ment. Ma már majdnem ál­talános a selyem hordása, mivel ezt a Lux segélyével minden fáradtság és veszély nélkül ki lehet mosni. Kerül­jük a selyem dörzsölését és csavarását, mivel a finom fo­nalak elszakadnak és rostossá válnak. Lux feleslegessé tesz minden dörzsölést A Lux-hab egyszerűen kihúzza a piszkot. Viselt selyem ruhaneműit mossa azonnal, mivel az izad­ság árt a selyemnek. Csak a kék dobozban valódi kimérve nem kapható! Selyemholmikat a követ­kező módon mosson: Forró vízzel készítsen szép Lux­habot. Töltsön ehhez hideg vizet, míg a hab langyossá válik és nyomkodja ezután a tisztítandó tárgyon keresz­tül a habot. Amikor ez meg­történt, akkor öblögesse ki langyos vízben, tegye tiszta kendőbe és ha­­már majd­nem száraz, va­salja ki meleg (de nem forró) vasalóval. selymet­era A kinyomni szabadj A/csavarni, facsarni so A are/?? ! 352

Next