Tolnai Világlapja, 1928. július-szeptember (28. évfolyam, 27–39. szám)
1928-09-26 / 39. szám
788 Tolnai vnaglapfa hozzá, akkor még ma sem ismernénk az elektromosságot, lóvonaton járhatnánk a hivatalba. Na szegény Papini nem lett volna kíváncsi rá, hogy a forró víz miért emelgeti a födőt, akkor nem lenne gőzmozdony, gőzhajó, ami megint csak baj volna. Nem lehet elmondani, micsoda sok baj lenne abból, ha az ember nem volna kíváncsi természetű. A kíváncsisággal szerzi az ember a tapasztalatokat. Tehát legyünk kíváncsiak. Sétálunk a réten. Szépen süt a nap. Élvezzük a tavaszt. A zöldelő fűben ott fekszik egy nagy kutya. Olyan, mint egy nagy farkas. Mégis milyen szelíd az a nagy, félelmes állat. Hátha nem is szelíd — fut át agyunkon a kíváncsi gondolat. Már ott is vagyunk mellette és kedveskedve megsimogatjuk bozontos bundáját. A következő pillanatban az állat üvöltve ugrik a mellünknek. Hiába, a kíváncsiság minden tudás anyja. Megtudtuk most is, amit akartunk. Nem volt szelíd a kutya. Ha egy ember összeesik az utcán, a kíváncsiság ősi erénye odasorakoztat bennünket mind köréje. Sajnálkozunk rajta, de elvesszük tőle a levegőt és még örülhet, hogy össze nem tapossuk. Na egy villamosról leesik az áramszedő, az is jó alkalom, hogy gyakorolhassuk az ősi erényt, odasereglünk kéjjel és nagy tömegünkkel megakadályozzuk az ucca forgalmát. Egy fiaskó akad a kezünkbe. Rá van írva : szalmiák. Jó, jó, rá van írva, de van-e benne szalmiák. Ki kell nyitni és meg kell szagolni — súgja fülünkbe az ördöngös ősi erény. Erre jó mélyet szippantunk az üvegből. S egyszerre, mintha ezer tű fúródnék az orrunkba, szemünk könnybe lábad. Volt benne szalmiák. Az üres benzines hordó is nagyon izgató dolog. Kong ugyan, de még lehet benne úgy a fenekén egy kicsi. Csak bele lehetne látni a fekete gyomrába. De hát azért van gyufa a világon, hogy világosságot teremtsen vele az ember ott, ahol akar. Egyszerűen meggyújtunk egy szál gyufát, így aztán egészen pontosan meglátjuk, hogy mennyi benzin van még benne. Ami biztos, az biztos. Néhány perc múlva lángban áll az egész gyár. Kétségtelen, volt benne benzin. Amennyire meg vagyunk győződve a magunk eszességéről, épp annyira nem vagyunk biztosak a mások szellemi képességeit illetőleg. Az épülő új ház állványain kiírjuk jó nagy betűkkel : „Építkezés". Nehogy valaki azt higyje, hogy már kész a ház s beköltözzék az ötödik emeletre, mikor még az első sincs kész. A kirakatba helyezett árucikkeknél sem nagyon bízunk embertársaink felfogó képességének az elevenségében. Azért aztán jól megmagyarázzuk neki, hogy miről van szó. Az új tavaszi toalettre kiírjuk : „Ez a divat. Ezt viseli minden elegáns hölgy". Jó, jó, de aztán hogyan férnek el majd mind benne. Mindegy, ez már az ő dolguk. Mi azonban még tovább megyünk felebarátaink értelmességének a lesajnálásában, a villamos csengő gombjához is odabiggyesztjük : „Csengő". Nehogy valakiazt higyje, hogy a vízvezeték csapja. Nem bízunk senkiben, csak magunkban. Nem szeretjük, ha irányítani akarnak bennünket, mintha nem lenne nekünk magunkhoz való eszünk. Ahol ki van írva : „A dohányzás szigorúan tilos", ott rápörkentünk. Be kell bizonyítani nekik, hogy nincs semmi ok a tilalomra. Csak az a kár, hogy mégsem lehet ilyen helyen egész nyíltan pöfékelni. S ha be akarsz jutni a menyországba, ugy an Egy szál gyufa segítségével pontosan meg lehet mondani, menynyi benzin van még benne Kétségtelen, volt benne benzin A, épülő ház állványaira kiírjuk jó nagy betűkkel: Építkezés A villanycsengő gombjaihoz is odabiggyesztjük : Csengő