Tolnai Világlapja, 1929. január-március (31. évfolyam, 1–13. szám)

1929-01-23 / 4. szám

Egy budapesti filmszín­házban lépett fel mint egyet­len varietészám és néhány nap múlva­­ visszautazott Párizsba, ahol évek óta él, férjéhez, aki kitűnő nevű német újságíró és ennek az angol­francia-magyar táncosnőnek egyúttal menedzsere. Anne Harvey nem angol lány — angolos neve elle­nére,­­ hanem magyar, még­hozzá unokahuga a bájos, kultúrált és kivételesen tehetséges színésznőnek, Rajna Alicenak. Angolos Anne Harveyben: a hallatlan ambíciója, munkájának, táncai­nak precíz, tökéletes kiépítése. Magyar a származása, a tempera­mentuma, a tehetsége. Táncstílusa viszont hamisítatlanul francia, ezt a nyelvet is beszéli legszívesebben, ami nem jelenti azt, hogy magyarul is ne értsen majdnem kifogástalanul. Személyleírása : huszonkét éves, karcsú, kisportolt termet, igazi Tizianvörös haj, barna szemek, fi­noman metszett arc. Különös is­mertetőjele, hogy egy pillanatig sem marad nyugodtan. Minden izma, minden idege vibrált, ahogy beszélgettünk öltözőjében és el­mondta karrierjét, ezt a nagyvo­nalú, friss, modern fiatal lánykar­riert : — Mint egészen kis gyerek kerül­tem Párizsba az édesanyám nővé­réhez. Tizenhat éves korom óta táncolok, felléptem eddig Párizson és most Budapesten kívül London­ban, Madridban, Stockholmban, Kopenhágában, Kairóban, Port­laidban. Londonban önálló, egész estét betöltő táncszámokkal lép­tem fel. Párizsi szerepléseim alap­ján az angol lapok oly kivételes érdeklődéssel fogadtak, hogy maga az angol király is eljött és úgy lát-Tak­szik, komolyan tetszettek a táncaim, mert páholyába hivatott és igen meleg szavakkal gratulált. Csodálkozott, mikor kérdésére elmondtam, hogy nem vagyok francia, hanem ma­gyar. Megjegyezte, hogy rendkívül nagyrabecsüli a magyar művészeket, mindenekelőtt a muzsikusokat, akik közül a Lehner-quartett állandóan Londonban él és a király rendszeresen látogatja hangversenyeiket. Hogy hol találtam a legérdekesebb közönségre­­? Két­ségkívül Kairóban, Egyiptomban. Egészen különös él­ a meny ez. A férfiaknak jelentős része tudvalévően szem­­bajos. A szem izzó színeit beárnyékolja egy vékony­­ hártya és így egészen sejtelmes, ro­mantikus, megmagyarázhatatlanul furcsa, ahogy a színpadon felfogja az ember a száz meg száz ködös tekintetet, amelyek mereven, mégis felfokozott érdeklődéssel figyelik a táncot. Az egyiptomi néző még megőrizte a húsz év előtti Eu­rópa primadonna-ünneplési szoká­sait. Virágot küldenek a színész­nőnek minden este, száz meg száz csokor virágot és a számukat őszinte, gyermekien boldog lelke­sedéssel tapsolják meg. Leghidegebb a közönség érdekes módon Mad­ridban. Úgy látszik, a forró at­moszféra eltompítja a spanyol néző érzékét egyik-másik művészi szen­záció iránt. Barcelonában külön­ben még ma is többre becsülnek egy halálos kimenetelű bikavia­dalt, mint mondjuk egy Beetho­ven-estét. Londonban csak látszólag hűvös a közönség és csak lát­szólag prűd. Megtörtént, hogy egy táncszámot — nem az enyé­met — betiltottak, mert az illető Anne Harvey Egyiptomban a hajón is táncolt H »«tpc.H** Anne Harvey egyik táncprodukciója 42

Next