Tolnai Világlapja, 1930. január-március (30. évfolyam, 1–13. szám)
1930-01-01 / 1. szám
Négy-ötezer esztendő távolságából csodálkozással vegyest bámulattal emlékszik meg a modern ember a régi egyiptomiakról, akiknek a boldogsága, nemzeti dicsősége és a vagyoni jóléte is attól függött, született-e Egyiptom területén feketefoltos homlokú, bizonyos csodálatos jellel ellátott hátú, szemölcsös nyelvű, hófehér bika vagy sem ? Ha megtaláltak valami karámban vagy istállóban ilyen bikaborjút, akkor volt tomboló öröm és ujjongás az egész Egyiptomban — megvan az új bálványisten, a Hapi ! Azontúl ennek a fehér bikának aztán remekül ment a dolga. Aranyjászol előtt kérődzött, márványfalak vették körül, zsolozsmák és imádságok zúgtak körülötte és ezer meg ezer ember élt abból, hogy őt kiszolgálja. De Hapit, a csodálatos bikát Egyiptom legfőbb istene megtestesülésének gondolták a bálványimádó, régi egyiptomiak és erről az istenről föltételezték, hogy csak ilyen színű és cifrázatú bika testében érzi jól magát itt a földön. Ha a Hapi kivénült és eldöglött vagy valami betegségben kimúlt, akkor hosszú gyász szakadt Egyiptomra és a gyász mindaddig tartott, amíg az országot szanaszét fölkutató papok valahonnan hírül nem adták a nagy örömet, megvan az új Hapi ! Érthetetlen volna ennek a régi és nagykultúrájú népnek ilyen eltévelyedése, ha éppen a mi időnkben is nem tudnánk egy ugyancsak kultúrált, érdekes és szép távoli népről, hogy csaknem ugyanilyen vallási furcsaságnak a rabja. Közel harminc millió ember lakja a Sziámi császárságot Hátsó-Indiában akkora területen, mint a volt osztrákmagyar monarchia. Ennek a birodalomnak a népei a Sziámi törzsek, egymással köndi rokon nyelvjárást beszélő, sárgásbarna emberek, különös keverékei az igazi hindu, a maláji és a kínai fajoknak. A sziámiakat sok minden furcsaság tette érdekessé az európai közönség előtt, egy ideig hősies függetlenségi harcaikat csodálták, angol, francia és hollandi kísérleteket nagy veszteségekkel vertek vissza a primitív fegyverzetű sziámiak. Később egy összenőtt ikerpár szerepelt világkörútján, mint Sziámi csoda. Lassankint megismerte Sziám kultúráját is a modern ember. Kína és India építészete csodálatosan keveredett össze Sziám fantasztikus palotáiban és templomaiban, pagodái és szent helyei ma is a mesék birodalmát varázsolják a látogatók bámuló szemei elé. Végül kiderültek a sziámiak vallási titkai is. Sziám embermilliói csaknem kivétel nélkül egy egészen különleges buddhista szekta követői, akik épp úgy eljutottak az állatimádásig, akár a hindu népek legnagyobb része. De amíg a hinduk szent teheneket és krokodilusokat, kígyókat, meg majmokat tisztelnek és ez a tisztelet mindig nagyon távol van attól, hogy a szent állatokat istennek higyjék, Sziám népei megtették ezt a nagy lépést. Náluk egy állat a legfőbb bálványisten, egy élő, sok illatos szénát, csemegét, cukornádat és gyümölcsfélét fogyasztó, négylábú szörnyeteg, a fehér elefánt. Európai és amerikai cirkuszok Rendes ékessége egy-egy fehér elefánt és az élelmes cirkuszosok rémes meséket híresztelnek szét arról, mennyi véres