Tolnai Világlapja, 1934. április-június (34. évfolyam, 15–27. szám)
1934-06-27 / 27. szám
AZ ÖKÖLLEL ÖSSZETÖRT Lezajlott az év legnagyobb boxcsatája Amerikában és ezzel együtt letűnt a legérdekesebb boxkarrier is a szereplés színpadáról. A rettegett erejű olasz boxoló óriás Camera a szónak szoros értelmében összetört a német Max Baer ökleinek csépelése alatt. Nagy, sőt igen nagy meglepetés volt ez még a szakértők számára is. Hiszen . . . vegyük csak sorba a modern kor e két gladiátorának fegyvertárát. Camera két méteren felüli izomtömeg, karjai hosszúak, mint a gorilláé és rettenetes ütőerejét még az is fokozza, hogy 40 kilóval nagyobb a súlya. Vele szemben Baer 180 centiméter magas, rövidkarú és mindössze 90 kiló. Istenkísértés volt ilyen elképesztő aránytalanság ellenére szembeállítani a két boxolót. Mégis megtörtént és a kis Dávid legyőzte a nagy Góliátot. És hogyan ! ... Camera szétroncsolt fejjel és három törött bordával került a kórház műtőasztalára. Túlzás lenne azt mondani, hogy az olasz Góliát ezt meg sem érezte, de bizonyos, hogy más ember Baer egyetlen ütésétől is egész életére tönkrement volna. Itt csak a karrier ment tönkre. Camera legyőzhetetlenségéről keringő legendák megszűntek és az új világbajnok hosszú időre Max Baer lett. Ezek a tények. De minden regénynél érdekesebbek azok a kulisszatitkok, amelyek végül is a tények kialakulásához vezettek. Akik tévesen azt hiszik, hogy a boxolás csupán erő kérdése, azokat most egy egész életre megcáfolta ez a boxcsata. Baer győzelmét két példátlanul érdekes lelki tényezőnek köszönhette. Az egyik kétségtelenül az volt, hogy meg akarta mutatni első hazájának, hogy kár volt őt megtagadni. Baert kizárták a német boxolók sorából s az új bálvány Schmeling lett. Schmeling sikertelenül küzdött a világbajnoki címért, Baer elszánt győzniakarással megszerezte a büszke címet. Ez volt az egyik ok, ami megsokszorozta az erejét és ügyességét. A másik már az ellenfélnek szólt. Camera sorozatos győzelmei után kissé kótyagosan nézett az új küzdelem elé. Hírnökei egymásután hozták a hírt arról, hogy Baer sportszerűtlenül él, sokat mulat, iszik, tehát a veresége biztos. De egyre nem számítottak. Éspedig arra, hogy Baerben sok színészi vér van. Baer megjátszotta a lumpot, a vidám mulatozó és sportszerűtlenül élő boxolót, közben pedig festett vizet, pezsgővé kendőzött limonádét iszogatott és jókat mulatott a kémek gúnyos mosolygásán. Dehogy is ivott ő szeszt ! Egy kortyot sem. Hónapokon keresztül lankadatlan szorgalommal készült a nagy versenyre és hogy milyen eredménnyel, azt azóta már az egész világ tudja. Ami a közvetlen küzdelmet illeti, abban is újat mutatott a német boxoló. Camerát hosszú karjai miatt a rövidebb karú ellenfél nem tudta megközelíteni. Baer kitalálta a módját, hogyan férkőzhet az olasz testéhez és amikor ez sikerült, pokoli ütemben csépelte a meglepett óriást. Nagyon érdekes tünet volt az is, hogy a közönség túlnyomó része szinte magán kívül üvöltött Baer győzelméért. Amerika nem szerette Camerát. Azt tartották felőle, amint igaz is, hogy csupán nyers erejének köszönhette eddigi győzelmeit. Olyan volt Camera, mint egy száguldó mozdony: elgázolta a súlyával és nekilódult tömegével az ellenfelet. Nem a technika, a boxolás finomságai, ötletes cselei segítették Camerát a világhírhez, hanem csupán az, hogy a favágástól megedződött roppant teste egyetlen ütéssel vasrudat tudott elhajlítani és bordákat pozdorjává zúzni. Baer mindennek az ellenkezőjét mutatta s csupán csak abban egyezett meg ellenfelével, hogy az ő csapásai alatt is összeroppantak a bordák. Persze Carneráé. A gigantikus küzdelemnek volt egy érdekes és tragikomikus oldala is. Hatalmas közönség gyűlt egybe, nagy volt a bevétel, ebből azonban a két boxolónak még centek sem jutottak. Mindketten perben állottak egykori szivük választottjával. A két hölgy okos üzleti szimattal előbb megnyerte a perét, azután egyesült erővel vigyázott arra, hogy a nagy bevétel ne kerüljön idegen kezekbe. Könyörtelenül behajtották követeléseiket egykori szerelmeseiken s azok vig arccal bár, de kényszeredetten dúdolgatták a nagy meccs után a divatos dalt. Hát érdemes volt ? . .. Baer számára talán igen, hiszen a győzelem még fog kamatozni. De Camera e vereség után aligha lesz még egyszer abban a helyzetben, hogy újra odaállhasson a kötelek közé megküzdeni a világbajnoki címért. Mire erre sor kerülhetne, eljár az idő és Camerából ősz favágó lesz. Így törte össze az ököl a karriert. . . Pillanatfelvétel a nagy csatáról. Camera arcán a tehetetlen düh lángol. Max Baer a nehézsúlyú noha teljes harci világbaj-Camera, a bukott óriás szomorúan néz a jövő elé. 3