Tolnai Világlapja, 1940. július-szeptember (42. évfolyam, 27–39. szám)

1940-08-21 / 34. szám

AZ UTOLSÓ VERÉS 11«T­­­TE N­ESCSÉN­YI GYÖRGY Amikor óvatosan le­nyomta a kiskapu kilin­csét, már nem félt. Hetykén, mintha semmi sem történt volna, be­nyitott a kis előszobába. A keskeny ablak alatt az ő tanulóasztala állott. Akkor nyitott rá a cse­léd és kíváncsian meg­állot az ajtóban. — Hol járt ilyen so­káig? Mindenfelé keres­ték. A tekintetes asszony már a rendőrséget akarta értesíteni. Félrerándította a vállát s odavetette a kér­dést: — Az öreg? — Lefeküdt már. Nagyon haragszik. Bizo­nyosan megveri. — Csak hadd verjen! A cseléd a büntetés előtt állónak kijáró részvéttel figyelmeztette: — Ne beszéljen hangosan, mert felébred­t és a hálószoba behajtott ajtajára mutatott. Ebben a pillanatban sarkig kivágódott az ajtó és a küszöbön állott az apa. — Tehát mégis hazakerült az ifiúr? Vontatott hangon beszélt és összehúzott szemmel vizsgálta. Amikor nagyon felindult, mindig ilyen lassan kezdte el. Fokozatosan lovalta bele magát a haragba s ilyenkor ret­tenetes tudott lenni. Mintha évekre el akarta volna intézni a verés kölcsönösen megalázó feladatát. A kamasz most el volt a legrosszabra ké­szülve. Ott állott az asztal s a ruhaszekrény zugába húzódva. El sem futhatott már, tehát összeszorította a fogát s megkeményítette a szívét. Sovány dereka kinyúlt, arca olyan fe­hérre vált, mint a fal, szája széle elkékült. Csak a két szeme lángolt. Minden ereje, egész tizennégy esztendős élete rémületben kitágult két szemében lobogott. Az apa egy lépéssel közelebb jött s harag­ját még csak fokozta a reáfüggesztett átható pillantás. Reszelős torokhangon ismét feltette a kérdést: — Felelsz-e hát kutya? A pillanat töredékéig az volt a fiú érzése, hogy odaveti magát apja lábai elé és min­dent bevall. Egyetlen kis moccanás kellett volna ehhez, valami biztatás, valami sugallat. De a bajuszos arc kemény volt, a szemhéjak keskeny rést hagytak csupán s nem rezdült meg mögöttük semmi. Az erőteljes orr ki­nyúlt s a közepén beárkolt csúcsa egyre kö­zeledett. A fiú a rémületen keresztül is meg tudta figyelni, hogy az apai orr hegye körül rövid, fekete hajszálak nőttek. Az egésznek színe kissé szederjes volt, mint a boros és vérmes embereké, a tövét kékes erek finom hálózata szőtte be és a pórusokat apró, fe­kete pontocskák jelezték. Már egészen közel ért hozzá és már nem is lehetett látni, hogy mi van mögötte. A dolog képtelennek tűnt fel, valószínűtlennek s egyúttal fájdalmasan ne­vetségesnek. Mit akar azzal az előretolt ver­­henyes húsdarabbal? Fel akarja vele öklelni, vagy éppen csak meg akarja mutatni, hiszen eddig még sohasem látta ilyen közelről. .. nini, az orrcimpák sarkaiból is dús, fekete csomók végei kunkorodnak elő ... Ó, most már szó sem lehetett odaborulás­­ról, nem lehetett sírni, panaszkodni, vagy kö­nyörögni. Az orr egészen közel volt és meg­akadályozott mindent. Átható dohányszagot árasztott és mindent elfoglalt, félretolt, be­töltött. Zihált, fújtatott, lélegzett, sőt beszélt is. Remegő, meg-megvonagló cimpákkal. Nem is volt már félelmetes, hanem érdekes, riasz­tani akaró s mégis tréfás. Most ezt trombitálta: — Felelj, felelj, mert összetörtek! A fiú érezte, hogy még mindig sápadt, de a nevetés torz fintorát alig tudta visszatar­tani.— Üss! Üss hát akkor! Ez aztán érdekes lesz ... — gondolta. Még a verés után is sokáig eltűnődött azon, hogy milyen sok idő telt el, amíg az első ütést megkapta. Koponyájának bal felét érte az első, hatal­mas ökölcsapás. Tompa rázkódást érzett és hátul, a nyakában, átható, éles fájdalmat. De a fájdalomérzés mégsem volt kellemetlen. Valami csiklandós zsibongás támadt fel a nyo­mában s ez végig meg is maradt. Talán azért, mert konokságra talált, mert a fiú nem vála­szolt neki, mert félelmet sem mutatott, nem románkodott és nem sírt, az apa éktelen ha­ragra gerjedt. A tanulóasztalon egy könnyű favonalzó hevert és az első ütés után nyom­ban azt ragadta fel. Azzal vágta, csépelte, ott, ahol érte. Az egyik csapás után a fiú homlokán felhasadt a bőr. Sápadt arcát hir­telen vér borította el. Ez a langyos nedvesség volt a legkelleme­sebb. Nem is tudta, hogy vérzik. Egész testét a felszabadulás boldogságának vihara rázta. Nem emelte védekezésre egyik karját sem. Szemét lehányta s átengedte magát a ferge­­tegnek, amely éppen olyan hirtelen szakadt félbe, mint amilyen gyorsan feltámadt. Kívül élesen felsikoltott valaki. Az első hangról még nem ismerte fel. — Szerelmes Isten! Ember! Megőrültél? Az anyja volt. Magánkívül, nem is futott, szinte beröpült az ajtón. Hajfonatai a nyakára omlottak, arca lángba borult s gondolkodás nélkül a fia és a férje közé ugrott. — Ne bántsd! Nem engedem! Hadonászó kezét el akarta kapni s eközben egy ütés őt is érte. A vonalzó darabokra tört már, az apa markában csak egy kurta, hegyes szilánk maradt. Ennek a szilánknak a hegye az anya bal fülének felső részét érte és jelentéktelen karcolást ejtett rajta. Keskeny vércsík szaladt le bal orcáján s amikor a férfi ezt megpillantotta, erőt vesztve hanyat­lott le a karja. Annyira fel volt indulva, hogy tántorogva botorkált el egy székig. Leroskadt rá és elfulladva lihegett. — Megölték. Nem bírom tovább. Elpusztulok ebben a házban. Az asszony most már nem a fiára vigyá­zott. Egy pillantást vetett csak rá és intett neki, hogy meneküljön. Aggodalommal közele­dett a férjéhez. Nagy gyöngédséggel szólt hozzá s odahajolt egészen a füléhez: — Gyere, fiam, most le kell feküdnöd. Na­gyon is felizgattad magad. Hányszor kértelek már, hogy hagyd rám ezeket a dolgokat. Nem baj, most már megtörtént, aztán vége. Fáj a fejed, úgy-e? Gyere hát, halgass rám, kérlek. A cseléd rémülten segített s az elernyedt embert a szobába akarták támogatni. Nem nagyon ellenkezett, mert tudta, mitől féltik. Mégis igyekezett magán­erőt venni és lerázta a segítő karokat. — Hagyjatok békén. Mit habarogtok itt kö­rülöttem? Elnadrágoltam és vége! Később­­ mégis ágyba feküdt és a házban nagy szaladozások kezdődtek el. A cseléd hi­deg kútvízért rohant, csörgették a tálakat, csavargatták a fejre való borogatások ken­dőit. A fiú elrejtőzött a leghátulsó szoba sar­kában és konokul hallgatott. Lámpagyújtáskor bejött az anyja és ételt tett eléje. — Látod, mit csináltál vele? Beteggé tet­ted. Nem felelt. Az anyja most már valamivel gyöngédebben noszogatta: — Láss hozzá, hiszen egész nap nem ettél. — Nem vagyok éhes. — Ó, ó — sopánkodott és kisuhant a szobá­ból a másikhoz. Emez várt egy ideig, aztán maga elé húzta a tányért s riadt gyorsasággal falni kezdte a lekváros gombócokat. I­iiniversPn­y bírálat Kovács Sándor (1886- 1918) kiváló zene­­esztétikusunk humoros kedélyű ember volt. Egy jelentéktelen tehetségű zeneszerző na­gyon kérte Kovács Sándort, hogy hallgassa meg szerzői estjét. Hosszas rábeszélés után a zenetudós el is ment a hangversenyre, azonban az első szám után sietve távozott a teremből. — Már elmegy, doktor úr ? — kérdi a szomszédja, aki az előadó zeneszerző barátja volt. — Igen — felelte Kovács — ebből nekem egy tétel is elégtétel. Minden nő sóvárog az „Imádlak én“ varázsszavak muzsikája után s Így járhat ön is nemsokára. Fontos tehát, hogy szeretetreméltóvá, vonzóbbá és valóban elragadóvá igyekezzék válni. Megfelelő bőrápolással a legsötétebb, legdurvább bőr is lággyá és bársony­simává, tehát olyanná válhatik, ami­lyen az ö ízlésének megfelel. A száraz, fakó arcszín, a hemzsegő mitesszerek és tisztátlanságok eltűnhetnek, hogy rövid idő múltán helyet adjanak az üde, tiszta és rendkívül bájos arcbőr­nek. Olvassa el ennek a bőrspecialistá­nak a tanácsát: „A megolvadt tej­krémnek és az olívaolajnak ifjító és szépítő hatása van a bőrre. Ezek az alkatelemek — megnyugtató, össze­húzó és bőrtápláló szerekkel vegyítve —■ a Tokaion fehér, nem zsíros bőrtápláló krémben megvannak. A Tokaion bőrtápláló krém rövid időn belül, régente nem is képzelt módon szépítheti meg arcbőrét. Visszakapja pénzét, ha az utasítás szerinti hasz­nálat nem hozná meg a joggal vár­ható eredményt. TOLNAI VILÁGLAPJA 19 Egy őszinte apa — Száva­, Foghegyi úr, maga azt mondja, hogy el tudja a lányomat tartani. — Fz én. — I­e mondja, látta maga őt már enni­.­ — Láttam. — De olyankor is látta már enni, amikor senki sem nézett oda? ÁGYTOLL-PEHELY tarka fosztotton túli 1* 1.20. sz. fosztott toll 1* 2.­­ , fehér fosztott lihiitoll 1* 3.30, jobb minőség 1* 4.50 kilónként. 5 kilós csomago­lásban 1­­6 r m­entv 1*, utánvéttel szállít ROSIER GYULI cég ágytalli­zeme, Kiskunfélegyháza

Next