Tolnai Világlapja, 1941. január-március (43. évfolyam, 1–13. szám)

1941-02-05 / 6. szám

Isztanbul, a félhold városa Ott, ahol Dél-Európát Dél- Ázsiától egy ali­l egy-két kilométer széles vízi út választja el, ott 650 évvel Krisztus előtt egy nagyon messzire látó kis görög törzsfőnök, valamilyen legendás Byzasz, vá­rost alapított, amelyet nevéről Bizáncnak neveztek el. Stratégiai szempontból hihetetlen előnyei voltak ennek a helynek , hiszen az akkori világ két egyetlen ismert tengerét, a Földközi és a Fekete tengert ellenőrizhette erről a pont­ról , de görög ember létére a gaz­dasági érdekekről sem felejtkezett meg városa alapításakor: a város szivébe mélyen benyúló hosszú öbölben nem volt árapály, ennél­fogva a tonhalak milliói évről­­évre ide jártak ívni, úgyhogy a halászat itt valósággal aran­yat ért. El is nevezték ezt az öblöt, furcsa szarv-alakjáról, Arany szarvnak, s ez a név máig is rajta maradt. Ugyancsak ezekből a régi görög időkből maradt a városnak egy másik emléke is a mára. Egyszer ugyanis egy makedón haderő akarta a várost éjnek éjjelén meg­támadni. Sötét fellegek borítot­ták az égboltot. Egyszerre azon­ban felszakadt a felhőköpönyeg, a félhold rávilágított a város falait övező síkságra, rá a felvo­nuló ellenségre, így Bizánc kapu­­őrei idejében észrevették az ellen­séget és vissza tudták a támadást verni. A félhold iránt érzett hálá­ból a félholdat tartó Hekaté istennőnek templomot emeltek a bizánciak s pénzeikre is ráverték a félholdat. Ettől fogva ez a félhold lett a város címere, s ami­kor az oszmánli-törökök bevonul­tak, ők is átvették a félholdas címert, amely innen kezdve rá­került a moszlim haderők lobogói­ra. ’ A sokneve­ város A félholdas címer átvészelte az évezredeket, de nem úgy a város neve. Egészen a római császárság koráig megtartotta ugyan Bizánc nevét, de ettől fogva aztán annál sűrűbben váltogatta. Severus csá­szár, aki elkezdte az újraépítését, Augusta Antoninának nevezte el. Amikor Konstantinusz császár ide telepítette át a római birodalom székhelyét, akkor, emlékezésül a régi, itáliai fővárosra, elnevezte Nea Roma-nak (Új Róma) s ezért a konstantinápolyi pátriárkák hi­vatalos címükben mindmáig Új- Róma pátriárkáinak hívják magu­kat. Konstantinusz császár halála után fiai és utódai, őrá emlékez­ve, elnevezték Konstantin váro­sának (Konstantino-polisz). A gö­rög félsziget lakosai ebből a szó­ból csak a „polisz” (főváros) szót ragadták ki, s ha azt akarták mon­dani, hogy Konstantinápolyba mennek, úgy mondották : „isz­tán pulin”. Ebből rövidítette a nép szája az „Isztanbul” szót. A bizantinizmus hazája Bizánc népe két világrész keres­kedelmének hasznát fölözte le, úgyszólván semmi munkával. Ez a henye életmód ráütötte pecsétjét az egész nép lelkére. Harci erényei teljesen elsenyvedtek. Krónika­­írók jegyezték fel, hogy még akkor is, amikor a legnagyobb volt a veszedelem s az ellenség már a város falai alatt portyázott, a bizánciakat csak úgy lehetett a város védelmére a falakra csalo­gatni, hogy ott nagy kondérok­­ban kitűnő illatú ételeket főzetett a császár. Erre a szagra odatolong­tak a lakosok s így legalább az ellenség azt hihette, hogy a fala­kon harcra kész tömegek várják a támadásait. Ellenben a háborús technikában volt egy nagy­ talál­mányuk, amellyel századokon ke­resztül megúszhatták a legnagyobb bajokat : a görögtűz, amelyet azért hívnak görögnek, mert itt, Bizáncban készítették és használ­ták a várost támadó haderők és főként hajók ellen. Az elolthatat­­lan görögtűz bizony sok ideig fejtörést okozott a különböző ellen­ségeknek. Harcra tehát már nem igen vállalkozott Bizánc népe, legalábbis a külső ellenséggel szem­ben nem. Bezzeg annál több uccai harc és politikai tusakodás akadt a város falain belül. Kiinduló­pontja rendszerint a cirkusz volt. A császárok ugyanis, hogy a min­dig elégedetlen bizánciak érdek­lődését lekössék, hatalmas cirkuszt építtettek . Itt kocsiversenyek folytak századról századra. Két árt alakult ki: a zöldek és a kő­­ek pártja. Ezek nemcsak a cir­kuszban, hanem a politikai po­rondon is szembenálltak egy­mással s bizony gyakran még a császári hatalom birtoklása is attól függött, hogy a császár­jelölt melyik pártnak a híve. A két pártban csak az volt a közös, hogy az éppen pillanatnyilag ha­talmon lévő uralkodó irányában valósággal a talpnyalásig alázatos magaviseletet tanúsítottak, amit nagyban előmozdított az is, hogy az udvarnál a perzsa udvari etikettet hozták be. Ennek értel­mében például a császárnak a cipőjét kellett megcsókolnia annak, aki audienciája elébe járult, kezét el kellett takarnia, nehogy őfel­sége olyan utolsó, piszkos dolgot legyen kénytelen látni, aminő az alattvalóinak keze. Holott néha jó lett volna ezt a kezet látni, mert a köpenyeg bő ráncai mi­­ött tőrt szorongatott. Bizánc­özépkori történetében alig akad ugyanis császár, aki természetes halállal múlt volna ki. Ezóta hívják azt a magatartást, amely szemközt a legnagyobb alázatos­ságot fanyalogja, de titokban tőrt forgat : bizantinizmusnak. A bizánci cirkusz a magyar tör­ténelemben VIII. Konstantin császár, okul­va elődei példájából, akiket rend­szerint gyermekeik fojtattak bele a fürdőkádba, két leányát ötven éven keresztül zárdában fogva tartotta. Amikor már haldoklott, akkor engedte ki őket : Zoét és Theodorát. Az ötven évig elfoj­tott vágyai egyszeriben nagy lán­got vetettek Zoéban s hirtelené­­ben egymás után három férjet fogyasztott el tizennégy év alatt. A harmadik újra klastromba csuk­ta őt. De ekkor megjelent a „lo­vag”, egy­ cirkuszi párt sztárja, aki pompás versenykocsis volt s ezért el is nevezték „mono­­machosz”-nak. Kiszabadította Zoét, aki hálából hozzáment Mo­­nomachosz Konstantinhoz, bár­mennyire tiltakozott is ez Zoé asszony hervadt bájai ellen. Zoé­­val kötött házassági szerződésében bennfoglaltatott, hogy magával viheti az udvarba eddigi feleségét, sőt barátnőit is. Ez a Konstantin császár adományozott aztán Aba Samu királyunknak egy koronát, amely ma is megvan a Nemzeti Múzeumban s a koronán rajta van a császár, egész női udvartartásá­val együtt. Isztanbul jószelleme. Évezredek óta az a szokás dívott Isztanbulban, hogy a házakat fából építették. Tehát sehol nem adódott annyi tűzvész, mint itt. Széchenyi Ödön gróf, a mi nagy­ Széchenyink fia, a múlt század harmadik harmadában haditengerészeti alapokon megszervezte a város tűzvédelmét. Ennek a szervezetnek egyik tagja ez a tűzőr is, aki éjjel­nappal figyeli tornyából az esetleg felcsapó tűznyelveket. A világ egyik legforgalmasabb­ üzleti negyede. Isztanbulban valaha kelták jártak, tehát az a nép, amely Írországból indult ki s végig egész Európán birodalmakat alapított. Róluk hívják még ma is Isztanbul egyik városrészét Galatának. Itt összpontosul a Közelkelet legnagyobb üzleti forgalma. Levantinusok, olaszok, arabok, görögök itt adnak eg­y­­másnak találkozót s innen indult el például az olyasfajta exisztenciák útja is, aminő a kalandor Zacharové, a fegy­verszállítók királykáé volt. Az elmerült császárpalota, Isztanbul vízellátása mindenkor nagy fej­törést okozott, pláne amióta nincsenek már meg azok az aquaeductok, amelyek római időkben a Balkán hegyei közül hozták a vizet. A törökök úgy segítettek a bajon, hogy a régi palotákat, amelyek lassan a föld alá kerültek, ciszternákul használták fel a víz tárolására. Ezeket persze állandóan ellenőrizni kell, nem omlanak-e valahol össze. TOLNAI VILÁGLAPJA Ó

Next