Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-01-06 / 1. szám
Hatodik évfolyam.1. szám. Egyes szám ára :------10 „ 1 . . " 1 i . Megjelöni: j hetenként egyszer, vasárnap. Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Illőfizetési árak: Egész évre . . f. Irt vii kr. ; Félévre 50 „ Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. szám, hova Tolnamegye törvényhatóságának, a tolnamegyei gazdasági egyesület-S erkes/tó lakása: Szeg/árdon Fejős-ház. hova a lap | az előfizetései... Imddmérm:!; és ! felszólamlások küldendők nek | a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek Hivatalos szellemi részét illető közlemények ; intézendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. i közlönye. Hirdetési dijak jutányosan számíttatunk. Előfizetési felhívás: A' g Tolnamegyei Közlöny“ 1878. évi hatodik évfolyamára. Előfizetési ár egész évre 5 frt, félévre 2 frt 50. Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, az. előfizetők az előfizetési pénzeknek legkésőbb 1878. évi január 10-éig leendő beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal, Steigzard, vasárnap 1878.január 6-án Tolnamegye tisztújító közgyűlése. Hazafias nagy gondolatból eredett a törekvés, mely ezelőtt két és fél évvel az 1867-ik évi közjogi kiegyezés mellett s ellen alakult országos pártok egyesítését tűzte ki feladatául, hogy a meddő küzdelem helyett a közös czél kivitelére szükséges váll— vetett cselekvést létesítse. Az ország túlnyomó nagy többsége örömmel üdvözölte az eszmét, mely a kellemetlen és vészes küzdelem megszüntetését volt hivatva eszközölni. A szabadelvű párt az ország majd minden megyéjében megalakult már, midőn Tolna megye is nagy vontatottan megtette az egyesülésre vezető lépéseket s az uj kormánypárt a volt deák- és balpárt zöméből 1875. május 12-én megalakult. Igen sokan voltak még akkor és később is, kik azon nézetben voltak, hogy ez egyesülés még sokáig — — igen sokáig papiroson fog maradni. A lefolyt két és fél év alatt gyakran merültek fel jelenségek, melyek oda látszottak mutatni, hogy azoknak, kik igy gondolkoztak csakugyan igazuk volt. * Majd minden erdemlséges kérdés eldöntésénél meglátszott, hogy az a szabadelvű párt két egymással élethalálharczot folytatott párt elemeiből alakult , a valódi benső összeolvadás még mindég a nagyon is kétes jövő kérdése. A tisztviselői választás elsőrendű megyei érdeke így mintegy természetszerűleg látszott arra hivatva, hogy a szabadelvű pártot egyesítő kötelékek ereét kipróbálja. S nem vélünk tévedni, ha állítjuk, hogy ki is próbálta! A megyei bizottságban a volt deákpárt mindegy túlnyomó többséggel rendelkezett, s így a legutóbbi tisztválasztás alkalmával a megyei tisztviselői állomásokat legnagyobbrészt saját híveivel töltötte be. Amint a jelenlegi tisztújítást megelőző választási mozgalom megindult, a figyelmes észlelő előtt fel kellett tűnnie, hogy a volt baloldal hívei a volt deákpárti tisztviselők ellen egyenként állítják fel ellenjelölteiket s ezek első feladatuknak tekintik solidaritásba lépni valamennyi volt baloldali ellenjelölt pártjával, hogy ily módon a többséget megalakítsák s megválasztatásukat keresztülvigyék. Nem akarunk egyoldalúnak, elfogultnak vagy pártállástól elvakítottaknak látszatni; nem akarunk hitelt adni azon titkos híreknek, melyek egy magas állású egyén közvetlen működése kifolyásának tartották e mozgalmat; végre nem akarunk bármi csekély részben is oly szereplést folytatni, mely a már amúgy is ellazult szabadelvű párti összetartó kapcsok széfről hántására alkalmas s igy megengedjük, hogy ezen csoportosulás a puszta véletlen kifolyása, de kétségen kívül megállapítható tény volt, melyet figyelmen kívül hagyni azon pártnak, mely a múltban a többséget alkotta, nem lehetett, ha csak mint a szabadelvű pártot alkotó elemek zöme, elhatározási szabadságát nem akarta a kisebbségnek odaajándékozni. A fentebb vázolt mozgalom csakhamar megszülte az ellenhatást s a volt deákpárt majdnem egyhangúlag prodlamálta az ellenjelöltek ellenében, tisztviselői karának újbóli megválasztását s egyesült oly tömören, mintha l’usio sohasem történt s szabadelvű párt sohasem létezett volna! — — — — — — Ily előzmények után érkezett el a nap, mely a tisztválasztás eszközlésére határidőül kitüzetett. Ily nehéz helyzettel szemben lépett Perczel István főispán ur a bizottsági tagok éljenzései közt folyó évi január 3-án a megyeházi terembe, mely a választási jog gyakorlata végett nagy számban megjelent tagok messze kiható működésének színhelye lett. A felhangzott éljenek elcsillapulta után főispán úr a következő beszéddel nyitotta meg az ülést: Az újév kezdetén örömmel és tiszteletteljesen üdvözlöm a törvényhatósági bizottságot s el nem mulaszthatom, hogy régi szokás szerint mindnyájuknak boldog újévet kívánjak. Kívánom, hogy tartsa meg a mindenható a t. bizottság minden tagját jó egészségben és hazafias egyet- TÁRGYÁ. Ki n teljes bucsu. (Napló töredék.) (Vége.) Hála Isten, csakhogy kívül vagyok! azt gondoltam sohse lesz vége a keserű-édes óráknak . . De borzasztó is volt. . . Gondolják önök magukat olyan helyzetbe, hol egy három óráig tartó bucsuebédet, egy öreg s egy fiatal csinos hölgy között kell végig enni; minden kis élvezetet kétszeresen kell visszafizetni. Jaj de mennyit is beszélt az egyik! —ha nem mondom is — tudják önök, hogy melyik, — ha történetesen a szám nincs az evéssel elfoglalva, azt is igénybe veszi, azaz telebeszéli; — s másik éppen ellenkezője, ugyancsak iparkodtam nemcsak fülét, de száját is teletömni — szóval amazt étellel, emezt — vicém provice — de biz az mindkettőt elzárta előlem ; azaz nem tudom bizonyosan. . . az egyiket ugyancsak zárva tartá az étel előtt, de hogy a másik is zárva volt-e? — szeretem hinni, hogy nem. Isten bocsássa meg bűnömet, hogy az az isten dicsőitő gondolat ütött tanyát fejembe: ő bizony jó volna nekem feleségnek, majd enném helyette én. — Az a másik annyi kérdést intézett hozzám, hogy ha mindenikre kimerítő feleletet adok, bizen nem marad időm az evésre, annál kevésbé arra, hogy emehez csak egy árva szócskát is intézhessek, de többször felelet nélkül hagyva kérdését, időt loptam magamnak emev,rel beszélgetni — akarni. Igen csak akarni, mert több kérdést intéztem hozzá, pl.: minden ételnél: szereti ezt vagy amazt?— azt felelte rá: nem! — beszéltem neki az időről, búcsúról, délelőtti csalódásomról a kertben, a férfiakról, mindenről, mi csak eszelibe jutott; — ö hallgatott; ha kérdeztem mindig nemmel felelt. Felajánlottam neki szolgásomat egy ebéd utáni sétára, arra kérdésre elfogadja-e? azt felelte: nem!.. Kezdetben bámultam, most már boszankodni kezdtem s vakarni a fülem tövét, hogy egy okos gondolatot ráncsak elő, mellyel szólásra bírjam. Éppen feléje fordulok, hogy olyan kérdést tegyek, melyre a „nem“ is állító szócska gyanánt hangozzék, legalább kipuhatolom, váljon tud-e igazán beszélni, vagy csak annyit, hogy: nem^ midőn .... . .... . . ..............................Puff! no ez hamar megtörtént itt vagyok: az erdő szélén; mert hát midőn a fennebbi szándékkal feléje fordulok — felkeltünk az aszfaltéi, j A kölcsönös üdvözleaek.utána nem a'sarva. szándékomat abbahagyni — „Nem“ kisasszony után /nézek, hogy belőle „igent“ csaljak ki, de biz az eltűnt volt. Utána.!! kimegyek a kertbe, innen a hátsó kerítésen — fölötte — keresztül a rétre; s most miután vagy három kisebb-nagyobb patakot szerencsésen keresztül ugortam,itt vagyok az erdőben. Becsületesen megizzadtam. A délutáni forró nap ugyancsak égette koponyámat, talán, hogy ezt a kis velőt megsüssem, no, ha Nem kisasszonynak felajánlva, elfogadná, azazt mondaná: igen, talán............talán...............nem bánnám?! . ... . . De szó a mi szó irtóztató meleg van ; éppen nem bánom, hogy hüs helyre értem, legalább lehűtöm magam egy kisssé! — Letelepedem. A fiatal kor az ábrándok kora, melyben az egyén többet szeret gondolkodni, mint tenni. Felépíti fellegvárát, fel-csinosítja mindennel, mi neki tetszik, beleképzeli magát, körülnéz, nem tetszik, ráfuj s az előbb, még ékesnek tetszett épület romba dől; most . . . másikat kezd épitni; váljon milyen sorfia lesz ez újnak? sajnos, az mi az elöbieké volt! !— Épít — elfújja, — újra épit, — újra elfújja, mígnem a vastag valóság felébreszti öt ábrándos álmából s most megborzad, — mint én, kinek kabátja tele van zab nagyságú hangyákkal felugrik, futni kezd, nem tudja hová, eltéveszti az utat — éppen úgy mint én — míg végre a távolban lát pislogni egy kis fényt, arra vesszi útját, remélve, hogy útbaigazítást kap, ott megmutatják neki az utat — visszafelé , egy kanyarodóval odaér a honnét elindult — egészen úgy mint én. De hagyjuk az ifjúságot. — két urnák bajos szolgálni egyszerre. — ballagjunk, illetőleg fussunk magunk. Mint mondám kabátom tele lett veres hangyákkal s én a mennyire annyira lerázva azokat magamról, gyors léptekkel iparkodom előre, remélve, hogy valahol majd csak vége lesz rengetegnek, midőn valami ezer lépésre meglátok valami lángfélét lobogni. Mi az ördög lehet ez? Arrafelé tartok, gondolva — miután ha megnyúznának sem tudnám megmondani merre van a falu — hogy legalább útbaigazítást kapok. Közelebb érve, mindig tisztábban lesz kivehető a látvány. Már látszik a tűz, egészen fölötte egy darab valami, — hihetőleg hús — mit egy jó kinézésű 7—S éves fiú forgat s rajta keresztül szúrt nyárson, kinek öltözete nagyon hasonlít ahhoz, mi Ádám apánkat ékesik a paradicsomban, tűz körül kisebb nagyobb bögrék, szám szerint hárman melengetik kormos oldalaikat............. Már alig vagyunk 15 lépésre, minden jól kivehető. A tűztől távolabb egy lepedővel bevont kocsis oldalról mellette különféle szinü ringy-rongy a földre terítve, mely közül 3 bozontos gyerekfö fölül s ugyanannyi főnek megfelelő szurtos láb alul s itt-ott egy Vézna kéz kandikál ki; a rontgyök mellett egy 16—18 éves nő, egy alig két éves nyomorékkal vesződik, kit mindenáron leakar csititani, de ki ! — aligha ok nélkül — annál inkább eregeti rekedt torkából j rettenetes fülsértő hangját, mintegy nyomatékot adva folytonos kapálódzásának, mit pár percz óta kézzel lábbal folytat; s a nő hihetőleg szokva lévén hasonló scaenákhoz, miután látja,