Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-01-01 / 1. szám
XXII. évfolyam. 1. szám. Szegzárd, 1894. január I. I KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó__________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Egész évre Előfizetési ár: . . . . • . . 6 frt — kr. Fél évre . . . ... . . 3 „ — Negyed évre . ...... 1 „ 50 „ Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények in-Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az előfizetések, hirdetések és felszólamlások Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde- Olvasóinkhoz! A múló év vége s a közeledő újév kezdete azon időpont, midőn a hírlapok szerkesztői és kiadói lapjuk élén, vastag, szembetűnő betűkkel szokták az olvasóközönséget figyelmeztetni, hogy elérkezett az előfizetés ideje. Ezt kevés kivétellel majd mind megteszi, de sok hírlapszerkesztő és kiadó nem elégszik már meg a figyelmeztetés e szelíd fajtájával, hanem természetesen a szerénység köpönyegébe burkolódzva, szemforgató bírálatot mond múltjáról, viselt dolgairól és munkálkodásáról, hogy a közönséget anyagi támogatásra bírja. Vannak, kik annál is tovább mennek és egy csomó kitűnőség nevével, kik mind örvendenek az illető lappal összeköttetésbe lehetni, kívánnak a közönségre hatni. Ismét mások mindenféle könyv, kép és album ajándék kilátásba helyezésével korteskednek magjuk mellett. Végre a hírlapirodalom szégyenére, vannak vállalkozók, kik a jr?veré?zkedési vágy felébresztéssel kívánnak olvasó és fizető közönséget vállalatuk mellé csoportosítani s egy csomó sorsjegy vételével és a biztos nyereség felosztásával hitegetik a lépremenőket. Beismerjük, hogy az előfizető halászás ezen különféle eszközeit az óriási verseny befolyásolja, mert a folyton keletkező új hírlapok önfenntartási ösztöne egyesekre ezen eszközöket úgyszólván reáerőszakolja; de nagy része van ebben az újkor reklámhajhászati irányjának is, mely a példa által vontatva, versenyfutásra kényszeríti azokat, kik tiszteséges, gondolkodásmódjukból kifolyólag a bírálatot nagyon kihívó eszközöktől visszariadnak. Nem akarván az elfogultság hibájába esni, beismerjük, hogy egyik-másik kisebb fajú reklámcsinálás eszközét mi is használatba vettük, (a naptár kiosztását) de a nagyobb kaliberű bűnöktől tiszta a lelkiismeretünk, valamint dicsérőleg elmondhatjuk ezt vármegyei sajtóközegeink többi szerkesztői és kiadóiról is. A közönség ám pártfogoljon bennünket érdemünk szerint, mi megmaradunk eddigi irányunk, törekvésünk mellett; teszünk, amennyit tudunk, hogy olvasóink tetszését kiérdemeljük, de ezentúl nem megyünk. Létezünk addig, míg a közönség pártfogása azt lehetővé teszi. 22 éves korunk után le is szállhatunk már a sírba, mely mindnyájunk közös osztályrésze, ha a pártfogás hiánya ennek idejét értésünkre adja. Ilyen programmal, ilyen törekvéssel, ilyen eljárási móddal lépünk az új évbe, melynek küszöbén kívánunk minden jóakarónknak sok boldogságot! A szerkesztőség a veszedelmet önzetlenül igyekszik elhárítani. És éppen ezért tartom kötelességemnek tudtára adni, hogy az e lapban november 12-én említett, Dunáink szabályozásáról szóló miniszteri leiratnak azon passzusa — melyre czikkírónt reflektálva »tiltakozik az ellen, hogy a faddi Duna a tolnaiba vezettessék csupán, — voltaképen nem is létezik. Ugyanis azon körülményt e lap, a »Maigyar Hirlap«-nak múlt hó 8-án megjelent számából vette át szó szerint. A »Magyar Hirlap«nak pedig én küldtem be, a Tolna városának e tárgyban intézett miniszteri leirat tartalmát híven visszaadó rövid resumét; csakhogy azt, ami a faddi Dunáról szól, a resuméban, a magam jószántából tettem hozzá. Mert úgy tudom, hogy a Bartal-majornál történendő faddi viz le- vagy fölvezetése, fel van véve a szabályozási tervekbe, de a miniszteri leiratban nincsen megemlitve. Azon leiratnak minket üdvözítendő tartalmát hasznos lett volna nagy e; vil :kül>idettségileg megköszönni, — I mert tv Rp -HÜfl azon üdvös dolgok közvetlCTl^Tmnik' lezárása után jöttek volna kivitelhez. Azaz a károsítást esetleg nyomban követte volna az ígért kártalanítás. Mert sovány vigasz az nekünk: ha majd csak a jövő generáczió fogja megélni az egészségterjesztő dunakotrást, a boldogító zsilipeket, az elzárás által szenvedő ipart és kereskedelmet kártalanító hajó téli állást. Mely a Közép-Dunán rekedt gőzösöket és A tolnai és faddi dunaágak vidékének veszedelme. Tárgyalva lett e lapok hasábjain reflexiók alakjában, egy olyan toll által, mely a helyi viszonyokat ismerve, mint emberbarát a köz TÁRCZA. Ujévkori magyar népihez. Adjon Isten ez újévben Búzát, békességet, A búzához, békességhez Piros egészséget! Bort nem is merek kívánni Ez uj esztendőre, Megitta a fillokszóra, A mi van, az lőre. Adjon Isten munkakedvet, Ha plántálni kezdtek, Mosolyognak szép sorjában A szőlőgerezdek. Adjon Isten összetartó, Egyetértő lelket, S a magyarok áldott földjén Boldogságra leltek. 1 Ezeréve szerző e hont Árpád apánk kardja; Mit kard szerzett, ész és erkölcs ’Az, a mi megtartja. Adjon Isten ez újévben ! I Jóért buzgó szivet, A dajkáló szent valláshoz, Az Istenhez hívet! Mit kívánjak más egyebet, Néked, magyar népem? Ezt adja meg a jó Isten, S megáld ez újévben! Sántha Károly. A csipkekendő. — Humoreszk. — írta: PASKUSZ EMIL. — „Rászszoejja, boldog újévet kívánok“ — mondja Mujkos ur nagy hajlongások között és tiszteletteljesen átnyújtja az óvatosan mutató- és hüvelykujjai közé szorított papírt Rákóczi urnak. Az a papír úgy látszik nem oly kellemes, mint Mujkos ur hátgerincz nélküli pomádós megjelenésével szeretné elhitetni, mert Rákóczi ur két rét ránczolja össze tekintetes homlokát. Mujkos mint jó phisionomikus, félő a kitöréstől, ezalatt ékesen magyarázza a jelenlévő Rákóczinénak, hogy az ő ezég bejegyzett otthonában most zárkóztak le a könyvek és ilyenkor újévre nemcsak a tekintetes urakat, hanem a nagyságos és méltóságos urakat is kizárják, bezárják és lezárják a könyvekben és igy beláthatja a nacscsága, hogy ő néki — a ki „Kaparó Márton“ és társa divatáru elég bizalmi állású segédje — muszáj házhoz menni a számlákkal, ily módon elégtételben részesítendő a a könyvekben összevissza zárt uraságokat... Mujkos hadarása valószínűleg igen meggyőződtető volt, mert Rákóczi úr, a X-i papi birtok nagytiszteletü mérnöke, nem részesítette őt a számlahozók nála dívó sorsában, hanem olyan leereszkedő kegyességgel inte, mintha meg akarná áldani, mondván „jó van Mujkos barátom, elmehet“ és zsebre tevő a számlát. Mujkos illemtudóan megköszönő ezt a szívességet és az ajtókilincsig sasírozott, ott aztán bátorkodó — a spanyol koldusok udvariasságával — s megjegyezni, hogy a számlának szaldirozott állapotban méltóztatik lenni. És íme ma Rákóczi úr e bizalmi férfiút még csak a lémával sem fenyegeti: a számlahozás ilynemű folytatólagos szemtelensége miatt (mint a szaldírozott számlákat nevezni szokta) és ahelyett, hogy legalább is kidobná Majkost, gyorsan kivesz két tízest és az álmélkodósában ájulni készülő segédnek nyújtja. Nem kevésbé bámult ő nagysága Rákócziné, mert ily gyors kifizetést férje részéről még nem látott és ezt nem is tűrték gyenge idegei. Tehát méltányos felgerjedésében rivallt férjére, a húsz írtok ilyetén gyors pazarolása miatt: „Minek adod te oda azt a pénzt ?“ kérdő férjétől. — „Én.... én.... én nem adom oda, ő viszi.... mert .. ..“ — Mit vettél te az én tudtom nélkül? Rákóczi zavarba jö éti* * 1 izgatottan veszi ki zsebéből a számlát, bepillant és azt hebegi: „Egy .. . egy esi... egy csibukot“ fenyegetőleg intve szemöldökeivel Mujkost. Ki ezt félreértvén, a helyet hogy hallgatna,