Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-13 / 2. szám

XXIII. évfolyam. Szegzárd, 1895. január 13. szám. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó­egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . 6 frt — kr.­ Félévre . Negyedévre .... 3 „ — „ I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István­ utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető köz­lemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 17.6. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a fel­szólamlások küldendők. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig .­­ I frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 „ 87 „ 200—300 „ ... 3 ^ 87 “ minden további 100 szó 1 írttal több. Parsang­. Gyönyörü szép téli idő örvendezteti mos­tanában a szorongatott magyar gazdát s a csupán szemgyöny­örködtetésre súlyt helyező laikust egyaránt. Mintha csak a jó Isten meg akarná mu­tatni, hogy a­mit ő alkotott, az fenséges minden izében, még akkor is, midőn tagfa­gyasztó északi szél és hideg hócsillámok mi­­liárdjai képezik kíséretét. Ritka tél is ez az idei, éppen olyan, mint a minőt a gazda képzelete magának legjobb kedvében alkotni képies. A hideg mérsékelt, nem fenyegeti pusz­tulással a zöldelő vetést s a növényzet rügy­zését, a talaj átázott s nedves és téli szem­fedője: a fehér hó gazdagon lepi el termő felületét. Meg is termette már e ritka jelenség gyümölsét: a fővárosi hirlaptudósitók fanta­­zijában, kik rémhirekkel árasztják el az or­szágot, hasábokat írva "az öles­ (?) hóról, a közlekedés teljes (?) fennakadásáról s halom­számra megfagyott emberekről és állatokról. Szegzárd is szerepelt már­­ a hasonló mó­don sújtott vidékek névsorában, pedig mi, kik falai közt tartózkodunk, mostanában, midőn e sorokat írjuk, semmit sem tudunk e borzasztó dolgokról, csak annyit, hogy vo­nataink és ezekkel hirlapjaink egy kis ké­séssel rendesen megérkeznek, az öles hó a valósággal körülbelül ötven czentiméter vas­­tag csáffára száll alá s a nem túlságos hideg­­ben ember és állat egyaránt jól érzi magát. Az állat azért, mert a fáradságos munka után kedvére kipihenheti magát, az ember pedig azért, mert csörgő szánon vígan csuszkál. No de ez is az ideje a vigságnak és mu­latságnak, mert hisz , a naptárcsinálók eléggé gondoskodtak róla, különösen a folyó évben, hogy hosszúra szabják a farsangot. Teljes nyolcz hét, de azért majd minden napra esik egy mulatság­, jeléül annak, hogy habár küzdünk is a gazdasági válság bajaival, azért a kedvderitő mulatságoknak még­sem o ö vagyunk hijával. De jól van ez igaz. Az embernek, ki egész éven át küzd az­­ élet ezer gondjaival, szüksége van, már csak pihenés okáért is, olyan időre, midőn elveti magától bajait s a gondatlanság üdítő légkörében gyűjti erejét a bizonyára jövő küzdelemre. An­nyival inkáb helyeselhető időnkben a mérsékelt mulatozás, mert hisz erre is rá­nyomta a mi emberszerető korunk a maga üdvös bélyegét. Hajdanában a mulatság egyszerűen csak mulatság volt, ma már ez egyúttal a jóté­konyság helyes gyakorlása is. A farsang áldott talaja a szegényeknek i­s jövedelemforrása a humánus intézményeknek. Mennyi pénz gyűl ezen nyolcz hét köz­­­­ben össze és pedig csak úgy könnyedén, mulatság közben s igy nem terh­előleg, úgy­szólván észrevétlenül azon czélból, hogy sok szegény ember könyveit törölgesse, melyet hideg és éhség facsart ki megtört sze­meikből. Hány üdvös intézmény nyer farsang alatt táplálékot, hogy emberszerető feladatá­nak gyakorlását biztosítsa. Azért mi örömmel nézzük a farsangot mulatságaival, természetesen csak úgy, ha ez bizonyos korlátok közt mozog, mert he­lyes tapintattal a vagyonosabb lakosság kedv­teléseit is arra használja fel, hogy a szegé­nyebbek sorsát enyhítse s hogy üdvös egy­leteket cselekvésükben, anyagi eszközökkel támogasson. Légy tehát üdvözölve te szép téli, jósá­gos farsang! Szülj sok jó multatságot, dereszd fel a szomorgó emberi kedélyt, tápláld mor­zsáiddal az éhezőket és segítsd elő a magyar kultúrát. Ha így feladatodnak megfeleltél, akkor majd egy év leforgása után ismét vezérczikk­­ben ünnepel és ismét örömmel üdvözöl hát­tá ima­d mafias trónusán, alázatos alattvalód: o a kis b. TÁRCZA Irta .• JUSTH ZSIGMOND. (Az elhunyt iró kiadatlan verse.) Csak azért se, csak azért se Nem Szeretlek, mégse, mégse, Hej, keserű­em szivemnek Szerelemre ébredése. Csak aludjon, ne ébredjen, Miattad ne keseregjen, Vig a szivem dalos madár, Szárnyára bút miért szedjen.­ Csak azért se, csak azért se, Nem szeretlek mégse, mégse. A hű szivnek más hű szív kell, Hogy szeresse, hogy megértse. Belügyminiszeri elvi döntés. Vármegyénk október havi közgyűlésén tudvalevőleg felszólalás tárgyát képezte az a körülmény, váljon a választás folytán megüre­sedett tisztviselői állás a választást megejtő közgyűlés által eszközölhető-e ? Ezen kérdés­ben, mely felebbezés tárgyát is képezte, a belügyminiszter következőleg döntött: a j­o H­ó­p­i­h­é­k. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Fehér hópihék szállinganak a ködös alkonyat­ban s a szép asszony az ablak tükör, üvegei mögül hosszasan elnézi, a mint rárakódnak fára, derütött virágra s mintegy halotti szemfedőt bontanak a szun­­­nyadó mezőre. Csak akkor fordul pillanatokra hátra, mikor két erős férfikar érinti derekát s a beszélő Sárdi Ödön szenvedélyes hangja közel cseng a füléhez. — De Ödön, az istenért, hova gondol ? Hány­szor mondottam már önnek, hogy ne beszéljen nekem , örökösen szerelemről s a boldogságról, a­mit én nem értek! . — Irma! — Azt is megtiltom, hogy a nevemen szólítson. Nem rossz akaratból és nem is azért, mintha űrt akarnék­ ásni magunk között, de látja, én már asszony vagyok, másnak a hitvese s a világ ebből a bizal­mas megszólításból annyi mindent tudna félrema­gyarázni. — Csak a mi igaz, asszonyom!. — A mi igaz? . . . Nézze ön azokat a hópi­­héket, a mint lehullnak és semmivé vállnak a földön. ■ S aztán? — így oszlottak szét emlékeim is a múltból s ifjúkori ábrándjaimat otthagytam az oltár lépcsőzetén. Mintha kivül a dühöngő északi szél hideg fu­­galma átcsapott volna az ablakon, fagyos nyugalom töltötte be a kis szoba minden zugát. A szép as­­­szony könnyes tekintetével belebámul a kert havas­i világába, a mező végtelen kietlenségébe, mely szo­morú egyhangúsággal terült el előtte, mig Sárdi Ödön nézte mereven a kandallóból kisugárzó vöröses fényt, mely egészen betöltötte a selymes fészket s fantasztikus árnyakat rajzolt a kárpitozott falakra. — Asszonyom — szólott feszült,­ hosszú csend után az ifjú — mondja meg nekem igazán, őszintén, hogy szereti-e a férjét? A merengő asszony felriadt, halovány fejét s magasra emelte s elnyomta ajkán a lelkéből kitörő­­ sóhajtást. I Szeretem! szeretem! kiáltott szenvedélyes hangon s. leroskadva egy székre, letörölte arczáról s a gördülő könnyeket. Majd ismét felállott s közelebb lépve Sárdi Ödönhöz, az engesztelés hangján szólott hozzá!­­—‘­Látja, nekem olyan jól esik, hogy érdelődik sorsom, viszonyaim iránt, hanem azért mégis . . . — Szeretné ugye, hogy messzire legyek innen, hogy ne lássam szenvedését, eltitkolt könnyeit, hogy ne legyek tanúja boldogtalanságának s ne vegyem észre, mint törik össze szive az emlékezés nehéz súlya alatt? . . . kogás.A szép asszony ajkán kitört a fuldokló zo­Nem igaz, nem szenvedek! Fény, pompa, igé­zet vesz körül s ajkamnak minden egyes szava pa­rancs, mit férjem örömmel és készséggel teljesit. — S ezek a könnyek, asszonyom? —!­ Anyámat illetik. Görcsös, gúnyos kaczaj verte fel a puha fészek rejtelmes csendjét és Sárdi Ödön a szép asszony lá­bai elé omolva, annak ölébe temette halovány arczát. — így, igy ámítsuk egymást, asszonyom! . . . Hitessük el magunkkal is, hogy szivünkből a régi szerelem kihalt s hogy nem fáj nekünk semmi, semmi sem. —­ Ödön! . . . A siró férfi megrezzent a bizalmas megszólításra, de azután hirtelen felkelt a földről, elbocsátotta a szép asszony remegő kezeit s pár pillanatig figyelve a folyosón hallatszó léptek zajára, szilárd hangon mondá: Most már nem vagyok Ödön többé asszonyom. Azok a léptek, melyek szobája felé közelítenek, em­lékeztetnek egy elhangzott esküre s óva intenek, ne

Next