Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-07 / 1. szám

Egész évre..........................12 kor. — fill. Fél évre..........................6 „ — „ Negyed évre.....................3 „ — „ Számonként 24 fill. e lap nyomdájában ? I. szám. Szekszárd, 1904. január KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-közpon­ti tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Szerkesztőségi Bezerédj István-utcza 6. az., boré a lap szel­le­mi Megjeleli: részét illeté minden közlemények intézendők. Hetenként egyszer, csütörtökön. Kiadóhivatal ■ Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Molnár Mór könyvnyomdája, hord a lap részére minden­­­ nemű hirdetések és pénzkü­ldemények intézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Hir. hirdetések: 100 sídig ..... S kor. 74 fit. 100—200 ............................. 5 „ 74 „ 200-300 ...........................1 „ 74 m minden további 100 scd 2 koronával td*'*'. Előfizetőink figyelmébe. 1904. évi január 1-én uj előfizetést nyitottunk a „Tolnamegyei Közlöny“-re, mely a megye legrégibb lapja. Felkérjük tisztelettel azon előfizetőin­ket, a­kiknek előfizetése lejárt, hogy azt mielőbb megnjitani szíveskedjenek. Előfizetési díjak: Egész évre 12 kor. Fél évre 0 kor. Negyed évre 3 korona. A „ Tolnamegyei Közlöny u-t, mely 1904. jan. 1-én a XXXII. évfolyamába lép, ajánljuk olvasóink támogatásába. Lapunkat a t. megyei tanítóknak és tanítónőknek fél árért vagyunk haj­landók megküldeni, mivel a „Tolnam­e­­gyei Közlönyu a „ Tolnamegyei Általá­nos Tanitó-egyesület 11 -nek hivatalos köz­lönye. Hazafias tisztelettel: A „Tolnamegyei Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Icszérdl I lergldi A m­eg oldás. £ 9 Most már előrelátható, sőt mértani pontossággal megállapítható az Olaszország­gal heteken át a hírhedt borvám-záradék eltörlése tárgyában folytatott tárgyalások eredménye. A magyar bortermelést, rövid szavak­ban fejezve ki a dolgot, egyszerűen­­ ki­végezték. Még­pedig álnok, ravasz módon. Hosszú időn keresztül, a két állam megbízottai közt, legalább a hivatalos hír­adások szerint, el­kesere­dett harcz folyt; egyik fél sem mutatott hajlandóságot az engedékenységre. A mi megbizottaink is kemény legényeknek mutatkoztak. Az érde­kelt magyar bortermelő közönség remegve leste az eredményt s egyszerre csak arra ébredt, hogy alaposan ki van játszva. — A nagy közönségnek bengáliai tűzfény mel­lett bemutatott küzdelem egyedüli következ­ménye az, hogy annyi olasz bor fekszik Fiuméban és Triesztben, mely elegendő két­­három éven keresztül a közszükségletet tel­jesen födözni s igy a hazai borra egyálta­lán nem kerül a sor; termelőink akár ki­vághatják szőlőiket, mert mégis csak jobb semmit sem termelni, mint a termelésre rá­fizetni. * ■‘i Végre is az olaszok megmutatták, hogy fütyülnek a mi nagy zajjal bevezetett borvám záradék eltörlése iránti handaban­­dánknak; ők behoznak egy év alatt annyi bort, mennyit behoztak volna rendes viszo­nyok között három év alatt s ha ez a menyi­­ség elfogy, majd ismét találnak valami ügyes fogást, melylyel a mafla magyarnak kitörülik a szemét. S a magyar kormány tétlenül nézi a magyar bortermelésre mért ezen halálos csapást ? Hát ezért kellett 50 millió koronát áldozni a közvagyonból bortermelésünk lábra állítására, hogy egy körmönfont olasz fo­gásra lerakja a fegyvert ? Az már csak mégis világos, hogy azért sürgette az egész magyar közvélemény osz­tatlanul a kedvezményes borvám eltörlését, mert tudta, hogy míg az olasz bor beözön­­lése tart, a magyar bortermelés fellendíté­sére tett intézkedések eredmén­nyel nem fognak járni. Ha tehát a vámemelésnek az volt a­­ czélja, h­ogy bortermelésünket megvédel­mezze, akkor semmi módon sem lehet el­­­tűrni azt, hogy ez a czél meghiúsítható legyen. Ha az olaszok fogással kijátszottak bennünket, játszuk ki mi is őket hasonló módon, mert itt már nem a tisztességről van szó, hanem csak arról, hogy ki tudja a másikat alaposan becsapni.­Ha a talján, túltéve magát mindenféle tekinteten, az utolsó perczekben egy millió hektoliter bort zúdított a nyakunkba s ez által a magyar bor védelmére szolgáló min­den eszközt kiütött a kezünkből, alá kell nekünk is szállnunk a pocsolyába s ott kell vele a küzdelmet felvenni. Ha ő, kihasználva az alacsony vám érvényének utolsó napjait, hosszú időre, sőt tán örökre megbénította termelésünk egyik TÁRCZA. Régi vendégfogadók és kávéházak. A * TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. Nemrégiben fölfedeztük, hogy most van két Száz esztendeje annak, hogy I. Lipót király privi­légiumlevéllel ismét szabad királyi várossá emelte Budát és Pestet; visszaadta a két városnak a régebben uralkodó királyoktól kapott jogokat és kiváltságokat új jogokkal és kiváltságokkal. Az ember szinte megilletődik arra a gondo­­latra, hogy ez a két százados évforduló volta­­képen Budapest újjászületésének az évfordulója. Mikor 1686. szeptember 2-án kitakarodott a török Buda várából, fölégetett, elpusztított mindent, ami útjába akadt. Buda és Pest falai között csak füs­tös romok és halottak maradtak. Úgy kellett újjá­építeni a két várost a múlt romjain. S most, a Budapest újjászületésének évfordulóján a kétszáza­­­­dos múlt históriájának elsárgult lapjaiból feltámad­­nak az emlékek ; a régi akták, a poros födelű pro­­­­tokollumok megelevenednek s beszélnek arról, hogy mint lett a nagy faluból nagy város, mint nőtt, fejlődött nag­gyá, a mi szép, hatalmas Buda­pestünk. Ma palotasorok állnak ott, ahol hajdan még lakatlan pusztaság volt.­ Az Andrássy-ut meg a Lipótváros helyén mocsár volt, melyben vadlibát lőtt a pesti czivis. Ma előkelő szállóink, fényesen berendezett kávéházaink dicsekesznek az idegen­nek, hogy világváros vagyunk, azt azonban nem tudja az idegen, hogy kétszáz esztendővel ezelőtt bizony még szálloda, kávéház nem volt, legfölebb egy-egy apró csapszék volt, az is az útfélen s csak idők múltán, karöltve a fejlődéssel teremtette meg a szállót s a modern kávéházat a kényelem­­szeretet és a praktikusság. Érdekes megfigyelni, hogy lassanként mint vezette rá a kényszerűség az embereket, hogy vendégfogadóra és kávéházra is szükség van. Nem is csoda. Kétszáz esztendővel ezelőtt bizony még nem­igen érezte hiányát a pesti meg a budai polgár sem a vendégfogadónak, sem a kávéháznak. Otthonülő ember volt s ha megszom­jazott , saját termésű borát itta. Hogy hol tartot­ták a banketteket ? Pest városa ugyan már a régi jó időben is rendezett bankettet, teszem tisztují­­táskor, de ehhez a banketthez nem kellett sem vendéglő, sem szálloda, mert a város pinczéjében rendezték az áldomásokat. 1721-ben aztán meg­szűntek az áldomások, hanem az áldomások helyett lakomákat rendeztek. így például meg van írva, hogy 1741-ben a tanácsbeliek részére a piaristák­nál rendelt ebédet a város tanácsa, melyért 60 forintot utalványozott, a választott polgárságot (a mai városatyákat) pedig 90 forinttal a város­házán vendégelte meg. Valószínű, hogy erre a czélra szerezték be azt a 136 czintányért és tálat, melyekre a városi czimer véséséért 1747-ben 4 forint 4 k­raj­cz árt adott ki a város. Elsőnek azok érezték meg a vendégfogadó hiányát, akik fellátogattak a budai, meg a pesti vásárokra. A vásárosok azonban könnyen segí­tettek magukon, mert az iparos, iparos ismerő­séhez szállt, a kereskedő, kereskedő ismerőséhez. Akinek pedig sem ismerőse, sem komája, sem egyéb atyafia nem lakott Pesten, az sátrat ütött, az alatt lakott, míg a vásár tartott. A legelső vendégfogadósok az országút men­tén teleped­ek meg. Náluk aztán egy-egy napra megszállt az utas. Ott olcsó pénzért kapott kosztot is, kvártélyt is. Később azonban élelmes emberek kifundálták, hogy bent a városban is nagyon elkél a vendégfogadó. Az eszme gyorsan hódított. Nem sokára annyira elszaporodtak a korcsmák, hogy a két város szabályrendeletet dolgozott ki a korcs­mákról és vendégfogadókról. Érdekességképen íme egy statútum, amelyet Buda város tanácsa 1701. május 25-én adott ki.*) Szól pedig ez a statútum ilyeténképen : »A vendégfogadók fölosztása és az italmérés rendezése tárgyában határozatba ment a mai tanács­ülésben . Hogy ugyanis egy vendégfogadónak legalább 3 szobája legyen szállásra és 8 lóra való istállóra. Ezek a legkisebb fajtájuak és fizetnek ez egér­­adóban 12 rbénus tallért. Középrendü vendégfogadóknak legyen : #) Eredetijét levéltárban, német nyelven lásd a székesfővárosi lm/I

Next