Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-03 / 1. szám
11ipipup life rMl ki h XXXY évfolyam 1 szám i Y f / n v Szekszárd, 1907 január 3 Új pártalakulás. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter és pártelnöknek a függetlenségi párt képviselő tagjaihoz intézett s komoly szervezkedésre intő körlevele folytán keletkező mozgalom hullámai már elülő félben vannak, de ennek nyomán fővárosi előkelő lapokban, mint a Budapesti Hirlap és Pesti Hírlapban gyakran történik célzás uj pártalakulás szükségességére s azon meggyőződés hódit mindnagyobb tért hasábjaikon, hogy semmi szükség nincs erre, miszerint a 48 a 67 tel szembeállíttassék; minthogy az említett kiegyezésnek nemzeti tartalommal való megtöltése megközelíti a függetlenségi párt elveinek a megvalósítását; a függetlenségi párt programmjának, a maga teljességében való merev keresztülvitelének erőszakolása a mi időnkben elháríthatlan akadályokba ütközik s az országot és nemzetet újra az alkotmányválság súlyos helyzetébe kergetné. Természetesen az alakulandó új párt kormányzati elveinek megállapításáról egyelőre még szó sem lehet, de annyi már előreveti árnyékát, hogy ily irányban komoly misérrel fog bekövetkezni s a levegőben röpködő tervnek lényege az, hogy a 67-ik évi kiegyezés keretében oly nemzeti vívmányokat volna szükséges biztosítani, melyek a függetlenségi párt vallott elveit, a nemzeti önállóság és függetlenség tekintetéből megközelitenék s így a pártot arra bírnak, hogy nagyobb bonyodalmak elkerülése céljából a teljes perszonális unió követelésétől elállana vagy legalább annak érvényesítését jobb és alkalmasabb időkre halasztaná. Lássuk most már mi módon hiszik sokan a két szemben álló prograram összeegyezteését oly módon, hogy azott az alapon itt pártalakulás következhetnék be, természetesen mindazon elemeknek mind a két pártból való kiválásával, melyek eddigi politikai pártállásukhoz s hirdetett elveikhez a jövőben is híven ragaszkodni fognak. Itt van először a külügyi képviselet. Azt mindenki belátja, hogy egy monarchiában kétféle külpolitikát folytatni nem lehet s a külügyeknek sem lehet kétféle vezetője. Ebben a kérdésben tehát a megegyezés nem volna lehetetlen,— mondják sokan csak a két állam miniszterelnökeinek befolyását kellene a külügyek vezetésére kellően biztosba is a magyar elemnek a külügyminisztériumnál, a nagykövetségeknél és konzulátusoknál való arányos felvételét kellene keresztülvinni. A közös pénzügyminisztériumot át kellene helyezni Budapestre, hogy az állami egyenjogúság e téren is kifejezésre jusson. A gazdasági különválás, — nézetük szerint — immár befejezett tény s a külön vámterületnek felállítása legkésőbb 1915-ben okvetlen be fog következni. E tekintetben tehát a függetlenségg párt programmja a maga teljességében megvalósítható. Készakarva hagytam utoljára a legfogasabb kérdést, melynek megoldása előreláthatólag Bécsben fog elháríthatlan akadályokba ütközni s ez a magyar hadsereg kérdésének az elintézése. «A magyar hadsereg — mondja szó szerint az 1867-dik évi kiegyezési törvény — az egész hadsereg kiegészítő része», tehát Deák Ferenc nem adta fel az országnak a külön magyar hadsereg felállítása iránti jogát, az megvan a törvényben, csakhogy Bécsben ezt a fentartott jogot sohasem vették tekintetbe, hanem:, szentesített törvény kijátszásával, nem is közös, mint mondani szokták, hanem valóságos császári hadsereget, megfelelő szellemmel, hoztak létre és alkottak meg. És e tekintetben Bécsben engedményre egyáltalán nem hajlandók, mert az igy megalkotott hadsereg* ben látják azt a bizonyos va^abr.mcsot, mely a monarchia szertehozó elemeit összetartja s szük ég esetén az együttmaradásra kényszeríti. Már most képzelhető-e elvhü függetlenségi politikus, aki a nemzetnek ezt a kétségbevonhatlan jogát, mely külön államiságának egyik leglényegesebb kelléke, bármiféle békés fejlődés ellenértékéül feláldozni hajlandó volna. Azt hisszük ilyen nincs, vagy ha van, az már szakított vallott elveivel. Akik tehát a békés fejlődést és haladást új pártalakulással óhajtanák biztosítani, méltóztassanak mindenekelőtt keresztülvinni, hogy a szentesített törvény minden rendelkezése átültettessék az életbe. Akkor talán majd megbeszélés tárgyát képezheti, hogy mit parancsol és ír elő az ország érdeke. Boda Vilmos: TÖVISEK. Újévi üdvözlet, / (1967) Eltemettük a vén évet, — Jó mélyre ásván a sírját —LI. S igy a nevét az emberek * / Már csak «Néhai »-nak írják. TÁRCA Rafael szerelme. — A «Tolnamegyei Közlöny» eredeti tárcája. — Egy kendőkbe burkolt alak, kinek alkalmasint fogfájása lehet, mert isszonyuan keser«s ábrázattal tapogatja a bal orcáját, azaz apogatná, ha a kendők hegyláncolatától hozzáfér, nagy léptekkel siet az utcán. Egyszerre csak keserű örömmel húzódik szét a szája, mert megtalálta, akit keresett. Ott ékeskedik a kapun a fölirás: DR. FOGSOROS RAFAEL »foghuzó specialista. Boldogan rohan föl a második emeletre, — fájdalma pedig ijedtében a földszinten maradt, — s benyit a műterembe. — Ennek is ma kell jönni — dörmögi Rafael úr magában. Ma különben roppant , ideges, még a napi munkájához sincsen kedve. Hogyne,hisz nagy tettre készül. Mégis csak leülteti a paciensét a kinpadra, leszedeti a kendő tömkeleget s buzgón keresi a fájós fogat. . A paciens sziszeg: Végül meg van a fájós, fog. Rafael úr belekapaszkodik, eh, — menjünk ki, mert a ptyhoz csöpp kedvünk se lesz, ha a padén/ /oldog arcát látjuk. ‘ 4/ Hja! kérem a doktor ur már reggel óta azon töri a fejét, hogy állítson be a liliomszál termetű Midhez, még pedig kérőbe. Tessék ily körülmények között fogműtétet végezni! Eltekintve attól, hogy két izomban szalajtott a fogó, ötödszörre mégis csak remekül sikerült az operáció s az ájuldozó beteg ölébe hullott a fog. Rafael úr hamar fölmosdatta, a páciens örömmel távozott (nem tudom azért örült-e jobban, hogy kint van már a fájós fog, vagy hogy a doktor úrtól megszabadult) ő maga pedig gyorsan öltözködni kezdett. Felöltötte a tisztítóból hazaért frakkját, újdonatúj cilindert vágott a fejébe, egy utolsó mosolygós pillantás a tükörbe s egy az ómra, melynek mutatója dél felé ballag, és kilebben az ajtón, útközben folyton ártatlan glacé-kettyüjét nyomogatva. Egypárszor nekiütődik a járókelőknek, de végtére mégis, szerencsésen odaér az isteni Mid ajtajához. Idegesen forgatja cilinderjét, egynéhány próbakopogtatás után , erélyesen koppint az ajtón s benyit. Előtte áll a papa. Nagyon nyájasan fogadja — Hozta Isten, hozta Isten — alig vártuk, tessék helyet parancsolni, — egy pohárkí# sziverősitőt talán ?, i y, Ráfael ur mindenekelőtt feszesen » megáll, — most ő remeg úgy, mint megkinzott pacienseitől látta — és elkezdi mondókát A papa rettenetesen örül, a mama pühöng, Micike sír. Kifut a másik szobába, a mama vele s tagadó eszmékkel sáncolják el magukat. Pedig oly gyönyörű hölgy ez a Micike, hogy kár a sírással tönkre tenni káprázatos szemeit. Hát még mint mondják a remek divatos hajról (megjegyzem, hogy színéhez semmi köze sincsen az elharapózott Diana-készítménynek), a bájos orrocskáról s a parányi szájról ... Nem hiába, hogy örült Rafael úr, mikor az előszobában nem találta semminemű idegen férfi jelét, így hát idejében jött. Leülnek, a papával kedélyesen kocintgatnak s a doktor úr igyekszik mosolygós arcot ölteni, ami a legnagyobb mértékben félig sikerül neki. No mert az jár eszében, az zavarja untalan, hogy ki most az ő vetélytársa. Bagolyrugta fattya ! Doktor az i^Raii^T' s még pedig — Fogsoros. Sőt mi Jki kérőbe készült rár, mint Rafaelünk 0B6tol>íüelyen értesült róla. — Ott ismerkedtek meg egymással a négy év előtti medikus bálon, a mi Rafaelünk már utolsó éves vén medve, a másiké meg fiatal kezdő. — Micikének ez volt az első bálja. Rafael ur...az öreg, mindjárt a ^hódolók.«gárdájának lett a vezére, buzgón el-eljárogatott Mici nagysam udvarlására s — mily boldogító érzés, rokonérzelemre talált.