Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1920-08-07 / 33. szám

II. évfolyam. I Szerkesztőség és kiadóhivatal a Szekszárdi Népbank épületében Telefonszám 85 és 102. Előfizetési ár: egész évre 60 K, félévre 32 K, negyedévre 17 K .Vidéken: 65 K, 35 K, 19 K. — Egyes szám ára 150 K. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Megjelenik minden szombaton.­­ Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez kü­ldendők. Hirdetések érti: A legkisebb hirdetés díjs 25 korona A hirdetés sí utolsó oldalon egy 60 millméter széles hasábon milnéter toronként 1 koronába, a szövegoldalon 1 korona 50 fllérbe, a hírrovatban elkelhetett rekite­­hír valamint a nyílttér 2 koronába kerül. Családi bérek és vállalati hr­­detések külön árszabás szerint Szekszárd, 1920 augusztus 7. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP A Közigazgatás reformja. A Nemzeti Újság augusztus 4-iki számában dr. Weis Ist­ván tollából e cím alatt egy cikk jelent meg. Nem ismerjük a cikk íróját, de ki­olvassuk közleményéből, hogy ő is, mint igen sokan,—akik írásaikkal a múltban lejáratták a közigazgatási hatóságok tekin­télyét, — a közigazgatás em­­­bereinek és rendszerének beható ismerete nélkül, elcsépelt frázi­sok megismétlésével nyúltak e fontos kérdéshez, amely pedig, ha valamikor, úgy ma igen fon­tos és sürgős is. A Károlyi-féle forradalommal kapcsolatos bűnügyi tárgyalások élénk világot vetnek arra, hogy , ebben a szerencsétlen forrada­lomban, amelyet törpe alakok csi­náltak meg katonaszökevények­kel és lepénzelt csőcselékkel, mennyire ki volt szolgál­tatva az egész ország népe Budapestnek. Ha a vármegyék és községek autonóm jogköre nem csak lát­szólagosan volna meg, hanem ténylegesen is, állítjuk, hogy az őszirózsa forradalom Budapestre zsugorodott volna össze. A közigazgatás alapos reform­ra szorul tagadhatatlan, de nem azért, mert a középosztály meg­mentésére szerveztek a köz­­igazgatás keretében derűre borúra hivatalokat és beválasztottak tö­megesen „a tisztviselői karba olyanokat, akiknek sem képzett­ségük, sem lelki világuk nem felel meg pályájuknak.“ Harminc-negyven évvel ez­előtt tán ez a vád érhette volna, a közigazgatást, de úgy a vár­megyei, mint a községi igazga­tást rendező 1886. évi XXI. és XXII. törvénycikkek, ez álláso­kat már az­ 1883. évi I. tör­vénycikk alapján minősítéshez kötik és mivel napról-napra in­kább köztudat lett, hogy a vár­megyei tisztviselői állás nem csak jogokkal, de nehéz köte­lességekkel is jár, a „műkedve­lők“ teljesen elmaradtak e pá­lyáról és helyüket, a közigazga­tási pályát is kenyérkereső pá­lyának tekintő, teljesen képzett, más tisztviselőkkel egyenlő mun­kabírású és kedvű, nagyobb­részt polgári származású egyé­nek foglalták el. Át kell gyúrni az 1886. évi XXI. és XXII. törvénycikkeket. A vármegyék és községek auto­nóm jogait biztosítani kell, mert a mai formájukban semmi­féle független rendelkezésű joguk nincs. A tisztviselőket mentesí­teni kell a sokszor igazságtalan, gyakran megalázó korteskedés­sel járó választási eljárástól, biz­tosítani kell függetlenségüket szolgálati pragmatikával, meg kell kímélni őket az indokolat­lan fegyelmik meghurcolhatási lehetőségétől. A közgyűlés hatás­köréből az ügyek nagy tömegét ki kell venni, gyorsítani, köz­vetlenebbé kell tenni az ügyke­zelést. A­­ közgyűlések össze­tételéhez azonban óvatosan kí­vánatos csak nyúlni. Nem sza­bad szupremációs jogot bizto­sítani a demagógiának és tudat­lanságnak, mert ebből sarjad­­zona legjobban az, amitől — mentesíteni óhajtja a közigaz­gatást a Nemzeti Újság cikkezője­­ — a­­maradiság.“ S. Szabó Géza esperes-plébános halála. Az egész Pécsegyh­ázmegye pap­sága és vármegyénk közönsége mély­séges fájdalommal értesült arról a le­sújtó gyászról, mely Szabó Géza tb. pápai káplán, szászvári esperes-plébá­nos váratlan halálát hozta hirül. Az élete delén, 46 éves korában sírbaszállt illusztris plébános csodálatosan friss munkaerejével és határtalan idealiz­musával működésének minden helyén maradandó emléket biztosított magá­nak. Mint a szekszárdi főgimnázium hittanára az újabb nemzedék egész sorozatát nevelte fel hazafias és val­­láserkölcsös szellemben, megnyerve tanítványainak az iskola padjain túl is mindenkor megnyilvánult őszinte szeretetét és ragaszkodását. A köz­tünk eltöltött 14 évi tanárkodására esik tevékeny munkásságának maga által is legtöbbre értékelt oroszlán része: a szekszárdi Kath. Kör fel­virágoztatása. Lekötelezően nyájas modorával és szellemi fölényével tár­sadalmi és valláskülönbség nélkül össze tudta hozni a kör helyiségében városunknak széthúzásra hajló kö­zönségét, melynek hazafias és ke­resztény irányú tovább nevelését a tanítás és művészet igaz fegyverei­vel igyekezett fejleszteni, mintegy előre látva a bekövetkezett szomorú időknek minden tekintélyt leromboló szellemét. Szekszárdi munkásságát, mit a nép legszélesebb rétegei is méltányoltak, a jól javadalmazott szászvári plébá­niára való kinevezése szakította meg, ahol az elhanyagolt plébánia­tem­plomot és paplakot egy csapásra dí­szes fedél alá hozta, majd megmu­tatta, hogy­ miként lehet még falu­ban is az elhanyagolt templom és iskolateret gondos kézzel fenyő- ez rózsaligetté átalakítani. Legutolsó mesterműve a közelmúltban kiadott nagy imakönyve volt, melyben Isten szeretetének, vallásos áhítatának és erkölcsi felfogásának fenköltségét és nemességét hívei előtt maradandó szépséggel örökítette meg. Hogy a szászváriak és a környék­beli lakosság mily ragaszkodással voltak Szabó Géza iránt, annak a f. hó 2-án végbement temetése a leg­igazibb tolmácsolója. A falu és kör­ nyék aprója nagyja, mintegy három­ezer ember állotta körül a bánatos öreg szülőkkel együtt ravatalát, a­melynek beszerelésére eljött dr. Font Ferenc apátplébános, püspöki hely­­nök, aki a gyászmisét és a temetési szertartást maga végezte fényes se­gédlettel. Ott láttuk a koszorúk özö­nével borított koporsó mellett Bara­nya vármegye törvényhatóságának, Szekszárd közönségének, az itteni kath. köröknek, a szászvári tűzoltó­­testület nagyobb számú küldöttségét, végül a tanítótestület tagjait és a jó barátok egész légióját. Raus Alajos kárászi esperes-plébános és Magyar Rezső kántortanító tartalmas gyász­­beszéde után a tűzoltó zenekar és a dalárda gyászindulója mellett könnyes szemekkel vonult el a szomorú me­net, mely elkísérte utolsó útjára a keresztény és nemzeti iránynak fá­radhatatlan apostolát. 33. szám. A fadirokkantak tolna megyei csoportja. A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák nemzeti szö­vetségének tol­na­i megyei csoportja a múlt vasárnap dél­után tartotta a városházán alakuló közgyűlését. A háború által a leg­jobban sújtott és a hazáért a leg­nagyobb áldozatot hozott ezen egyé­nek erkölcsi és anyagi érdekei meg­kívánták, hogy a többféle és sok esetben helytelen irányban működő rokkantegyesületek megszűnjenek és a háború ezen áldozatai egy tábor­ban egyesüljenek. A vármegyei cso­port megalakításának előmunkálatait a helybeli katonai parancsnokság me­leg bajtársi érzéssel vezette. A vármegye különböző részeiből összegyűlt hadirokkantakat és hadi­özvegyeket Kreybig ezredes, várme­gyei katonai parancsnok üdvözölte s hazafias, a hazáért szerzett érdemei­ket méltányló szép beszédben ismer­tette a szövetség nemes célját és szükségességét.­­ Egyben bajtársi együttérzésének adván kifejezést, biz­tosította úgy az alakuló szövetséget, mint annak minden egyes tagját úgy a maga, mint az összes katonai pa­rancsnokságok legmesszebbmenő tá­mogatásáról. Forster Zoltán alispán a közigazgatási hatóságok nevében hasonló szellemű meleg hangú nyilat­kozatot tett. Fejér Domokos rokkant tart. fő­hadnagy a szövetség központjának kiküldötte ismertette ezután az alap­szabályokat és a szervezést megelőző körülményeket, mire a közgyűlés egyhangúlag kimondotta a szövetség tolnamegyei csoportjának megalaku­lását és egyhangú lelkesedéssel meg­­fiaskó legyen a vége, mint a tulipán­­mozgalomnak. Mivel egyelőre csak azoktól várhat a mozgalom anyagi támogatást, akik az akció horderejét felfogni képesek, azért fordult első­sorban a várme­gye virilistáihoz, hogy azok példája legyen hatással a többiekre. Dicsé­rendő és követendő példa gyanánt állította oda Kaposvár példáját, amely város a testnevelés céljaira 535.000 koronát ajánlott meg. Az ezredes annak idején felhívást inté­zet a virilistákhoz, hogy erre a célra minden földbirtokos minden hold föld után 10 korona egyszer és mindenkorra szóló adománnyal járul­jon hozzá a vármegyei testnevelési alap megteremtéséhez. Ez a javaslat az első pillanatra nagy összegnek tűnik fel, mert 1000 hold után tíz­ezer koronát tépne ki. Azonban az ügyet nem a számok szerint kell tekinteni, mert tízezer papír korona nem ér ma tízezer ezüst koronát. Ezt a dolgot a birtok mai átlagos hozama szerint kell megítélni. Ma a föld sokat jövedelmez és ha az or­szág megmentésére, a jövő megala­pozására a föld jövedelmének 2—4 százalékát kívánja egy javaslat, akkor a felett nem szabad szűkkeb­lűen napirendre térni. Az érdekes fejtegetések a követ­kező szavakkal zárultak : „A huszonnegyedik órának a vé­gén vagyunk. Cselekednünk kell, dolgoznunk kell a testnevelés meg­alapozására. Ennek a kezdeménye­zésére pedig ennek az országnak az intelligenciája van hivatva, mert egyébként a jövőben is ki leszünk téve annak a veszedelemnek, hogy olyan emberek adják majd a hangot és ragadják kezükbe a nép vezeté­sét, amely elemeknek a működésé­ből mindenkinek elég volt a közel­múltban. Kérem az urakat, hogy egyelőre csupán a vármegye virilistáihoz in­tézett felhívásomat és az abban fog­lalt javaslatokat az itt elmondottak figyelembe vételével méltóztassanak megfontolás tárgyává tenni és elha­tározásukat az immár megalakult vármegyei testnevelési bizottsággal közölni.“ Tolnavármegye közgyűlése. Múlt lapszámunkban térszűke miatt nem közölhettük a maga egészében a július hó 29-én tartott vármegyei közgyűlés lefolyásáról szóló tudósí­tásunkat, amelyről folytatólagosan a következőket jelentjük: A tárgysorozat folyamán tudomá­sul vétetett az alispán időszaki­ je­lentése és a számon kérő székről fel­vett jegyzőkönyv. Miniszteri leiratok. Tudomásul vétetett a belügymi­niszter leirata, hogy Horthy Miklós kormányzó a megválasztása alkalmá­ból a vármegye által hozzá intézett üdvözlő feliratért meleg köszönetét nyilvánítja, tudomásul vétett, továbbá Simonyi Semadam Sándor miniszter­­elnök és dr. Dömötör Mihály bel­ügyminiszter felmentéséről szóló le­irat, valamint dr. Battlay Dezső el­távozott kormánybiztos bvasnirata, Bartal Aurél indítványa. Ez után sorra került Bartal Aurél megyebizottsági tag indítványa a ka­tonai nyomozási eljárás visszaállítása ügyében. Az indítvány szövege a­­­vetkező: írjon fel a törvényhatósági bizott­­­­­ság a magyar királyi kormányhoz, valamint a nemzetgyűléshez, hogy a­­ nemzeti hadsereg védelmi szervének nyomozási joga, amelyet a m. kir. honvédelmi miniszter úr ren­deletileg megszüntetett, ismét visszaállíttassák. Az állandó választmány Bartal Au­rél megyebizottsági tag ezen indít­ványával szemben magáévá tette és a közgyűlés elé terjesztette az alis­pán azon javaslatát, hogy ahol az államellen­es deliktumok kiderítésére

Next