Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-12-22 / 92. szám
TOTNUMFfIYEÍ ÚJSÁG — Hir az orosz fogságból. Nagy öröm érte Kovácsai Huszár Jolánt, a kiskunfélegyházi ref. lelkész tolnamegyei származású és itt előkelő rokonságú nejét, az ismert írónőt, akinek költeményeit olvasóink is ismerik. Sokáig remény nélkül siratta az orosz harctéren január hó 27-én elhűint kiváló fiát, aki csapatával együtt az utóvédek utóvéde volt. Most 11 hónap múlva hírt adott magáról a derék fiú, aki él és fogságban van. — Wagner Andor táblabíró művészi sikerei. Ismeretes, hogy Wagner Andor ny. kir. táblai biró, festőművész milyen nagy sikerrel és szeretettel örökíti meg Szekszárd tájrészleteit. Az Országos Képzőművészeti Társulatnak a budapesti Műcsarnokban tartott tavalyi tárlatán egy-egy képét megvette herceg Esterházy és Mándy István baranyamegyei nagybirtokos. A Műcsarnok mostani téli kiállításán pedig Frischfeld Vilmos miniszteri tanácsos 850 pengőért megvásárolta Cigánytanya az erdő szélén című hangulatos festményét. — Tiszta gyapjú télikabélszövet, erdélyi házi* azftttee, strapabíró, igen erős anyag kaphatói Babján divatüzletében, Szekszárd, Kaszinóbazár. — A december 13-iki műsorosest elszámolása. Tolna vármegye Törvényhatósági Iskolánkivüli Népművelési Bizottságának rendezésében előadott „Műsoros estély" összes bevétele 1249 P 40 fill. volt. Pelül fizettek : dr Szüle Dénes, vitéz Vendel István 20—20, dr Kamarás Géza 15, vitéz Madi Kovács Imre 10, a Főgimnázium 12, Szongott Edvin 8, Tóth Elek 4, Eördögh Zoltán 4 pengőt. Az estély maradványát 357 - 70 fillért a bizottság „Apát a hadiárváknak" akció javára befizette. Missziós ünnepség és szülői értekezlet volt vasárnap délután az Isteni Megváltó Leányai szervezet szekszárdi zárdaiskolájában, ahol megjelent dr Bencze László pécsegyházmegyei főtanfelügyelő is. Az ünnepségen Gyalokay János szekszárd belvárosi káplán tartott beszédet. — Árvízkárosultak támogatása. Az 1940. évi árvízkárosultak támogatására 447.500 pengő 94 fillérre volt szükség s miután az árvízvédelmi országos kormánybiztosság erre a célra megyénknek csak 417.311 pengő 22 fillért bocsátott rendelkezésre, a mutatkozó 30.189 pengő 72 fillér hiányt az alispán az 1941. évi április hó végével megszüntetett vármegyei közjonti alap terhére fedezte, amely alap készpénzmaradványa a megszüntetés folytán a vármegyei nép- és családvédelmi alapba nyert átutalást. Az 1941. és 1942. évi belvízkárosultak támogatására összesen 347 904 P81 fillért vett az alispán igénybe, amely szükséglet fedezetet talál a m. kir. belügyminiszter által erre a célra kiutalt 340.000 pengős ellátmányból, valamint az ellátmánynak kezdetben a szekszárdi pénzintézeteknél történt gyümölcsöző elhelyezéséből eredő 7554 pengő 85 fillér kamatjövedelemből és a károsultak részére az építkezésből adott építési anyagok elszámolásából eredő 553 pengő 89 fillér anyagárkülönbözetből, így a bevétel 348 108 P 74 fillér, a kiadás pedig 347.904 P 81 fillér volt, a maradvány tehát 203 P 93 fillért tesz ki. — A Zöldkeresztes tejakció céljára ebben az évben a m. kir. belügyminiszter 113.724 államsegélyt bocsátott a vármegye rendelkezésére, amelynek terhére az akció egész éven át folyamatban volt. — Ezüsttálcát keresek megvételre. Cim a kiadóban. — A Magyar Szárnyak, a magyar repüésügy népszerű reprezentatív folyóirata Jánosy István szerkesztésében most jelent meg karácsonyi számával. A gazdagon illusztrált lap méltó tükörképe a magyar repülésnek és híven beszámol az utolsó két hét legfrissebb repülőeseményeiről. Élvezetes olvasmány a lap karácsonyi száma, melyben elsőízben kerülnek részletes ismertetésre magyar tervezésű és gyártmányú sport- és vitorlázógépek, repülőiparunk legújabb termékei. Ára 1 pengő. Mutatványszámot kívánatra készséggel küld a kiadóhivatal. (VII., Király u. 93. II) — Mi a titka a gyümölcsfák koronanevelésének? Erre a kérdésre ad választ a Növényvédelem és kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még a gyümölcsfák sebészetéről, a téli friss salátáról, a szervestrágya pótlásáról, a gyümölcsfaroncsokról, az őszibarackfák új veszedelmes ellenségéről, a meddő gyümölcsfák termőre kényszerítéséről, a földigiliszták jelentőségéről, az újborok fejtéséről stb. A dúsan illusztrált két szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, IV., Aréna út 84 c.) egy alkalommal e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatványszámot. A különböző szereken a következő pontozást érték el fiaink. Nyújtó: 389, korlát 44*1, gyűrű: 437, lólengés: 428, lóugrás 438, talajtorna: 44*1 pont, összesen: 257*4 pont, ami csak kb. 20 pont hátrányt jelent a győztes VII. kerületi csapat mögött. A csapat tagjai a következők voltak: Berényi István, Mónus Lajos, Pekari István, Szathmáry Dezső, Tarlós László és Wendl Károly, csapatkapitány: Borovszky István. A csapat előkészítője: Bessenyey Gyula testnevelési tanár volt, az ő szakavatott oktatása már sok sikert hozott a szekszárdi tornászoknak. A versenyt Horváth István országos kapitány rendezte és azt végignézte az ifjúság országos vezetője is, aki a Lővér- szállóban rendezett ünnepi vacsorán elismerését fejezte ki a levente ifjúság lelkes munkájáért. A példásan megrendezett verseny, valamint a gyönyörű utazás a szekszárdi fiúkban maradandó emléket hagyott, sokat tanultak a jobbaktól és reméljük, hogy a jövőben még sok nagy versenyben állják meg a helyüket, ezzel is öregbítve a szekszárdi tornászok jó hírnevét. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. Vezérigazgató: Schneider Elemér.' Eladó 5 hold szántó parcellákban is, őcsény területén. Haidekker János városi főmérnök Szekszárd. A szekszárdi tornászok újabb sikere A Szekszárdi Levente Egyesület tornászcsapata részt vett a Sopronban rendezett I. országos leventebajnokságon és ismét bebizonyította, hogy ez a nemes sportág magas színvonalon áll Szekszárdon. Az ország legjobb leventecsapatai vetélkedtek az elsőségért és a benevezett 25 csapat közül Szekszárd az előkelő ötödik helyet biztosította magának. Az első 10 csapat a következő: 1. Budapest VII. ker. 2. Sopron. 3. Budapest XIV. ker. 4. Budapest Telefongyár. 5. Szekszárd. 6. Budapest III. ker. 7. Komárom. 8. Nyíregyháza. 9. Rákospalota. 10. Újpest. Városközi viszonylatban tehát Szekszárd a harmadik helyen végzett. A paksi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 5643/1943. tk. szám. Árverési hirdetmény kivonat. M. Kir. Kincstár végrehajtatónak Hermann Pálné Kovács Mária végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1437 P 94 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Paks községben fekvő, s a paksi 4700 sz. tkvi betéti A. I. 1—2 sor., 13.081., 13.082. hrsz. háznak 6 sz. a. udvarral és kertnek a Szent József téren végrehajtást szenvedő nevén álló 11/24 részére 1271 P kikáltási árban elrendelte. Az árverést 1944. évi január hó 9. napján délelőtt 9 órakor Pakson a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségében (Deák Ferenc utca 10. sz. f. 2. ajtó) fogják megtartani. Bánatpénz a kikiáltási ár 10 °/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi °/o-ára kell kiegészíteni. Az árverési alá kerülő ingatlanilletőséget, ha az árverés megtartását a végrehajtó 1395 P és ez utáni kamatkövetelésére kéri 1832 P, ha 42 P 94 f költségkövetelésére kéri 4029 P és ha mint csatlakozottnak kimondott kért 3123 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet (5610—1931. M. E. sz. rendelet 21. §-a). Paks,1943 szeptember 21. 1 Dr Igó-Kenten« s. k. kir. járásbiró. TELEFON i 22—11 VILÁGMOZI Igazgató: KMMER JÓZSEF Az előadások kezdete: hétköznapokon : 5 és 7 órakor, szombat, vasár- és ünnepnapokon : 3, 5 és 7 órakor. Csütörtök, december 23 Szombat december 25 5 és 7 órakor 3, 5 és 7 órakor WILLY FORST legújabb remekműve a: BÉCSI VÉR s Bűbájos filmoperett 1 Csodaszép muzsikai Vidám szerelmi bonyodalmak a bécsi kongresszus napjaiból. Főszereplők: Wily Fritsch, mint vidéki diplomata férj Maria Holst, a felesége Theo Lingen és Hans Moser a két remekbeszabott lakáj Dorit Kreyser, táncosnő Fred Liewehr, bajor trónörökös. Csütörtökön; Ufa világhiradó Szombaton; Magyar világhíradó 1943 decemer 22. A paksi kir járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, 5637/1943. tk. szám. Árverési hirdetmény Uvonné Sarkadi Rudolf Kézműláru Rt. végrehajtatónak Mikolczi Józsefné Szonák Márta végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtói árverést 75 P 80 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Fadd községben fekvő s a faddi 457. sz. tkvi betéti A. I. 1—2. sor, 1536, 1537 hrsz. kertnek a Beltelekben, háznak 184. sz. alatt udvarral a Beltelekben végrehajtást szenvedő nevén álló fele részére 1201 P 50 f kikiáltási árban. Az árverést 1944. évi január hó 7. napján délelőtt 11 órakor Fadd községházánál fogmegtartani. Az árverés alá eső ingatlanilletőségek, ha az árverés megtartását végrehajtatok közül a csatlakozóknak kimondott Magyar Általános Hitelbank 700 P tőke és ez után az árverés napjától visszafelé számított 3 évi kamatkövetelésre kéri 949 P-nél, ha 3 éven túli kamatkövetelésére kéri 2422 P-nél, ha a csatlakozódnak kimondott Guttmann E*nil kéri 1953 P-nél, ha végrehajtató kéri 2283 P-nél alacsonyabb áron eladni nem lehet (1908: XLI. tc. 26. § a, 5610—1831. M. E. sz. rendelet 21. §-a). Paks, 1943 szeptember 16. Dragó-Kemenen s. k. kir. járásbiró. Könyvujdonságok kölcsönzése előfizetéssel, vagy példányonkint Belépni bármikor lehat' HÍRLAPÍRÓ DA SZEKSZÁRD, Széchenyi-utca 32. sz. A paksi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi 5637—1943 tk. sz.hatóság. Árverési hirdetmény és árverési feltételek. Sarkadi Rudolf kézmiláru rt. végrehajtatónak Miskolczi Józsefné Szonák Márta végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási» ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881. évi ■ LX. tc. 144., 146. és 147. §-ai értelmében a végrehajtási árverést 75 P 80 f tőkekövetelés, ennek 1931. évi február 1-től járó 8*/os kamata, 13 P 06 f eddig megállapított per- és végrehajtás* és az árverési kérvényért I ezúttal megállapított, továbbá a csatlakozottnak kimondott Magyar Általános Hitelbank 700 P, Guttmann Emil 154 P 74 Eltérő tőkekövetelése és jár, behajtása végett a I Fadd községben fekvő s a faddi 457 se tkvi betétben A. I 1-2. sor. 1536 , 1ST7. > hrsz. kertnek a Beltelekben, háznak 184. k. i alatti udvarral a Beltetekben végrehajtási szenvedő nevén álló fele részére 1201 Y §0 fillér kikiáltási árban elrendeli. A telekkönyvi hatóság az árverésnek Pidá községházánál betartására 1944. évi január hó 7. napjának délelőtt 11 óráját tizi ki. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hatóságnál (Deák Ferenc-Uw. 10. sz. 3. ajtó) és Fadd község elöljáróságánál tekinthetők meg (1881 : LX. tc. 147. §. g. pont). Az árverési feltételek a következők: Az árverés alá eső ingatlanilletőséget, ha: j az árverés megtartását végrehajtatók közti a csatlakozottnak kimondott Magyar Általános Hitelbank 700 P tőke és ez után az árverés napjától visszafelé számított 3 évi kamatkövetelésre kéri 949 P-nél, ha 3 éven túli kamatkövetelésre kéri 2422 P nél, ha • csatlakozottnak kimondott Guttmann Emil kéri 1953 P-nél, ha végrehajtatókén 228$ P-nél alacsonyabb áron eladni nem lehet. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 100.§-át készpénzben, vagy az 1881: LX. tc. 42 §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképen értékpapirosban a kiküldöttnél léténni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 :LX. tc. 147., 150., 170. g§. - 1908 : XLI. tc. 21. §). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Paks, 1943 szeptember 16. Dragó-Kemence s. k. kir járásbiró. Molnár-féle nyomdai műjmezet és szab. iróaszatgyár rt., Szekszárd. (Felelős vezető: Kovács Pál.)