Történelemtanítás, 1985 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1985 / 6. szám

zett ismereteket fel kell dolgozni. Ez a forrásvizsgálat legnehezebb szakasza, mert gondolkodásra, lényeglátásra, elmélyülésre, szándékos figyelemre kell késztetni a tanulókat. Minden tanulót meg kell tanítani a forrásokkal bánni, s ez jó alkalom a történelmi érdeklődés hiányainak pótlására is. Az olvasókönyv segítségével lehetővé vált, hogy a szakmunkásképző iskolai történelemtanításban a források megismertetése, feldolgoztatása tudatosan, tervszerűen és rendszeresen részévé váljék a tananyagfeldolgozás folyamatának. A korábbi gyakorlattól eltérően az olvasókönyvet a tanulók nem tankönyv­ként kezelik és jutnak hozzá év elején, nem az otthoni felkészülés céljára kap­ják, hanem a tanórai munkához, többnyire önálló elemzéshez. Fontos követel­mény az, hogy az olvasókönyv szemelvényeinek az ismeretátadás, ismeretszerzés folyamatában funkciója legyen. A segédanyagból kisebb tanulólétszámú iskoláknak legalább két osztály, na­gyobb létszámúaknak három osztály számára indokolt a szükséges mennyisé­get megrendelni. A történelmi megismeréshez, a munkáltató órához ezt az értékes olvasókönyvet segédanyagként felhasználni csak akkor tudjuk, ha kellő szám­ban rendelkezésünkre áll, és a tanórán kéznél van. A tanár az olvasókönyv fel­­használásával önmaga számára is időt takarít meg, mert nem kell felkészüléskor külön-külön minden órára kikeresnie a szemléleti anyagot. Az Emberek és szá­zadok mindhárom kötete a kormegjelenítés elengedhetetlen eszközeként beépül­het a szakmunkástanuló iskolák történelemtanításának menetébe. A tanulói gon­dolkodás sokoldalú fejlesztése mellett a felfedezés élményét adó, a kutatómunka pontosságot nyújtó és igénylő rendszeres munkáltatási eszköz lehet az iskolai tanulásban. Vas Károly Eltávozott közülünk a hazai történelemtanítás egyik legjelesebb képviselője. Munkássága egy korszakot jelez, s egyben korszakokon átívelő. Az ezerkilenc­­százharmincas években kezdődött, az ezerkilencszázötvenes években bontakozott ki, s ebből a nagy energiából és alkotóerőből még mint beérett termés bőven jutott az ezerkilencszázhatvanas évekre, sőt hetvenes évek első felére is. 1964-től 1973-ig több kiadást megért főiskolai kézikönyvéből generációk tanulták a törté­nelemtanítás módszertanát. Ez a könyv ma már pedagógiatörténeti értékű, mint első s nem elvetendő kísérlet a marxista felfogású történelem-tantárgypedagó­­gia megteremtésére. Olyan munka ez, amely bár nem vonhatta ki magát a kor szelleme alól, szakmai igényességével képes volt időtállót alkotni. Maradandóak s ma is időtállók Vas Károlynak a fogalomalkotásról, az értelmi és érzelmi nevelésről s más kérdésekről írott munkái. Elméleti jellegűek és je­lentőségűek, de szerzőjük távol állott minden doktriinerségtől. Az elmélet és a gyakorlat egységét igyekezett megteremteni, nagy szakmai tapasztalatok alap­ján, hiszen maga is bejárta majd valamennyi iskolatípust. 1935-ben a Veszprémi Piarista Gimnáziumban kezdte tanári pályáját, 1938—39-ben már ipari tanuló

Next