Történelemtanítás, 1988 (33. évfolyam, 2-6. szám)
1988 / 5. szám
Mikroszámítógép kezdő és haladó történelemtanárnak (Kodinszky Ferenc—Dr. Horányi István: Számítástechnika a történelemtanításban, Budapest, Novotrade, 1987.) „Olvassa el ezt a könyvet! Az eredmény: olyan magabiztosan fogja használni a számítógépet, mint a mosógépet vagy az írásvetítőt.ígérik a szerzők a hátsó borítón. De kezdjük az elején, s ezúttal egy mottó idézésével: „Nagy szellem t add, hogy addig ne szóljam meg felebarátomat, amíg nem tettem egy mérföldet az ő mokasszinjában!” (indián fohász). És máris a mítoszrombolás kellős közepébe kerültünk. Ennek az úttörő jelentőségű könyvnek a szerzői (egyikük nemrég a MIKROVILÁG vitáján ezt mondta, hogy ne álljon az a fura gép a szekrényben), az új technológiával való barátkozásunkat az új technológiák, a mikroszámítógép mítoszának az elutasításával kezdik gondolatmenetüket, miközben kézen fogva vezetik be az idegenkedő humán pedagógusokat a könnyen és gyorsan megtanulható szakanyagba. Mert a mikroszámítógéppel inkább a gyerekek barátkoztak meg oly könnyen: a felnőttek közül sokan ítéletet mondtak, vagy elutasították, mielőtt megtették volna a mérföldet az új mokasszinban. Tehát egyszerre kell lerombolni a mikroszámítógép világmegváltó csodamítoszát és az idegenkedést kiváltó „furcsa új masinával” szembeni mítoszokat. A szerzők kiváló „kommunikátori és szerkesztői” érzékét dicséri, hogy a mítoszrombolás után egy kis történelmet mutatnak be, a modern elektronika elődeleinek, a „preszámítógépeknek” a hosszú sztoriját — ezúttal is motiválva olvasóikat, akik természetesen nemcsak történelemtanárok, hanem inkább a humán tárgyak tanárai és diákjai együttesen. Ez egy kedvcsináló segédkönyv, a szó legpozitívabb értelmében vett reklám a jó ügyért. Ezután már részletesebben, de továbbra is számolva a „legszakbarbárabb” és „legkorlátoltabb” olvasó „legalacsonyabb" szintjeivel is, igen népszerű, közérthető módon a mikroszámítógép működését, használatát mutatják be. Természetesen nem programozókat kívánnak képezni. Valahogy úgy állnak hozzá, mint a gépkocsivezetéshez: nem szükséges autószerelőnek lennünk, de kormányoznunk, fékeznünk, lejtőn elindulnunk, parkolnunk, hátramenetben mennünk szükséges, s természetesen ismernünk kell a KRESZ-t. Azaz: használjuk a gépkocsit és a mikroszámítógépet. Olyan ez, mint a „generál használati utasítás laikusok számára”. A történettudományi alkalmazásban szerencsére már szép hazai eredményekkel is dicsekedhetünk; különösen Granasztói György munkásságára hivatkoznak a szerzők, s kiemelik a kvantitatív történetírás szakterületét, ahol a legkézenfekvőbb a mikroszámítógép bekapcsolása. Ezzel a szaktudományos bevezetővel ismét nagyon ügyesen motiválják a történelemtanárokat és a diákokat, hiszen e példák az alkalmazás presztízsét növelik. (Talán nem ártott volna több külföldi, elsősorban amerikai példa, hiszen ott már egy-két évtizeddel ezelőtt is széles körű volt a számítógép történettudományi alkalmazása.) Ebből a témakörből logikusan jutunk el első lépésként immár az oktatáshoz, s nevezetesen itt a statisztikai adatok iskolai felhasználásához. A történelemtanításban használható programtípusok áttekintése természetesen egy ilyen kisterjedelmű kötetben lehetetlen lenne, azonban közérhetően és főleg használati, alkalmazási vonatkozásukban mutatják be a szerzők a hazánkban is elérhető közvetlenül felhasználható, illetve olykor kidolgozható programokat: statisztikai adatfeldolgozás, demonstráció, szimuláció, relációs kapcsolatok, tudásszintfelmérés, gyakoroltató programok. A legrészletesebben a szimulációs programokról szólnak, amelyek jelentősége az élet sok területén ma még szinte elképzelhetetlen, de máris sejthető. Ráadásul ezek a legnépszerűbbek, a legérdekesebbek, a legszórakoztatóbbak és a leginkább aktivizálók-motiválók a gyerekek körében (egyúttal a kötet végén néhány hazai, illetve itt elérhető programot is felsorolnak, más példákat részletesebben leírnak). A szimulációs programokról még azt is feltételezhetjük, hogy sok szempontból értékesebbek a 27