Történelmi szemle, 1970 (13. évfolyam)

1. szám - TANULMÁNYOK KÖZLEMÉNYEK - Bartha Antal: Az etnikai-állami egység gondolata a Poveszty Vremennih Let-ben

2 BARTHA ANTAL Hodinka A. és Pauler Gy. úttörő munkásságának eredményeit az idő vas­foga kikezdte. Bizonyára nem is mindenben tudjuk felfogásukat osztani. Mégis tapasztalataik nyomán későbbi történész nemzedékünk képviselői szívesen fordultak a nevezett forráshoz, de már új szempontok érvényesítésével hasznosí­tották adatait. Ezeknek a hazai előzményeknek az ismerete ellenére is úgy véljük, több évtizedes szilenciumot törünk meg akkor, amikor magyar történeti folyóirat hasábjain kizárólag a korai orosz történelem lényegbevágó összefüggéseire hív­juk fel hazai olvasóink figyelmét. Előre szeretnénk bocsájtani azt is, hogy tanulmányunk önálló — kisebb — részének főszereplője Vszeszlav polocki fejedelem értékelésének igénye csaknem­­ egy évtizede foglalkoztatja e sorok szerzőjét. A XIX. század második felében Szolovjov nagyhatású 29 kötetes művé­ben foglalkozott a maga teljességében a kijevi állam egységének, illetve annak hiányának kérdésével. Gondolatmenetének lényege a következő. A normán Rurik nemzetség megjelenése idejében (IX. sz. 80-as évei) a keleti szláv nemzetségek és törzsek nem ismerték az egyenesági örökösödést. Következésképpen a politikai hatalom sem szállhatott apáról fiúra. Rurik és nemzetsége nem hódítás, hanem a szláv törzsekkel kötött egyezség (rjád) alap­ján jutott egy népes ország birtokába. Az egyenesági örökösödési elv hiánya azonban nem jelentette a szláv fejedelmi hatalom hiányát. Az egyes szláv törzsek élén még a normán fejedelmi nemzetség behívása előtt szláv fejedelmek álltak, de a valamennyi keleti szláv törzset egyesítő hatalom megteremtése, a törzsi viszályok felszámolása a normán ág érdeme. A Rurik-nemzetség hatalmának megszilárdulásával a szláv dinasztiák hatalma megszakadt, képviselőik kedvező esetben normán eredetű nagyfejedel­mek szolgálatába álltak. Ámde ezek rá voltak szorulva a helyi törzsi viszonyokat jól ismerő szláv fejedelmi utódok szolgálataira, mert a nagyfejedelmi központ és az attól roppant távolságra fekvő törzsi földek közötti kapcsolat igen laza volt. Az egyetlen tényleges, rendszeresnek tekinthető kapcsolat a sarc (dany) szedésében fejeződött ki. Az egymást követő első fejedelmek közül Szvjátoszláv (Igorovics) három, Vladimir (Szvjátoszlávics) tizenkét, Jaroszláv (Vladimiro­vics) fiai és unokája között osztotta meg hatalmát úgy, hogy azokat jelentős központokba helyezte. A hatalomnak ezt a területi megosztását Szolovjov úgy értékeli, hogy abban főként az egyes törzseknek a nagyfejedelmi hatalom előtti szokásjoga érvényesült. E szokásjognak megfelelően minden törzsnek volt egykor saját fejedelme, s ehhez a kialakult j­oghoz a törzsek még a nagyfejedelmi hatalom létrejötte után is ragaszkodtak. A törzsek annak ellenére ragaszkodtak a saját, helyi fejedelemhez, hogy a törzsi különbségek a IX. század végétől fokozatosan elhaltak, hiszen a XI. sz. közepére a törzsi elnevezések helyébe földrajzi-területi elnevezések léptek. A hatalom ilyen megosztásának az elégedetlenkedő, sőt lázadó törzsek megnyerését, egyenkénti megbékítésüknek pedig végső soron az egész kijevi Oroszország nyugalmát kellett volna biztosítani. Még ha nem is kételkedünk Szolovjov következtetésének helyességében, akkor is látnunk kell, hogy a következmények a feltételezett szándékkal ellen­tétesnek bizonyultak. A részhatalom birtokába jutott fejedelmek nem az Orosz Föld (Ruszkaja Zemlja) nyugalmát tartották szem előtt. Előttük Kijev, a hata­lom igazi központja megszerzésének a vágya lebegett. A nagyfejedelmi méltó­ságért vívott harc az egymást követő fejedelmi nemzedékekkel egyre élesedett.

Next