Történelmi szemle, 1977 (20. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Barta Gábor: Illúziók esztendeje (Megjegyzések a Mohács utáni kettős királyválasztás történetéhez)
1* ILLÚZIÓK ESZTENDEJE 3 Ugyancsak az áldozatok közé tartozott néhány hivatalt éppen nem viselő, de nagyhatalmú családokat képviselő nagyúr is: Batthyány János, kisvárdai Várday Imre, podmanini Podmaniczky Mihály, gimesi Forgách Ferenc. Akinek a sors még megadta a menekülés lehetőségét, szerteszéjjel futott Mohács zűrzavarából. Különböző útvonalakon Pozsony felé menekült ecsedi Báthori István nádor, a király halálával az ország legmagasabb közjogi méltósága; Batthyány Ferenc horvát-szlavón-dalmát bán, lovászmester; Brodarics István szerémi püspök, kancellár; Tahy János vránai perjel; vingárti Horváth Gáspár étekfogómester és a király környezetének alacsonyabb rangú német tagjai. Perényi Péter temesi ispán útját nem ismerjük pontosan, csak az a bizonyos, hogy keletre vagy északkeletre futott: októberben Tokajban bukkan föl, s nem sokkal később már hazaért Temesvárra. Ugyancsak Tokajban találkozunk először újra ecsedi Báthori András szatmári főispánnal és Kállay (Vitéz) Jánossal. A többi menekülő útjáról semmiféle följegyzés nem maradt ránk, így alsólindvai Bánffy János verőcei főispán, Ráskay Gáspár nógrádi főispán, csulai Móré László és enyingi Török Bálint csak novemberben kerül a szemünk elé. A csatavesztés, az azt követő fejvesztett menekülés, majd a török hadsereg hónapnál hosszabb hadmenete Mohácsról Budára, onnan Szegeden, illetve Bácson át Péterváradra és haza, néhány hétre tökéletes káoszt teremtett az ország nagyobbik felén, a Dunántúlon és a Nagyalföldön. A feudális államokban a közbiztonság soha nem állott túl szilárd lábakon, hazánk utolsó évtizedei pedig az átlagosnál is rosszabbak voltak. A megszokott erőszakosságok most egészen rendkívüli méreteket öltöttek. Perényi Péter, alig ért vissza Temesvárra, tisztázatlan eredetű viszály ürügyén elfogatta, és csak súlyos váltságdíj (4000 aranyforint) ellenében engedte szabadon Jaksics Márkot, a Tiszántúl egyik tekintélyes birtokosát. A Szentgyörgyi grófok a Duna mentén fölfelé igyekvő menekülőket, köztük Piso Jakab királyi titkárt rabolták ki. Nem maradtak el mögöttük az idegen segédhadak sem: a cseh és morva rendek katonasága a Pozsonyba igyekvő Brodarics kancellár megsarcolásával fejezte be dicstelen hadi felvonulását valahol Győr alatt , majd, mint aki dolgát jól végezte, hazaindult anélkül, hogy egy fia törököt is látott volna. Buda sebtében csomagoló, futni készülő német polgárait Szerémi szerint magyar társaik fosztogatták. Mária özvegy királyné Dunán felfelé hajózó udvartartását Esztergom őrségének parancsnoka, Orbáncz András támadta meg, rozsályi Kun Pállal egyetértésben. Egy bárkát elsüllyesztettek, többet kiraboltak, az udvarhölgyekből gúnyt űztek. Burgio báró, pápai követ egyként panaszkodott törökre, magyarra és németre.4 3 A mohácsi csatában résztvettekről: Gyalókay Jenő: A mohácsi csata (Mohácsi emlékkönyv). Bp. 1926 (a továbbiakban: Gyalókay) és Jászay Z. skk.: Sárkány A. zalai főispán: Borovszky Samu: Borsod vármegye története I. Bp. 1907. 78. Paksy J. tolnai főispán: Nagy Iván IX. 14. Tárczay sárosi főispán: OL Berzeviczy-cs. levéltára, 1. cs. 1526. XI. 12-i oklevél. Szepesben Szapolyai György mellett bátyja, János is viselte az örökös főispáni címet, de őt vajdai méltósága többnyire távol tartotta a megye ügyeinek intézésétől. 4 Jászay 11. és 13. Ortvay 199. skk.; Borovszky Samu: Csanád vármegye története I. Bp. 1896. 171. Kubinyi András: Budapest története a későbbi középkorban Buda elestéig (1541-ig) . Budapest története II. Bp. 1973. (a továbbiakban: Kubinyi Bp.) 201. Báthori nádor esetét a pécsi kanonokokkal történetírásunk meglehetősen kifacsart formában ismeri. A nádor ugyanis nem „kirabolta" a menekültében hozzá csatlakozott káptalant 1526 szeptemberében, hanem a papok rá bízott kincseit magával vitte Pozsonyba, s csak hónapokkal később tagadta meg azok visszaadását , mikor a pécsiek már rég János király hiveivé váltak. A káptalan panasza ugyanis 1527. február 27-én hangzott el Szapolyai udvarában, vö. Bánkuti Imre: Az Al-