Történelmi szemle, 1986 (29. évfolyam)

1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Mészáros Károly: A Simonyi-Semadam-kormány megalakulása. A Kisgazdapárt és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja

MÉSZÁROS KÁROLY A Simonyi-Semadam-kormány megalakulása. A Kisgazdapárt és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, Rubinek Gyula a nemzetgyűlési választásokra visszatekintve arról beszélt, hogy a Kisgazdapárt ellenzéki pártként vett részt a választásokon.­ Ez a megállapítás csak annyiban volt igaz, hogy a Kisgazdapárt képviselőjelöltjei választási programbeszédük­ben sok helyütt a parasztság többségének hangulatához simultak. A Kisgazdapárt kétarcúsága megmaradt a választások után is. A párt képviselő­csoportjának alakuló értekezletén „úgy a papság, mint a nemzeti hadsereg ellen felszó­lalások hangzottak el". E nézetek­­ellen . . . magam is felszólaltam és tudomásom van róla, hogy azóta más alkalomkor Patacsi Dénes államtitkár úr utasított vissza hasonló támadásokat"­ — írta Pallavicini György. A Kisgazdapárt mint a legtöbb mandátum­mal rendelkező párt, igényt tartott a miniszterelnökségre­, a párt jelöltje e tisztségre Ru­binek Gyula volt. Az uralkodó osztályok — különösen a nagybirtokos arisztokrácia — a Kisgazda­párt kétarcúságának felszámolására törekedtek, és igyekeztek elütni a pártot a miniszter­elnökségtől. Az előtérben álló arisztokrata politikusok közül Pallavicini lépett akcióba, kijelentette, hogy kilép a Kisgazdapártból. Ezt egyfelől azzal indokolta, hogy nem látja érvényesülni a pártban a keresztény-nemzeti irányt, amelynek alapján őt képviselővé választották.4 Másfelől kifogásolta a párt alakuló értekezletén több képviselő részéről elhangzottakat, s azt, hogy a párt „volt kommunistákat" léptetett fel képviselőjelölt­ként.5 Rubinek indítványára a Kisgazdapárt visszautasította Pallavicini vádjait,­ s fel­szólította őt, nevezze meg azokat, akik korábban kommunisták voltak.­ Pallavicini nyílt levélben ismételte meg vádjait, így a kommunistákra vonatkozókat is.8 Nagyatádi Szó-­ ­ Pesti Hírlap, 1920. február 13. A Kisgazdapárt nem egyesül a keresztény párttal. 2 Uo. 1920. február 20. Pallavicini levele. 3 Uo. február 17. A kormányzói hatalom kibővítéséről tárgyalnak. 4 Uo. február 18. Pallavicini kilépett a Kisgazdapártból. 5 Uo. február 19. A politika eseményei. uo. február 20. Pallavicini levele. 6 Uo. február 19. A politika eseményei. "Uo. 8 „Nem alapul téves információn azon kijelentésem, hogy a párt olyan hivatalos jelölteket állított, akik a kommunizmus alatt erősen kompromittálva voltak. Nem kívá­nok más hivatalos jelöltet megemlíteni, mint Mohácsy Lajost, aki a proletárdiktatúra alatt Pápán lapot szerkesztett és abban a proletárdiktatúrát dicsőítő és a polgári társa­dalmat támadó . . . cikket írt, és Drózdy Győzőt, akit a pacsai kerület meg is választott nemzetgyűlési képviselőnek . . ." Pesti Hírlap, 1920. február 20. Pallavicini levele. — Ter­mészetesen sem Drózdy Győző, sem Mohácsy Lajos nem volt kommunista. Drózdy Győző tanítói képesítéssel rendelkezett s a Tanácsköztársaság alatt a proletárgyerekek nyaral­tatását intézte Pápán, de a szegedi ellenforradalmi kormány felé is kapcsolatot keresett. A Tanácsköztársaság veresége után különböző vádak merültek fel ellene. E vádak alap­ján bírósági tárgyalásra került sor, a bíróság azonban felmentette a vádak alól, de a Tanácsköztársaság alatti tevékenységére nem borítottak fátylat. Drózdy 1919 őszén Nagy­atádi Szabó titkára lett. — Mohácsy Lajos evangélikus lelkész az 1909-ben alakult Kis­gazdapárt egyik vezetője volt. A forradalmak alatt szerkesztője a Veszprémi Hírlapnak. * Részlet egy nagyobb tanulmányból.

Next