Történelmi szemle, 1991 (33. évfolyam)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Két sorsdöntő esztendő (1490-1491)

KÉT SORSDÖNTŐ ESZTENDŐ A királyi vagy — érzelmileg talán helyesebben — a kormányzótanács másokat is előreküldött Magyarországra. Várdai Aladár királyi kamarásra és Bodó Gáspár királynéi udvarmesterre bízták a temetés megszervezését. A további legkorábbi intézkedések szintén elgondolkoztatóak. A király halálának másnapján a királyné és Corvin utasítják Nagyszombat városát, hogy jól őrizzék a városkapukat, és ne engedjenek semmi befolyást Czobor Imrének, pl. familiárisainak a városban. Csak­hogy Czobor — épp Corvin familiárisaként — Pozsony megye ispánja és Nagy­szombat királyi város kapitánya volt! Az ügynek van folytatása is. Április 11-én Bécsből a kormányzótanács Pozsony városnak ír. Mivel Czobor parancsára erősségek épülnek a Csallóközben, az építést eltiltották, de ha mégis folytatódna, akadályozzák meg a pozsonyiak. Az ügy hátterét nem ismerjük. Elképzelhető, hogy Czobor, ura Corvin János érdekében a halálhírre gondoskodni kívánt a megye és Pozsony biztonságáról, Beatrix és a tanácsban ülő főurak pedig ezt észrevették és a gyanútlan Corvint is maguk mellé vonták. Lehetséges — és ez Czobor jelleméből éppúgy levezethető lenne —, hogy a pozsonyi ispán kizárólag saját szempontjait tartotta szem előtt, így mindenkinek érdekében állott a megbízhatatlan Czobor megzabo­lázása. Hasonló példákat persze lehetne még idézni, de tény: a rend kezd felbomlani, a tanács azonban még igyekszik azt fenntartani. Másik fontos esemény — ami még a király betegsége alatt következett be —, hogy visszahívták Morvaországról Filipecz János váradi püspököt, aki Mátyás magyar és cseh kancelláriáinak élén állott. A kancellár feladata az lett volna, hogy a király uralma alatt álló Morvaországban Corvin János utódlását elősegítse, amire a haláleset után semmi lehetősége sem volt. Most visszatérve Ulászló cseh király megválasztása érdekében kezdett dolgozni. A kormány legfontosabb tagjának visszaérkezése teljessé tette a kormányzótanácsot. Filipecz legkésőbb április 11-én már Bécsben volt. Nagyon fontos döntés volt a harmadik is. A királyi kincstárt átadták a vérszerinti örökösnek, Corvin Jánosnak. Értékét 400 000 forintra becsülték, ami feltehetően erős túlzás. Zömét nyilvánvalóan a tényleges kincstár tette ki, hiszen a jelek szerint kevés készpénz volt a pénztárban. Ez a svájci követek ügyéből is látszik, de abból is erre következtethetünk, hogy épp adókivetés folyt az országban, és még csak kevés pénz futhatott be az adószedőkhöz, hiszen Mátyás halálhírére különben meg­szűntek a befizetések. A herceg saját pénztárát részben továbbra is Nagylucsei Orbánnal kezeltette, ami később szintén bonyodalmakhoz vezetett. A kincstár Corvin kezébe adása egyébként kétélű fegyver volt, ebből ugyanis az következett, hogy Mátyás adósságaiért nem királyi utódjának, hanem fiának kell jótállnia. Azaz: ha nem Corvint választanák meg királynak, az összes hitelezőt akkor is neki kell kifizetnie, hacsak az új király valamit át nem vállal a terhekből. Corvin Jánosnak később ez az intézkedés valóban nagy kiadásokat okozott. A király halálhírére megkezdődtek az örökösödéssel kapcsolatos tárgyalások, ezekre azonban később, a jelöltekkel kapcsolatban térek ki. Végül a bécsi Szent István templomban ünnepélyes gyászistentiszteletet tartottak, majd a holttestet hajóra rakták. Hajón távozott az özvegy királyné, Corvinnal és a Bécsben tartózkodó főpapokkal és főurakkal; magukkal vitték természetesen a királyi kincset is. Bécsben Szapolyai Istvánt hagyták, hisz ő volt Ausztria főkapitánya. Állítólag pénzt is bocsátottak a rendelkezésére, ő parancsolt továbbá az osztrák helyőrségekben szét­szórt csapatoknak is.

Next