Történelmi szemle, 1994 (36. évfolyam)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Kubinyi András: Buda és Pest szerepe a távolsági kereskedelemben
TANULMÁNYOK KUBINYI ANDRÁS BUDA ÉS PEST SZEREPE A TÁVOLSÁGI KERESKEDELEMBEN A 15-16. SZÁZAD FORDULÓJÁN Nem sokkal több mint 200 km-re fekszik egymástól a Duna partján két fontos középkori főváros: Buda és Bécs. Míg azonban az osztrák főváros kereskedelmével nem kevés munka foglalkozott, Buda kereskedelemtörténetének feldolgozása előtt komoly nehézségek tornyosulnak. Elpusztult a főváros levéltára, nem maradt ránk a királyi levéltár, úgyhogy aprólékos munkával, a Budával kapcsolatokat tartó városok anyagából kell rekonstruálni a város múltját. Bonyolítja a helyzetet, hogy Buda és balparti testvérvárosa, Pest, jogilag önálló volt, rajtuk kívül még Óbuda és két mezővárosi rangú külváros, Felhévíz (Buda mellett) és Szentfalva (Pest mellett) együtt alkotta a fővárosi agglomerációt. Ezek a települések ugyanis gazdaságilag összefüggtek egymással, még a kortársak is ebből a szempontból egy városnak tartották őket.3 1 Ez a munka egy kb. 25 évvel ezelőtt írt tanulmány átdolgozott magyar nyelvű változata. András Kubinyi: Die Sächte Ofen und Pest und der Fernhandel am Ende des 15. und am Anfang des 16. Jahrhunderts. In: Ingomar Bog (szerk.): Der Aussenhandes Ostmitteleuropas 1450-1650. Die ostmitteleuropäischen Volkswirtschaften in ihren Beziehungen zu Mitteleuropa. Köln-Wien, 1971. 342-433. — Ez a tanulmány sohasem jelent meg magyarul, és csak kevesen használták fel, így indokolt egyszer magyarul is kiadni. Újból elolvasván akkori munkámat, örömmel állapítottam meg, hogy túlnyomórészt ma is érvényesnek tartom akkori nézeteimet. Ennek ellenére vannak részek, így pl. e tanulmánynak 2. fejezete, amelyben álláspontom részben változott, úgyhogy ez nem felel meg teljesen akkori munkám szövegének. Ezen kívül számos helyen változtattam a megfogalmazáson, hol egyértelműbbé, hol óvatosabbá tettem. A jegyzeteket a későbbi irodalom alapján bővítettem, itt azonban nem törekedtem teljességre. Arnold Luschin von Ebengreuth: Münzwesen, Handel und Verkehr im späteren Mittelalter. In: Geschichte der Stadt Wien. Hrsg. von Alterthumsvereine zu Wien. 3d. II/II. Wien, 1905. 741-866. — Theodor Mayer. Der auswärtige Handel des Herzogtums Österreich im Mittelalter. In: Forschungen zur inneren Geschichte Österreichs. Heft 6. Innsbruck, 1909. —Friedrich Engcl-Jánosi: Zur Geschichte der Wiener Kaufmannschaft von der Mitte des 15. bis zur Mitte des 16. Jahrhunderts. In: Mitteilungen des Vereines für Geschichte der Stadt Wien 6(1926) 37-71. — Otto Brunner. Neue Arbeiten zur älteren Handelsgeschichte Wiens. In: Jahrbuch des Vereines für Geschichte der Stadt Wien (=JVGStW) 8(1949-50) 7-30. — Peter Csendes-. Die Donaustädte von Passau bis Pressburg im 15. Jahrhundert. In: Wilhelm Rausch (szerk.): Die Stadl am Ausgang des Mittelalters. Linz/Donau, 1974. (Beiträge zur Geschichte der Städte Mitteleuropas III.) 95-106. •— UŐ.: Zur Wiener Handelsgeschichte des 16. Jahrhunderts. In: Franz Baltzarek, Peter Csendes és mások (szerk.): Wien an der Schwelle der Neuzeit. Wien, 1974. 44-53. — Othmar Picld: Der Handel Wiens und Wiener Neustadt mit Böhmen, Mähren, Schlesien und Ungarn in der ersten Hälfte des 16. Jahrhunderts. In: I. Bog (szerk.): i.m. 320-341. —Richard Pcrger: Nürnberger im mittelalterlichen Wien. In: Mitteilungen des Vereins für Geschichte der Stadt Nürnberg (=MVGStN) 63(1976) 1-98. 3 Karl Otto Müller: Welthandelsbäuche (1480-1540). Wiesbaden, 1962. (Deutsche Handelsakten des Mittelalters und der Neuzeit. Bd. V.) 199. TÖRTÉNELMI SZEMLE XXXVI (1994) 1-2,1-52