Történelmi szemle, 1996 (38. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Solymosi László: A szőlő utáni adózás új rendszere a 13-14. századi Magyarországon
2 SOLYMOSI LÁSZLÓ A 12. században fokozatosan a vinitorok is járadékfizetőkké váltak. Adózásuk háromféle lehetett. A legarchaikusabb mód szerint a szőlőből lábbal kitaposott (elsőrendű) mustot a földesúr kapta meg, míg a maradék, amit a megtaposott szőlőből préssel sajtoltak ki, a vinitoroké lett. A termésmegosztás másik módja az előbbivel szemben pontosan meghatározta a részesedés mértékét: a termelő és a földesúr megfelezte a termést. Végül a harmadik esetben a szőlőművesek — a várható terméstől függetlenül — a földesúr által előre meghatározott mennyiségű — általában 50 köböl — borral adóztak. A 13. században ez utóbbi forma vált általánossá. A járadékfizetés miatt megváltozott a társadalmi réteg elnevezése: a vinitor helyett egyre inkább a valós helyzetet tükröző vinidator elnevezést használták. A 13. századi nagy társadalmi és gazdasági átalakulás idején a nem szabad állapotú földesúri népek járadéka fokozatosan mérséklődött: a termés felét vagy valamivel többet kitevő boradó annak negyedére, illetve az általánosnak mondható 50 köblös borjáradék 20-25 köblös mennyiségre csökkent. Ez a változás a legtöbb helyen már a 13. században végbement, de akadtak vidékek (pl. Zágráb környéke), ahol csak a 14. század első felében következett be. A szőlő utáni járadéknak ez a rendszere a 14. század derekán társadalmi hordozóival együtt eltűnik a forrásanyagból. A torlók kihalásával, illetve a vinitorok, vinidatorok és a kondicionáriusok jobbággyá válásával ez a régi forma a jobbágyok szőlő utáni adózásának új rendszerében oldódott fel. A régi rendszer élettartama azon társadalmi rétegek lététől függött, amelyekhez kapcsolódott. A szőlő utáni földesúri járadékok új rendszerét a szabad állapotú emberek, hospesek, jobbágyok szőlőbirtoklása alapozta s az ő adózásuk testesítette meg. Szőlőbirtoklásuk kétféle volt: ez a társadalmi réteg a lakóhelyén vagy azon kívül rendelkezett szőlővel. Az utóbbi szőlőbirtokosokat extraneus, ritkábban forensis elnevezéssel illették. Somogy megyében a pannonhalmi apátság három jobbágya a tatárjárás előtt lakóhelyén, Ziduch faluban, míg a fehérvári káptalan két jobbágya 1229-ben két-két faluban: Túron és Felgamáson, illetve Rádon és Lellén, vagyis lakóhelyén kívül is birtokolt szőlőt. Atyusz nembeli Sol comes 1221-ben feltételesen felszabadított szolgájának otthona és szőleje térben jól elkülönült egymástól, mivel ura földet a Balaton-felvidéki Diszelen, szőlőt pedig a közeli Hegymagason adott neki. Amikor Hont-Pázmány nembeli Ábrahám és Tamás comesek 1279-ben Szent- 2 A forensis megjelölést a 14. századi zágrábi és váradi statútumok használták. Monumenta historica episcopatus Zagrabiensis. Povjestni spomenici zagrebacke biskupije. Edidit Joannes Bapt. Thalch. I—II. Zagrabiae 1873-1874. ( Mon. Zagr.) II. 45., 73.; Bunyitay Vincze: A váradi káptalan legrégibb statutumai. Nagyvárad, 1886. 53. A szó a foris adverbium származéka. Mediae Latinitatis lexicon minus. Composuit J. F. Niermeyer. Perficiendum curavit C. Van de Kieft. Leiden, 1976. 442. A két kifejezést külföldiekre vonatkoztatva a dévényi szőlőbirtoklást szabályozó 1362. évi oklevél hospes forensis seu extraneus formában kapcsolta egybe. Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (PDF) 238802. (Pozsony város K., II. 182.), vö. Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Studio et opera Georgii Fejér. I—XI. Budae 1829-1844. (= Fejér) IX/5. 32-33. 3 A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története. Szerk. Erdélyi László. (később) Sörös Pongrácz. IXII/B. Bp. 1902-1916. (= PRT) I. 785.; Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. Közzét. Wenzel Gusztáv. I-XII. Pest, Bp. 1860-1874. (= Wenzel) VI. 470-471.; Fejér III/1. 327.