Történelmi szemle, 2008 (50. évfolyam)
1. szám - Glatz Ferenc: Az MTA Történettudományi Intézet jövőjéről, 2007
3 GLATZ FERENC Az MTA Történettudományi Intézet jövőjéről, 2007* Az MTA Történettudományi Intézetben folyó kutatói és tudományszervezői tevékenységet az MTA általános céljai és a történettudomány diszciplínájának sajátos adottságai határozzák meg. I. Elvárások a történettudománytól és az Intézettől Az MTA a magyar kutatók köztestületeként biztosítani kívánja, hogy a magyar tudományosság (így mindenekelőtt köztestületi tagjai és intézményei) világszinten műveljék szaktudományukat. (Ez az MTA egyik „közhaszna": legyenek jelen szaktudományuk nemzetközi fórumain, és ugyanakkor adaptálják az itteni anyanyelvi közösség számára a világ tudományosságának csúcsteljesítményeit. Csúcsteljesítményeit, legújabb szakmai-módszertani törekvéseit és az adott diszciplína legújabb eredményeit. Az MTA Történettudományi Intézet vezetésének egyik alapvető célkitűzése tehát: segíteni abban, hogy az Intézet kutatói részt vegyenek a történettudományos szakmai közélet nemzetközi vérkeringésében, hogy kutatásaikat a legszigorúbb nemzetközi normatívák, szakmai-módszertani eljárások alapján végezzék és a történettudomány nemzetközi új törekvéseit megjelenítsék Magyarországon. Ezért továbbra is gondoskodnia kell a vezetésnek arról, hogy az Intézet kutatói megjelenhessenek a szakma világfórumain, segítenie kell abban, hogy a kutatók témaválasztásaikkal „megpróbálják" magukat a legújabb szempontok kiteljesítésében. És gondoskodni kell arról, hogy az Intézet - továbbra is az MTA országos tudományos autonómia szerepének megfelelően - a magyar történettudomány központi műhelye legyen. Amelynek vitafórumain - intézeti előadásain, műhelyvitáin, konferenciáin - a hazai és a nemzetközi történettudomány legújabb törekvései és eredményei hangot kapjanak. A Történettudományi Intézet kutatóival szembeni alapvető elvárás: minden kutatott témát egyetemes - világ- és regionális összefüggésben tárgyaljanak. A vezetéstől is jogos elvárás, hogy az Intézet kollektív vállalkozásainak meghatározásakor, az egyes kutatói témák megbeszélésekor a szakma nemzetközi áramlatai * Igazgatói pályázat (2007. szept. 15.). TÖRTÉNELMI SZEMLE L (2008)1:1-10