Történelmi szemle, 2009 (51. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Pálffy Géza: Különleges úton a Magyar Királyság arisztokráciájába: a Révay Család a 16. században
2 PÁLFFY GÉZA sok jómódú köznemesi família vágyott célja volt, függetlenül attól, hogy magyar, horvát, német vagy esetleg szlovák nyelven beszélt. A magyar arisztokráciába való bekerülésre ez idő tájt kétféle módon volt lehetőség. Egyrészt valamely országos főméltóság megszerzése révén a Magyar Királyság úgynevezett „igazi bárói" (veri barones regni), másként tisztségviselő bárói közé kerüléssel - mint latin nevük mondta: barones ex officio, barones officiolati. Ezek közé a 16. század közepén a nádor (palatimis), az országbíró (iudex curiae regiae), a horvát-szlavón bán (banus Croatiae et Sclavoniae), a tárnokmester (magister tavernicorum regalium) és a pozsonyi ispán (comes Posoniensis), valamint a bécsi közös Habsburg-udvar kialakulása miatt ez időre már névlegessé váló magyar királyi udvari főméltóságok tartoztak, úgymint az udvar(magister curiae regiae), az ajtónálló- (magister sanitorum regalium), az étekfogó(magister dapiferorum), a pohárnok- (magister pincernarum), a lovász- (magister agazonum) és a kamarásmester vagy főkamarás (magister cubicularionum). Bár ők egykori budai udvari feladatkörükből ez idő tájt már csupán a pozsonyi koronázásokon és a diétákon láttak el valamit, a Magyar Tanács tagjaiként és a felsőtábla képviselőiként politikai szerepük és befolyásuk országos szinten is tetemes maradt.5 Az arisztokráciába való bejutás másik útját a magyar bárói cím megszerzése jelentette. Ez lehetőséget kínált arra, hogy az országos főméltóságokat viselő nagyurak fiai is az elit tagjai maradhassanak, illetve segítségével az uralkodó új híveket szerezhessen - miként latin elnevezésük mondta: „névleges" vagy „természetes bárók"-ként (barones solo nomine, barones naturales). Bár néhány bárói címet már a 16. század elején a Jagelló uralkodók is adtak híveiknek, például a Podmaniczky (1502/1506), a Drágffy (1507), a Török (1507) vagy a Sárkány (1511) család tagjainak, a bárói címadományozás a Magyar Királyságban jelentősebb mértékben az 1540-es évektől terjedt el.71. Ferdinánd és utódai az elitteremtés ezen eszközét nemcsak átvették elődeiktől, hanem osztrák tartományaikhoz hasonlóan a magyar arisztokrácia formálásában is alkalmazták. A bárói címet nyerők - a tisztségviselő „igazi bárókhoz" hasonlóan - okleveleiket a legelőkelőbbeknek járó vörös pecséttel (cera rubra) erősíthették meg. Nekik járt a magnificus cím is, aminek köszönhetően a század végére őket többnyire már mágnásoknak (magnates/simplices magnates) titulálták, így vált a báróvá tétel (creatio in Baronem regni Hungariáe) az 1560-1570-es években előbb bárói címadománnyá (donatio Baronatus), majd a századvégre a „nagyságos" titulus adományává (collatio tituli Magnificentiae). A mágnások legfontosabb privilégiuma 4 Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főméltóságai 1526-1848. Bp. 1988. 5 Pálffy Géza: Mi maradt az önálló magyar királyi udvarból Mohács után? In: Idővel paloták... Magyar udvari kultúra a 16-17. században. Szerk. G. Etényi Nóra-Horn Ildikó. Bp. 2005. 45-59. 6 Schiller Bódog: Az örökös főrendiség eredete Magyarországon. Bp. 1900. 262-273. 7 A kérdést újabban részletesen tárgyaltuk: Pálffy Géza: Szent István birodalma a Habsburgok közép-európai államában. A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században. Akadémiai doktori értekezés. Bp. 2008. 148-153.