Történelmi szemle, 2012 (54. évfolyam)
3. szám - TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Nemzet, kollektív emlékezet és public history
GYÁNI GÁBOR history fő vagy egyedüli rendeltetése. Ágensek hosszú sora jelenti be igényét a public history aktív használatára: éppúgy megtalálhatók közöttük a tömegkultúra profitéhes vállalkozói, mint az állam, az egyház, egyes politikai mozgalmak vagy a társadalmi, a civil szerveződések. A public history, ezek szerint, a múlt olyan változatos felhasználása, amely a tömegmédia különféle csatornáinak az igénybevételével tör utat magának a nyilvánosság felé, magán- és közcélokat egyaránt kiszolgálva. S miután a tömegkultúra a modern társadalmak ma úgyszólván egyedül hatékony kohéziós ereje, legfőbb tudatformáló tényezője, nem túlzás, ha kijelentjük: napjainkban a public history a múltra való emlékezés egyik legfontosabb éltető közege. Olyan tág megnyilvánulásainak a köre, hogy a puszta felsorolásuk is hosszú sorokat tölthetne meg, így csupán emlékeztetek rá, hogy a piaci szféra által hasznosított nyilvános történelem előszeretettel épít a vizuális reprezentáció egyre bővülő eszköztárára, a filmiparra, a tv-csatornák (History Channel) szakadatlan kínálatára vagy a digitális technika megannyi más formájára. Ehhez társul a hozzájuk képest kisebb hatásfokú nyomtatott, ám szintén a kommerciális szempontoknak alárendelt történelmi magazinok bő kínálata. Fél tucat ilyen orgánum létezik jelenleg idehaza: a nagy múltú História, a szintén hosszabb ideje megjelenő Rubicon és az újabban jelentkező Múlt-kor mellett ott találjuk a Nagy Magyarország, a Trianoni Szemle (amit, állítólag, a megszűnés veszélye fenyeget újabban) és a frissen csatasorba lépett BBC History - A világtörténelmi magazin című orgánumokat. A kereskedelmi vállalkozásként működtetett, jóllehet politikai (állami, egyházi, civil társadalmi, sőt politikai mozgalmi) akaratot is kifejező public history ágenseként számolhatunk továbbá az erre szakosodott könyv- és CD-kiadói és -terjesztői hálózattal, valamint a történelmiesített tömegkultúra előállításával és forgalmazásával (nemzeti rockzene, nemzeti viselet). Áttekintésünkből is kitűnhetett, hogy a public history diffúz világa szoros, ugyanakkor differenciált kapcsolatokat ápol a kollektív emlékezettel, és persze a történetírással is. Amikor az oral history kezdte kinőni mozgalmi jellegét, hogy idővel betagozódjék a szakszerű történetírásba, továbbra is őrizte a nyilvános történelemmel létesített korábbi élénk kapcsolatát; másként szolgálja viszont ennek során a public historyt, mint teszi a kollektív emlékezet, amely szoros szimbiózisban, rokonságban áll a nyilvános történelemmel. És itt van végül a múzeum, amely a köztörténet pregnáns színtere ugyan, az esetek nagyobbik hányadában azonban a tudomány bekapcsolásával „népnevelői” és szórakoztatási . 1994-ben az amerikai George Mason Egyetemen néhai Roy Rosenzweig megalapította a Center for History and New Media (CHNM) elnevezésű, ötven kutatót (történészeket, más tudósokat, illetve számítógépes szakembereket) foglalkoztató központot, amely a digitális médiára és a számítógépes technológiára alapozva kívánta demokratizálni a történelmet (a történetírást); kimondott célja volt megszólaltatni a különféle hangokat (multiple voices), hogy a legszélesebb közönséget elérve a történelem kutatásában és elbeszélésében való közvetlen társadalmi részvételre ösztönözze az embereket. Bővebben Claudio Foga: A történeti tudat digitalizálása. Aetas 26. (2011) 3. sz. 176-193.