Történeti Tanulmányok 8. (2000)
Szabó Gyula: A debreceni szabadkőművesség a dualizmus korában
politikatörténetéről írott munkájában maga is felhívja a figyelmet a szabadkőművességnek a város életében betöltött szerepére. A debreceni páholyok megalakítása és működése Az alföldi városokban a páholyok 18. századi fénykorában nem tudott gyökeret verni a szabadkőművesség. A kiegyezés után a helyzet megváltozott, ami összefügghet a szabadkőművesség társadalmi összetételében bekövetkezett változásokkal. A korábban erős arisztokrata befolyás alatt álló szervezetben 1867 után már a polgárság játszik meghatározó szerepet. Debrecen a kiegyezés után részben segíthette, nagyobbrészt azonban gátolhatta a szabadkőművesség megtelepedését. A magát a nemzeti függetlenség védőbástyájának tekintő városban, amely a dinasztiával való 1849-es szakítás helyszíne is volt, és amely a hazai protestantizmus központjának számított, könnyen otthonra találhatott az a szervezet, melynek vezető tagjai a ’48-as emigránsok közül kerültek ki. A kálvinizmus és a nemzeti eszme védelme nemcsak a Habsburgok és a katolikus egyház ellen irányult, hanem hajlamossá tette a város polgárait az elzárkózásra minden elől, ami kívülről érkezett. A szabadkőművesség egyfajta nemzetek felettiséget hirdetett, ami nehezen volt összeegyeztethető a fenti önképpel. A kiegyezés után a magyar szabadkőművesség tagságának jelentős része németekből, és ami sokak számára még nehezebben volt elfogadható, zsidókból állt, ráadásul az egész időszakban a fővárosi páholyok határozták meg az egész magyarországi szervezet szellemiségét. A szabályok szerint egy új páholy létrehozására legalább hét, a mesterfokot már elért szabadkőműves vállalkozhatott. Debrecenben erre 1875-ben került sor. A tíz alapító tag közül hét korábban a budapesti Könyves Kálmán páholy tagja volt: az első főmester, Kola János ügyvéd, Berger Henrik kereskedő, Hollander Gyula bankigazgató, Kökényessy Imre gazdálkodó, Ormódy Lajos, a Magyar Általános Biztosítótársaság titkára, Scheer Benő ügyvéd és Szepessy Gusztáv gyárigazgató. Egy-egy tag érkezett a budapesti Corvin Mátyás páholyból (Weinberger majd Balkányi Kálmán orvos), a kassai Haladás páholyból (Popper Ignác gazdálkodó) és a békéscsabai Béke páholyból ( Wessermayer Ferenc, a tiszántúli vasúttársaság pályafőnöke). A működési engedélyt már 1875 nyarán sikerült megszerezniük, és a páholy formális engedélyezésre is sor került ugyanezen év októberében, a helyettes nagymester jelenlétében. Miután az alapítók zömét adó Könyves Kálmán páholy a skót rítust követte, nem meglepő, hogy a debreceniek is ezt a radikálisabb, a közéleti aktivitás fontosságát hangsúlyozó irányzatot választották. Az új páholy a Haladás nevet kapta. Közel 40 évig a „Haladás” maradt az egyetlen szabadkőműves műhely Debrecenben, ám 1913-ban szakadás történt a páholyban, 28 tag kilépett azzal a szándékkal, hogy új páholyt alapítson. A szakítás oka a fennmaradt adatokból