Történeti Tanulmányok 8. (2000)
Szabó Gyula: A debreceni szabadkőművesség a dualizmus korában
kikövetkeztethető. A századfordulót követően a magyar szabadkőművességben két csoport alakult ki, az ún. konzervatívoké és a radikálisoké. Az előbbi csoport a páholyok legfontosabb feladatának a tagok belső tökéletesedését tekintette, a társadalmat inkább csak a jótékony és közművelődési egyesületeken keresztül igyekeztek befolyásolni. Az utóbbi ezeket az eszközöket már nem tekintette elegendőnek. A belső tökéletesedésen túl véleményük szerint aktív szerepet kellett volna vállalniuk az egész társadalom tökéletesítésében, ennek pedig legkézenfekvőbb módja a napi politikába való bekapcsolódás lehetett. A Haladás páholyt sokáig a radikális irányzat támogatójaként tartották számon. A páholy főmestere, Dr. Kenézy Gyula orvos, a bábaképző intézet igazgatója, egy előadásban a következő kijelentést tette: „... a szabadkőműves ideál felette áll a népnek, államnak, alkotmánynak. ... Jegyezzük meg, ne felejtsük el soha se, ne szégyelljük és valljuk mindenkor bátran, hogy a szabadkőműves szövetség a felvilágosodott, haladásra vágyó embereknek nemzetközi szövetsége.” Ennek ellenére 1913-ban nem a konzervatívok léptek ki a Haladásból, hanem a magukat radikálisoknak vallók. Mikor szakításra került a sor, szavazataikkal kényszeríthették Kenézyt és társait a páholy elhagyására. Az új páholy létrejöttével tehát a Haladás vált a mérsékeltek gyülekezőhelyévé. A két páholy tevékenységének további vizsgálata azonban óvatosságra is int: a határok nem mindig voltak élesek, néhány kérdésben akár fel is cserélődhettek a szerepek, így született meg a második debreceni páholy Körösi Csoma Sándor néven. Az alapítók eredetileg Bocskai Istvánról akarták elnevezni az új szabadkőműves műhelyt, ezen a néven adták be az eredeti kérelmet is a Nagypáholynak. Az utólagos névváltoztatásnak praktikus okai is voltak, hisz az egyik kortárs, Dr. Kovács Gábor jogakadémiai tanár szerint „Debrecenben minden Bocskairól van elnevezve. Cipőkrém és élesztő, kocsma és kert egyaránt.” A másik ok rávilágít a korabeli debreceni gondolkodásmód egyik érdekes elemére. A kívülállók szemében sokszor rebellisnek, kuruckodónak, megátalkodottan protestánsnak tűnő város szabadkőművesei lemondtak a Bocskai névről, mivel „egyes t[estvérek] a Bocskai István nevet túlságosan protestáns, prononszáltan antidinasztikus és függetlenségi politikát sejtető névnek találják.” A páholy, bár csak rövid ideig létezhetett, mégis új lendületet adott a város szabadkőműves életének. Egy páholy szabályszerű működéséhez feltétlenül szükség volt egy helyiségre, ahol a szövetség előírásai szerint folyhattak az összejövetelek. Az 1870-es években kevés magyarországi páholy engedhette meg magának, hogy saját páholyházat építsen, ezért többnyire bérelt lakásokban rendezték be a páholy szentélyét. Debrecenben kezdetben a Czegléd utcában, a 2563-as szám alatt tevékenykedtek minden szombat este 6 órától. 1893-ban változott a helyszín és az időpont is, ettől kezdve a Széchényi utcában az 1780-as számú házban találkoztak a tagok péntekenként este 6 órakor. Az óhaj, hogy egy saját épületben, zavartalanul dolgozhassanak már a kezdetektől jelen