Történeti Tanulmányok 16. (2008)

Erős Vilmos: Történetfilozófiai irányzatok a XX. században

Történetfilozófiai irányzatok a XX. században A posztmodem ismeretesen alapvetően az 1968-as diáklázadásokhoz, illetve a Varsói Szerződés országainak csehszlovákiai bevonulásából, valamint - mond­juk - a vietnámi háborúból nőtt ki. A posztmodem alapvető tézise - természete­sen a megfelelő leegyszerűsítésekkel a modernitásból való kiábrándulás, de leg­alábbis annak kétségbevonása, hogy a felvilágosodással kezdődődő és az ipari forradalommal folytatódó, a tudományt, a racionalizmust és a haladást közép­pontba állító nyugat-európai kapitalista demokráciák az emberiség felszabadulá­sát és emancipációját vonták volna maguk után. (Jól érzékelhető, hogy a poszt­modern egyik legfontosabb előzménye így pl. Nietzsche - vö, erről bővebben Breisach.44) Foucault azután egyenesen odáig megy el, hogy a felvilágosodást és a modern kort éppen nem valamiféle emancipációként, hanem az elnyomás és a hatalmi-manipulációs technikák a korábbinál sokkal hatékonyabb formái kiala­kulásának tekinti, s ezért gondolkodásának középpontjában is részben a Gramscihoz is köthető hatalmi, hegemoniális kérdések állnak. Ez határozza meg ugyanis alapvetően a tudást, a megismerést is, amely így mindig hatalmi-uralmi technikák és intézmények által közvetített, részben a baconi „tudás egyenlő hata­lom” értelmében, s így az igazi megismerés lényegében nem más, mint a külön­böző nézetek vagy ideológiák mögötti hatalmi-uralmi technikák, legitimációs törekvések leleplezése, vagy Derridánál éppen dekonstrukciója.45 Mindebből következik tehát, hogy a posztmodern tudományt is - mindenféle formájában, így a történettudományt is - a hatalmi-legitimációs törekvések eszközének tartja, s elsősorban annak ideologikus- diszkurzív jellegét húzza alá. Nincs tér itt a posztmodern általános és egyéni változatainak további taglalá­sára (később még lesz szó mindezekről), fontosabb mindennek a történettudo­mányban való lecsapódásának a bemutatása, amely legjellemzőbb módon Flayden White 1973-as Metahistory című munkájával reprezentálható 46 (jóllehet ráció és történelem. In: Történetelmélet II. 949-960. Uo. részletes irodalom is Eco-hoz. 947-949. Roland Barthes: S/Z. Osiris Kiadó, Budapest, 1997; Richard Rorty: Esetlegesség, irónia és szolidaritás. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1994; Odo Marquard: Az egyetemes történelem és más mesék. Atlantisz, Budapest, 2001; Frank R. Ankersmit: Állítások, szövegek és képek. In: Történetelmélet II. 963-985. Ankersmithez irodalom uo. 961-963. 44 Vö. Ernst Breisach: On the future of history. (The postmodern challenge and its aftermath. / A történelem jövőjéről. A posztmodern kihívás és következményei.) The University of Chicago Press. Chicago and London 2003. 243. Ismertetésem a könyvről vö. A posztmodern kihívás. In: Kiló, 2006/1. 3-7. 45 Derridától magyarul vö. a Jelenkor Kiadónál (Pécs) megjelent számos művét. Például Marx kísértetei (1995), Ki az anya? (1997, 2005), A disszemináció (1998), Istenhozzád Emmanuel Lévinasnak (2000) stb. 46 Vö. Hayden White: A történelem terhe. In: Történetelmélet II. 831-851. Uo. részletes irodalom Whitehoz 829-831. White-hoz kitűnő értelmezés még Alun Munslow: Deconstructing History. Routledge, 2006. 2 nd edition. (A mű első kiadása 1997-ben jelent meg.)

Next