Törvényhozók Lapja, 1936 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1936-01-20 / 1-2. szám

Bevezetés „Vitam impendere vero” (Juvenális) Az életet az igazságnak szánni, ez volt Rousseau jelszava és ezzel pajzsként védte magát legjobb meg­győződése szerint hirdetett igazságainál. Mi most szin­tén kölcsönkérjük juvenálistól ezt a jelmondatot, mert az itt következő hasábokon mi is a legjobb meggyőző­désünk védelmére hívjuk fegyverbe az ólommezőkről betűkatonáink ezreit, s velünk egyben vele a köznek szolgáin. Külön szám keretében adjuk egy problémá­nak az anyagát abból a célból, hogy rávilágítsunk egy kérdésre, amely már évtizedek óta kíséri nálunk meg­oldatlanul. Úgy érezzük, hogy a hivatáson felül egy­ben kötelességet is teljesítünk, miután évek óta hirde­tünk olyan programmot lapunk fejléce alatt mottóként amely egyenesen kötelezettséget is ró reánk ilyen irány­ban. Ez a kérdés az utóbbi hetekben került ismét fel­színre az orvoskamarai törvényjavaslat kodifikálása al­kalmával, noha azzal végeredményben nincs is szerves összefüggésben, azonban a törvényjavaslatban — ma már a kihirdetés előtt álló törvényben — olyan szakasz vétetett fel, olyan szövegezésben, amely egy foglalko­zási ágnak szaterialitel való kiirtását jelenti. Ez a fog­lalkozási ág a fogtechnikus hivatás, amely ugyan tör­vényeink szerint iparnak számít, azonban zavart hely­zete, törvényi úton való rendezések hiányában, nem ítélhető meg csakis ebből a szempontból. Jóllehet a most letárgyalt törvényjavaslat — az indokolásban — hivatkozik egy huszonöt év előtti belügyminiszteri ren­deletre, azonban ez a rendelet sohsem lett végrehajtva, nem azért, mert nálunk nem szoktak rendeleteket vég­rehajtani, megtartani és megtarttatni, hanem kizárólag azért, mert az élet közben mindig túlélte ezt a rendel­kezést és maguk a közigazgatási hatóságok, amelyek végeredményben a rendeletet kibocsátó minisztérium ólá tartoznak, tolerálták az élet érdekében ennek teljes és maradéktalan végrehajtását. Valamint a közben le­zajlott világháború, amely sokszor túlköveteléssel lépett fel más törvényekkel és rendeletekkel szemben is, Így aztán most, huszonöt év után — nem véve figyelembe a közben lefutott változásokat — egy paragrafussal óhajtották bizonyos tényezők visszaállítani az orvoska­marai törvényben huszonöt évvel az idő mutatóját, meg­cáfolva Rip van Winkle szép meséjét. Mert ha ma Rip felébredne, akkor a fogtechnikus kérdésben nem találna semmi változást nálunk. „Salus populi suprema lex esto” (Cicero) Fájdalmasan érint bennünket ez a jelenség, hiszen célkitűzéseink közé tartozik eleitől fogva, hogy a jog­alkotás tényét úgy igyekezzünk magyarázni, mint az életnek olyan folyamatát, ahol az egyik parton a gátat a relatíve legjobban elérhető igazság, másikon pedig a nép jóléte alkotja, vagyis miként Cicero mondotta, a nép java legyen a legfőbb törvény. Ennek érdekében tűztük magunk elé a tudományos jogalkotás propagá­lását, múlt évben sorozatosan ismertettük ennek lénye­gét e hasábokon. Hangsúlyoztuk a tudományos jogalkotás szüksé­gességét, mondván, hogy a jogtudománynak csak má­sodsorban feladata, hogy a jogalkalmazás részére a tételes jog magyarázása mellett szabályokkal szolgál­jon. Ennek ellenében alapvető és legfontosabb feladata ezt megelőzően, hogy mindig a jelen életviszonyokat jogi szempontból felkutassa, a jogi szabályozást igénylő életjelenségeket törvényalkotás céljából vizsgálja, boncolja, csoportosítsa, belőlük a megfelelő jogi téte­leket kihámozza és ezután törvényi erővel való felruhá­zása céljából kerüljön a törvényhozás testületei elé. Így tehát a jogtudomány elsősorban az életjelenségek megfigyelésének a tudománya lehet, melynek célja az életjelenségek jogi törvényszerűségének felismerése és megformulázása. A napokban hangzott el Puky Endrének, a köz­­igazgatási bíróság elnökének nagy feltűnést keltő be­széde, amelyben r­ámutatott a mai törvényalkotás bi­zonyos hiányosságaira, amelyek szerinte elsősorban is azért következnek be, mert az előkészítés nem számol mindennel, nem eléggé körültekintő, úgy, hogy a plé­­numban való tárgyaláskor történnek a módosító indít­ványok, olyan nagy számban, hogy végül az egész szöveg megváltozik. Ennek oka még az a gyorsaság, amellyel az egyes javaslatokat keresztülhajtják a mai időkben. A magas méltóságot viselő elnöknek eme meg­állapításai sajnos teljes mértékben fedik a valóságot, azonban még mindig nem éljük azokat az időket, ami­kor valóban annyi idő szentelhető a parlamenti tárgya­lásnak, mint a háború előtti konszolidált viszonyok között állt erre a rendelkezésre minden egyes törvény­­javaslatnál, beleértve az obstrukció nemes fegyverét is. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy ne kerüljenek jól előkészítve a javaslatok a Ház elé, mert ez már a törvényelőkészítő osztályok dolga. Ami na­gyon sürgős ma gazdasági vonatkozásban, mert főleg ez a vonatkozás igényel gyors intézkedést, arra még mindig mód áll rendelet formájában. Abban a kérdésben, amelyben az itt következő ha­sábokon jövünk, egész más jelenség játszott közre, hogy hibát találunk. A gerince azonban itt is a törvény­­előkészítésben folyt le, súlyos hiba történt, amelyet fel­tétlenül korrigálni kell. Ugyanis a törvényelőkészítő osztály egy másik osztály kívánságát fogadta el min­den mérlegelés nélkül, kizárólag a hatalmi szóra tá­maszkodva, s teljes elfogultsággal. Nem használt itt szép szó, nem használt itt érv, nem használt tudomány és bizonyíték. Semmi a világon. Ennek a kodifikációnak azt a részét, amely a jogtechnikus kérdést érintette, az orvostársadalom gazdasági érdeke irányította. Tisztelet és becsület minden társadalmi rétegnek ebben az országban, akármennyi is az egy pályán lé­vők száma, azonban egy törvény megalkotása semmi­kép sem szolgálhatja, csak az egyik gazdasági érdekeit úgy, hogy a másikat agyonüsse, kiirtsa. Pro aris et focis! A vigasz és ami reményt nyújt a jövőre az a ma­gyar országgyűlés képviselőházának a megnyilatkozása volt ebben a kérdésben. Mert be kell látnunk, nem va­lami egetrengető problémáról volt szó, hiszen bennün­ket is csak a puszta tény és az igazság irányít ebben, amikor védelemre kelünk egy-két ezer léleknek, mert nem itt van tulajdonképpen a nagy országos ér­dek, hanem — s ekkor már ha csak egy lélekről is volna szó — az igazság puszta ténye. Az orvoskama­rai törvény kifogásolt paragrafusa jól kifejlett pél­dánya a justizmordnak. Nagy elégtétellel láttuk a par­lament tagjait ebben a kérdésben megnyilatkozni, gyö-

Next