Magyar Törvényhozók Lapja, 1940 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
KRONIKÁ S RÖVID SZÜNETE lesz a t. Háznak, hiszen az új év első napjaiban már újra megindul a törvényhozási munka és dicséretére legyen mondva a honatyáknak, meglehetősen foglalkoztatja őket, bármily jelentéktelen törvényjavaslat is kerüljön a prémim elé. Minden javaslathoz akad éppen elég felszólaló. Különben is vezetett ebben a tekintetben a megajánlási javaslat, ahol a végén le kellett beszélni a feliratkozottak egy részét, hogy ne húzzák el az időt. Most el kell tekintenünk a korábbi években felvett szokásunktól, hogy ilyenkor, az új év első hónapjában, összefoglaló képet igyekeztünk nyújtani az elmúlt év parlamenti munkájáról, főleg azt emerve ki, hogy melyik képviselő szerepelt a legtöbbbe és legsikeresebben a plénum előtt és melyik — hallgatott egész év alatt. Ki járt be és ki nem járt be — a t. Ház üléseire. Ugyanis a most működő országgyűlés képviselői teljesen új ,,garnitúra", nincs még egy éve sem, hogy együtt vannak és így igazán nem lehet levonni következtetést működésükről ilyen rövid idő alatt. Hiszen még az ünnepek előtti napokban is előfordult, hogy egy-egy felszólaló így kezdette beszédét: ,, . . . amidőn először szólalok fel a képviselőházban . . .“, tehát még nagyon sok olyan van, aki el sem mondta szűzbeszédét, mert nem volt még rá alkalma. Úgy, hogy várnunk kell az ítélettel még egy évet.. . — Egyébként a belpolitikai, mármint a párspolitikai, mozgalmak is nagyon csendesek voltak az utóbbi hónapokban. Ami kis emóciót kiválthatott, az csak a nyilas pártok részéről történt, azonban olyan diszkréten csinálták eddig nézeteltéréseiket is, hogy ez sem járt nagyobb zajjal és főleg nem nagy érdeklődés mellett. Azzal, hogy visszatértek az egyenruhás nyilas képviselők a 1. Ház üléseire, nem is váltottak ki nagyobb feltűnést. Csak mintha kevesebben jelennünk meg abban a furcsa formaruhában, úglátszik, hogy mindtöbben akasztják szegre közülük — a csizmáikat. .. — AMI OSZTATLAN együttérzést váltott ki minden képviselőnél, az tagadhatatlanul a finn testvérnemzet heroikus szabadságharca, amely most játszódik le szemeink előtt. Az orosz kolosszus megindította tömegeit ennek a kis kistúrnépnek a leigázására és sokak előtt érthetetlen okból, célból. Hiszen az elmúlt húszéves függetlenségük semmi bajt és hátrányt nem okozott a hatalmas szovjet birodalomnak, az ezer tó országa nem is nevezhető tejjel és mézzel megtöltött Ígéret földjének, maroknyi népe pedig a több évszázados orosz iga alatt is magának élő, nem asszimilálódó népcsoport volt, akkor is külön kultúrával, erkölcsökkel, így tehát kiszámíthatatlan okok vezették aszovjetet erre a lépésre. Lehet, hogy a status quo ante elvét vallják ma ennek a kiszámíthatatlan lelkületű országnak a politikusai és lassan arra az útra térnek, amelyet a hódító nagy cárok idejében látott a történelem. Amit nem is olyan régen pánszlávizmusnak neveztek a nemzetközi diplomaták, s védekeztek ellene különféle szövetkezésekkel, most bolsevizmusnak hívják és ugyancsak védekeznek ellene. Hiába, nincs semmi idit a nap alatt, csak a cégérek változnak . . . — NYUGATON A HELYZET VÁLTOZATLAN — ez a hadijelentés már a nagy világháborúban fogalommá vált, azonban mélyebb érrtelmet csakis akkor kapott, amikor közvetlen a háború után megindult pacifista irodalomnak egyik legsikerültebb műve, Remarque ilyen című regénye látott napvilágot. Nem szabad elfogultnak lenni ezzel a művel szemben, mert minden jogosan és ellene felhozott érv mellett volt egy tagadhatatlan előnye: szédítő mélységeket mutatott meg a háborúba vett fiatalság lelkületében. Az iskolapadokból a véres harcterekre került fiatalság lelki meghasonlásait írja le a regény akkor, anikor ezek vissza akarnak térni a békegazdálkodásba. Ma azonban más a helyzet. Olvassuk külföldi lapokban, hogy ma nem uralkodik az a nagy és mérhetetlen gyűlölet az egymással farkasszemet néző német és francia csapatok között, mint annak idején, hanem egy egészen különös és furcsa bajtársiasság. Ma már nem mondják a franciák azt a gyűlölt szót, hogy „bocke“, hanem a fiatal francia megértően, szinte testvériesen nézi a túloldal fiatal katonáit. Egyik azt írta haza szüleinek, hogy amikor kivolt küldve felderítő járatra, akkor egész közelről látott a túlsó vonalban még nálánál is fiatalabb „Fritz“-eket és nem volt szíve rájuk lőni, mert elgondolta, hogy azoknak is vannak otthon szüleik . . . — A BLOKÁD szigorú eszköz és hozzájárul ahhoz a mai modern harcvezetési módszerhez, amely nemcsak kizárólag a kombattáns seregrészeket sújtja, hanem kiterjed a polgári lakosságra