Magyar Törvényhozók Lapja, 1940 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1940-01-01 / 1. szám

K­R­O­N­I­K­Á­ S RÖVID SZÜNETE lesz a t. Háznak, hiszen az új év első napjaib­an már újra megindul a törvényhozási munka és dicséretére legyen mondva a honatyáknak, megleh­etősen foglalkoz­­tatja őket, b­ármily jelentéktelen törvényjavaslat is kerüljön a prémim­ elé. Minden javaslathoz akad éppen elég felszólaló. Különben is vezetett ebben a tekintetben a megajánlási javaslat, ahol a végén le kellett beszélni a feliratkozottak egy részét, hogy ne húzzák el az időt. Most el kell tekin­tenünk a korábbi években felvett szoká­sunk­tól, hogy ilyenkor, az új év első hónapjá­ban, összefoglaló képet igyekeztünk nyújtani az elmúlt év parlamenti m­unkájár­ól, főleg azt em­erve ki, hogy melyik képviselő szerepelt a leg­­töb­bbe­ és legsikeresebben a plénum előtt és me­lyik — hallgatott egész év alatt. Ki járt be és ki nem járt be — a t. Ház üléseire. Ugyanis a most működő országgyűlés képviselői teljesen új ,,gar­nitúra", nincs még egy éve sem, hogy együtt van­nak és így igazán nem lehet levonni következte­tést működésükről ilyen rövid idő alatt.­ Hiszen még az ünnepek előtti napokban is előfordult, hogy egy-egy felszólaló így kezdette beszédét: ,, . . . amidőn először szólalok fel a képviselőház­­ban . . .“, tehát még nagyon sok olyan van, aki el sem mondta szűzbeszédét, mert nem volt még rá alkalma. Úgy, hogy várnunk kell az ítélettel még egy évet.. . — Egyébként a b­elpolitikai, mármint a p­árspolitikai, mozgalmak is nagyon csendesek voltak az utóbbi hónapokban. Ami kis emóciót kiválthatott, az csak a nyilas­ pártok részéről tör­tént, azonban olyan diszkréten csinálták eddig nézeteltéréseiket is, hogy ez sem járt nagyobb zajjal és főleg nem nagy érdeklődés mellett. Az­zal, hogy visszatértek az egyenruhás nyilas képvi­selők a 1. Ház üléseire, nem is váltottak ki na­gyobb feltűnést. Csak mintha kevesebben jelen­­nü­nk meg abb­an a furcsa formaruhában, úg­­­­látszik, hogy m­indtöbben akasztják szegre közü­lük — a csizmáikat. .. — AMI OSZTATLAN együttérzést váltott ki minden képviselőnél, az tagadhatatlanul a finn testvérnemzet heroikus szabadságharca, amely most játszódik le szemeink előtt. Az orosz ko­losszus megindította tömegeit ennek a kis kis­­túrnépnek a leigázására és sokak előtt érthetet­len okból, célból. Hiszen az elmúlt húszéves füg­getlenségük semmi bajt és hátrányt nem okozott a hatalmas szovjet­ birodalomnak, az ezer tó or­szága nem is nevezhető tejjel és mézzel megtöl­tött Ígéret­ földjének, maroknyi népe pedig a több évszázados orosz iga alatt is magának élő, nem asszimilálódó népcsoport volt, akkor is kü­lön kultúrával, erkölcsökkel, így tehát kiszámít­hatatlan okok vezették a­­szovjetet erre a lép­ésre. Lehet, hogy a status quo ante elvét vallják ma ennek a kiszámíthatatlan lelkületű országnak a politikusai és lassan arra az útra térnek, ame­lyet a hódító nagy cárok idejében látott a törté­nelem. Amit nem is olyan régen pánszlávizmus­nak neveztek a nemzetközi diplomaták, s véde­keztek ellene különféle szövetkezésekkel, most bolsevizmusnak hívják és ugyancsak védekez­nek ellene. Hiába, nincs semmi idit a nap alatt, csak a cégérek változnak . . . — NYUGATON A HELYZET VÁLTOZAT­LAN — ez a hadijelentés már a nagy­ világhá­borúban fogalommá vált, azonban mélyebb ér­­rtelmet csakis akkor kapott, amikor közv­etlen a háború után megindult pacifista irodalomnak egyik legsikerültebb műve, Remarque ilyen című regénye látott napvilágot. Nem szabad elfogult­nak lenni ezzel a művel szemben, mert minden jogosan és ellene felhozott érv mellett volt egy tagadhatatlan előnye: szédítő mélységeket muta­tott meg a háborúba vett fiatalság lelkületében. A­z iskolapadokból a véres harcterekre került fia­talság lelki meghasonlásait írja le a regény ak­kor, an­ikor ezek vissza akarnak térni a béke­gazdálkodásba. Ma azonban más a helyzet. Ol­vassuk külföldi lapokban, hogy ma nem uralko­dik az a nagy és mérhetetlen gyűlölet az egymás­sal farkas­szemet néző német és francia csapatok között, mint annak idején, hanem egy egészen különös és furcsa bajtársiasság. Ma már nem mondják a franciák azt a gyűlölt szót, hogy „bocke“, hanem a fiatal francia megértően, szinte testvériesen nézi a túloldal fiatal katonáit. Egyik azt írta haza szüleinek, hogy amikor ki­­volt küldve felderítő járatra, akkor egész közel­ről látott a túlsó vonalban még nálánál is fiata­labb „Fritz“-eket és nem volt szíve rájuk lőni, mert elgondolta, hogy azoknak is vannak otthon szüleik . . . — A BLOKÁD szigorú eszköz és hozzájárul ahhoz a mai modern harcvezetési módszerhez, amely nemcsak kizárólag a kombattáns seregré­szeket sújtja, hanem kiterjed a polgári lakosságra

Next