Magyar Törvényhozók Lapja, 1940 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1940-01-01 / 1. szám

is. Anglia először Napóleonnal szemben alkal­mazta ezt, amit annak idején kontinentális zár­latnak neveztek és reánk, magyarokra, azért volt hatással, mert akkor is a dunai út maradt szaba­don, mint egyetlen kereskedelmi útvonal a nyu­gati államok felé. Híres régi közgazdászunk, Berzeviczy Gergely említi meg művében és hívja fel a közfigyelmet arra, hogy’ milyen fontos geo­politikai helyzetünk van gazdaságilag a távol­kelet, dél-kelet és a nyugati államok között ak­kor, amikor ilyen háborús zárlat áll fenn. Napó­leon idejében volt is haszna közgazdasági éle­tünknek ebből a zárlatból, azonban ma más a helyzet. Ma bennünket is érint ez a zárlat. . . •• A NYOMTATÓ LÓNAK nem kötik be a szá­ját, mondja a régi jó magyar közmondás, azon­ban ez fennállhat az állatvilággal kapcsolatban, mint hasonlat, máshol azonban nem. Az ember­világban ehhez a hasonlathoz az a terminus tech­nikus áll a legközelebb, amit ez az egy szó fe­jez ki: korrupció. A keleti világban ismeretes baksis-rendszer felett ott napirendre térnek, mondván, hogy­ a kerekeket is kenni kell, hogy jól forogjanak, azonban a kulturáltabb államok­ban nincs és nem is lehet helye sem „kenésnek“, sem „nyomtatásnak“ ilyen értelemben. Közhe­lyeket említünk akkor­, ha tételként állítjuk fel, hogy a felelős állásban lévő állami és közigazga­tási tisztviselőknek teljesen intaktaknak kell len­ni, még a gyanú árnyéka sem férhet hozzájuk ebből a szempontból, mert nemcsak hogy nem állanak akkor „hivatásuk magaslatán“, hanem egyenesen károsak az egész közre­működésük­ben. Sajnos, az utolsó két évtizedben olyan jelen­ségeknek lehettünk a tanú­i, amelyek arra enged­nek következtetni, hogy nagyon sok tisztítani való maradt fenn ebben a vonatkozásban. Nem akarunk a közelmúlt példáiból meríteni, hiszen minden évben felbukkant egy-egy eset, amely igazolta azoknak a felfogását, akik a korrupció mérgét emlegették, de sokszor és sokban látjuk magunk előtt, hogy erősebb kontrolra lenne szükség. A túlpolitizálás társadalmunkban elte­relte erről a pontról a közfigyelmet és békésebb atmoszférára van szükség, hogy ezzel bővebben foglalkozzanak. Nem szólva arról, hogy sokszor a politikai nézőpont az, amely egészen egyszerűen megtiltja a tudomásulvételt olyan dolgokról, amelyekért azelőtt a teljes erkölcsi megvetés járt jutalmul !­­­­ Az Új birtokreform írta: Nemes János gróf, felsőházi tag Nagyon nehéz hozzászólni az új birtokre­formhoz, mert ez nem alkotó, hanem politikai javaslat volt. Ennek megalkotásánál nem azon volt a hangsúly, hogy kinek juttatunk, hanem, hogy el kell venni, kiktől és mennyit vegyenek el. A század elején, melyet divat a liberalizmus fellendülésének nevezni, már találkoztunk ilyen­­tendenciával. Mindent támadni kezdtek, amit szentnek és tiszteletreméltónak tartottunk. Min­dent igyekeztek kigúnyolni és nevetségessé tenni, amihez ragaszkodtunk és amit tiszteltünk. Igye­keztek egyesek hibáit általánosítani és a köztu­datba, mint egyes osztályok jellemvonását, bele­vinni. Természetesen erre egy hatalmas sajtó is állott a rendelkezésre. Az új keresztény és szociális áramlat idejében is történtek jóhiszemű, de tájékozatlanságra valló túllépések. Ez a mozgalom a politikai és gazda­sági téren törekedett uralomra, ahol elég hamar sikereket is ért el, azonban a politikai élet állan­dóan lázban volt. Mindig újabb és újabb eszmé­ket dobtak a köztudatba és aki ezeket károsnak merte tartani, arról azonnal telekürtölték az or­szágot, hogy maradi, reakcionárius. Ez körülbe­lül azt jelentette, amit ma antiszociálisnak ne­veznek. . . Ezekkel az irányzatokkal szemben legna­gyobb ellenállást a földbirtok tanúsította és már a század elején külön szervezeteket létesítettek és szakértőket alkalmaztak, hogy ezen akadály ellenállását legyűrjék. Ez a tevékenység a háború alatt sem szünetelt és a destruálás egyik jelszava volt, hogy minden katonának joga van földre. Akkor sem törődtek a termeléssel, a szépen m­eg­­inituló to­ktermelési eszmet em­entitának­ is a válságos évek alatt megerősödve, fokozott erővel tantadták a meg nnnnig ellentarló loidbirtokot. Ennek az évtizedes, céltudatos munkának a gyü­mölcse az új loidbirtokreform. A bizottsági tárgyalások alkalmával főleg a középbirtok megmen­tésére gondoltak, csodála­­tosképen, ebben a kerdesben sem találkoztunk megértéssel. Felfogásom szerint egy nemzet sem nélkülözhet erős és vagyonilag is független kö­zéposztályt. Ez a nemzet fennmaradásának leg­főbb biztosítéka. Hiába divat ma a parasztot em­legetni, mint a legellenállóbb osztályt, a magyar parasztság egy magába zárkózott néma tömeg, mely vezetőre, szószólóra szorul. A mai rohanó világban gondolkodása túl lassú, már előképzett­ségének hiányossága folytán is későn veszi észre a csapdát, amelyet a tetszetősen feltálalt új esz­mék jelentenek.

Next