Katolikus gimnázium, Trencsén, 1895
Ünnepi beszéd. A trencséni kir. kath. főgimnázium millenniumi ünnepén elmondotta VLAHOVICS EMIL. Mélyen tisztelt közönség! Szeretett ifjúság! „Régi dicsőségünk! hol késel az éji homályban? Századok ültének el, s te alattuk mélyen enyésző Fénynyel jársz egyedül! . . . .“ Találhatnék-e koszorús költőnk e szavainál mai ünnepélyünkre illőbb szavakat, midőn fényes múlttal méltán büszkélkedő édes hazánk ezer éves fennállását megünnepelni gyűltünk együvé? Lelki szemeim előtt elvonul a költözködő magyarok messze elnyúló szekértábora, midőn a rokon bessenyő nép tömegétől üldöztetve a Fekete tenger rónaságát elhagyja, s a vizek által védett Etelköz síkságán keres magának ótalmat, barmainak legelőt. Mint álomkép tűnik fel előttem a hét fejedelmi vezér gyülekezete, kik belátva a széttagoltság káros következményeit, s óhajtva az egységes vezetés előnyeit : a daliás Árpádot paizsra emelve, fejedelmükké kiáltják ki és önvérükkel pecsételt esküre nyílnak ajkaik. 1*