Tükör, 1918 (6. évfolyam, 2-59. szám)

1918-01-13 / 2. szám

Az első fehér galimb. A leszerelési rendelet. Pécs város katonai ügyosztályához egy érdekes rendelet érkezett a napokban — mint a P. N. írja — egy katonai átirat, amely a leszerelés előkészítéséről szól és a következőket tartalmazza : Midőn hosszú, nehéz, véráldozatokban dús harcok után végre elérkeztünk a békekötés küszöbére, sürgősen gondoskodni kell arról, hogy a leszerelés minél zavartalanabbá, minél gyorsabban történjék, hogy a békekötés után a hazaérkező katonák minél hamarabb visszatérhessenek a civiléletbe, polgári foglalkozásukhoz. E célból szükséges, hogy az ezred kötelékébe tartozó katonák itteni hozzátartozói civilruhákról gondoskodjanak. Felszólítja az átirat a katonai tanácsnokot, hogy tanítsa ki a katonák hozzátartozóit, milyen fontos az, hogy a gyors leszerelésnek semmi akadálya ne legyen s hogy a hozzátartozók egy napi késése esetleg egy hónappal fogja hátráltatni hősük hazaérkezését. Ezért minden anya, akinek a fia van a harctéren, vagy feleség, akinek férje küzd a fronton, küldjön hozzátartozója részére egy teljes öltözet ruhát, sőt gondoskodjék téli ruháról, csizmáról, ködmönről, téli kabátról stb. is. A leszerelés idején ugyanis nagy torlódás lesz a vasutakon és a postán is, mert ha utolsó napokra hagyják a szállítást, a szállító szervezetek, a vasút és posta nem fogják győzni a rettentő forgalmat, sok bemenni. Azért nincs senki, mert nem tudják, hogy dohányosztás van.“ „Jó van, nem bánom bemegyek!“ Még egyszer fürkészve néztem a csendőrökre. Ez nem is csoda, hiszen én nem ismertem még őket ilyen szelíd udvarias modorban, csak a nagy tömeg között érintkeztem velük, mint ijesztő kérlelhetetlen hatalommal Az ajtón bekukkintottam : bent is két csendőr, a trafikos, egy fináncz és azon senki más! Kopogtam is, hogy: „Szabad-e bemenni, szabadé bemenni . . . már?! . . . Örömmel, hahotázva fogadtak. „Végre egy vevő!“ Aztán az öröm és meglepetéstől remegő kezembe nyomták, . . . izé . . . na! . . . Igen a dohányt!!!... Kéjjes mámorral tántorogtam ki az utcára és hálás köszönetet hadartam a derék csendőr bácsiknak. A vidám nevetés még utánam hangzott a trafikból, én meg „Ej haj, csuhaj! Táncolva szaladtam végig az utcán a zsákmányommal: „Oh bagó, jó bagó, angyali bagó !“ Az emberek szánalommal néztek utánam : „Szegény, megbolondult!“ . Ezalatt mások irodákban, műhelyekben gyanútlanul, sóvárogva sóhajoztak háborús vágyak, netovábbja, az elérheteten bagó után! Már többször kértek mi, és kérték mások, hogy rendezzék úgy a dohányosztást, hogy a közönség minden rétege hozzá juthasson, de hiztalan ! A helyi kir. Pénzügyigazgatóság tovább mulat, andalogva és csöndesen dúdolja: „Csak titokban akarlak én szeretni!“ ... * Szórakozzunk Marosvásárhelyen az unalom e legunalmasabb liszkében ! Ez egy olyan kulturváros, ahol semmi kulturális szórakozásban nincs részed! Más szórakozó hely sincs is az egész városon, csak az egyetlenegy mozi! A mozi, hol pár órai alvásért, és egy ócska mozi jegyért, szenvedni, veszekedni, KiCEKIQäQaSiÄSÄSEDE rakodni, préselni, préseltetni és sorakozni kell szuronyos csendőri felügyelet mellett, akár a liszt és dohány kiosztásnál. Hát bizony jól meggondolva a dolgot, és ideje volna egy színházat nyitni, hol pénzért legalább szórakozni, tanulni és élvezni lehet. Vagyunk egy olyan szórakozás után, hol legalább pár óra hoszszáig mentesek vagyunk a sorakozástól és rendőri szuronyoktól. Vagyunk egy olyan szórakozás után, hol felemelt helyárak, zsandár kordon között az emberek tyúkszemét (kőhöz legyen mérve) nem tapossák össze ! Színházat kérünk!* Sziklaormek a Maros hídján. Valamelyes fura intézkedés folytán emberfaj nagyságú kődarabokkal szórták tele az egész úttestet a hídon, ugyannyira, hogy ott a közlekedés majdnem a lehetetlenségig kincs Szekér, kocsi, lóláb, törik ott minden ! És a kocsiban ülők, valósággal gyomorgörcsöket kapnak a nagy rázástól Ezeket a köveket vagy össze kell töretni, vagy el kell onnan szállíttatni, de igy „núj binye!“ Egyszer hopp, máskor hopp! Szorították a kenyérjegy rendszert. Eddig bőség volt kenyérben és rögben, most azonban csak rögben. Váratlanul toppant le széjjel nézni városunkba Koós miniszteri tanácsos, és az egyik vendéglőnkbe vacsorához 5 drb. kenyeret kapott jegy nélkül Erre aztán jött a szigorú rendelet, hogy ha annyi a kenyér Vásárhelyen, hogy jegy nélkül is ily nagy mennyiségben kapni, akkor nem kell annyi jegy és nem kell anynyi liszt. Ezén történt pedig az az eset, hogy Marosvásárhely liszt kontingensét ép a felére szállították le. És ezért fog megtörténni nemsokára az az eset is, hogy egyesek bűnéért ha eddig kenyeret ettünk jegy nélkül, majd jegyet eszünk kenyér nélkül ! Lucifer. f€örfe@k©ríb@. Csöndesen, csak csöndesen ! Suttyomban folyt le a legközelebbi dohánykiosztás és hihetetlen dolog történt meg velem ez alkalomkor. Most sem tudom tisztán elképzelni az egészet, s mint valami vízió kóvályog a fejemben. Mondom, hogy a dohányosztás pianóban folyt le és a pianissimóig nem tudott róla senki ! Csak így eshetett meg velem is az az égi csoda, hogy amint reggel 8 órakor gyanútlanul bandukoltam a célom felé, egy trafik előtt utam állotta két csendőr bácsi, felszólítva, hogy : „Tessék bemenni !“ . . . — Én megütődve kérdeztem: „Hová? . . . miért ?“ . . . — „A trafikba !“ — Mondta egyik. — „Dohányosztás van!“ Szemeim olyan gyorsan kezdték keresni a bagócskára leső tapogó fázó, didergő-dadargó, izzadó-fújó, taposó-töző tolongó-zsibongó tömeget, hogy majd kiugrottak helyükből. Nem tudtam elképzel a háború Isten tudja hányad, esztendejében ily néptelen dohány kiosztást ! „Nem viccelnek az urak ?“ . . . Kérdeztem a háború alatt megszokott alázatossággal. — „Nem. Dehogy ! Tes TÜKÖR Maros*Vásárhay, 1918. Január 13 Mélting szó Szíjgyártó Gábor tanár vasutpolitikai véleményéről Az Erdélyi Szövetség vasutpolitikai tervezetét bírálta ugyan Szíjgyártó Gábor tanár úr a Székely Ellenzék tegnapi számában és én, bárha tagja vagyok a Szövetség vezető tanácsának, nem érzem magamat jogosítva a Szövetség nevében válaszolni, mégis néhány szavam van e kritikához, mert aSzövetség vasútpolitikai tervezetének egy részét, köztudomás szerint, az én tanulmányomból, helyesebben a marosvásárhelyi kamara negyedszázad óta kiforrott nézeteinek rendszeréből vette át, közvetve tehát a kritika bennünket is illet. Sajnáljuk, hogy Szíjgyártó Gábor úr, aki a saját maga (éppen a kamaránál megtartott) előadásit előtérbe helyezi, egyáltalában nem veszi tudomásul, vagyis inkább teljesen elhallgatja, hogy a kamarának és csekélységemnek e téren országszerte sokszor megtárgyalt s épen a tanár úr által is múlt évben méltánylással bírált rendseres tanulmányunk forog közkézen. Ezt annál inkább sajnáljuk, mert hiszen tanulmányunkból látható, hogy egyrészt a most általa kívánt belforgalmi vonalmódosításokat mi valamennyit ugyanúgy kívántuk, másrészt a Vöröstorony-Corabia-Sofija-i nemzetközi fővonalat szintén sürgettük. Csak napokban e kérdésről tartott előadásomban szintén minden vonatkozásban ugyanazonos követelményeket állítottam fel; sajnos, hogy amíg a kolozsvári és nagyszebeni, brassói stb. lapok hasábokban küzdenek a mi Marosvásárhelyért harcoló nézeteink ellen, addig a helybeli lapok terjedelme nem engedte meg, hogy követelményeink rendszeresen publikáltassanak. Természetesen itten nem szerzői jogkérdésekről van szó, mert vasútpolitikai tervek nem egy elméből születők, hanem évtizedek fejlődéstünetei, amelyeknél sokak munkája termi ki az eredményt, így például épen a Szíjgyártó tanár úr régebbi agitációi sem maradtak hatástalanok. De így, minden egyéb előzményt és a Székelyföld (Szíjgyártó úr legutóbbi jeles könyvében is kiemelten) leghivatottabb közgazdasági tényezőjének , a marosvásárhelyi kamarának e tárgyú akcióit elhallgatni nem szabad. Visszatérve a cikk érdemi részére, a helyi lapok megírták, hogy én a Szövetség kolozsvári gyűlésén részletes és energikus vitában védtem kamaránk javaslatait, amelyek egy részével most telesen egybehangzó kívánalmakat emelvén a cikkíró úr, ezt meg kell állapítanunk, hogy mulasztás vádja ne érjen méltatlanul. Lényegében három bírálati pontban vonhatók össze Szíjgyártó Gábor úr kifogásai: 1. hogy a Marosvásárhely-székelyudvarhelyi vonalszakasz Héjasfalvához fut és nem Segesvárt keresi. Valóban igazsága is van okfejtéseinél és mi tanulmányunkban és a Szövetség gyűlésén tökéletesen ily nézeten voltunk, azonban a Szövetség tervezete e részben egy határozottan kinyilvánított katonai, stratégiai óhajtást honorált, aminek az ügy érdekében engedni célszerű volt. 2. a második megjegyzés a Vöröstorony- Sofijai nemzetközi kapcsolat; ezt kamaránk s előbb tanulmányom is, épen úgy, amint cíííkíró úr kívánja, energikusan követelte, mert hiába van Sukához az országnak Belgrádon át már kapcsolata, a javaslati vonalunkat Erdélynek Bulgáriába és azon át Keletre nyúló érdekei feltétlenül megkívánják. Az Erdélyi Szövetség első tervezete e nemzetközi fővonalat nem vette fel, azonban kamaránk sürgette ennek ily értelmű kiegészítését, ami bizonyára meg is történik. 3. A harmadik kifogásolás, amely Dél-Erdély érdekeinek elhanyagolásául tekinti a Brassó- Fogaras - Nagyszeben vonalterv mellőzését, szintén pontosan megfelel a mi koncepcióinknak, ebben is teljesen egyetért tehát Szíjgyártó úr velünk. Az a sajátságos tünet állott be azonban, hogy ezen Dél-Erdély érdekét szolgáló törekvésnek épen Dél- Erdély téves véleménye szegült ellene, mely a Küsküllővölgyi városok (Medgyes, Erzsébetváros- Segesúr) fővonalon maradhatása érdekében ejtette el Fogaras- Nagyszeben, szerintünk is fontos és figyelmet érdemlő érdekterületét. Dél-Erdély óhajait honorálta tehát bizonyára a Szövetség, bárha szerintem is, amint tanulmányomban kifejtettem, Dél- Erdély igazi érdekei az Erdélydélvidéki vasút fővonali kialakítását követelnék. A cikkíró érdemes tanár úr tehát minden részletben teljesen velünk egyértelemben, a mi malmunk vizét növeli, aminek őszintén örvendünk, de még jobban örvendenénk, ha Ő, és mindazok, akik Marosvásárhely gazdasági nagyságának e legfőbb feltételéért küzdünk, kölcsönösen tudomást is vennénk egymás harcáról és egymást minden vonatkozásban szilárdan erősítenék, mert oly sok ellenség küzd nyíltan és burkoltan Marosvásárhely ellen, hogy legjobb erőink, együttes munkájára van szükségünk, hogy célt érhessünk. Dr. Ráczi Lajos kereskedelmi és iparkamarai titkár. f"*Illeni* Tisztelettel kérdjük \__Ll\pl. a közélelmezési hivatalt, miért adhatott a „Hangya“ szövetkezet cukrot a tagjainak január hónapra előbb mint a városi hatóság? Miért részesülnek előnyben egy szövetkezet tagjai a város nagy közönségével szemben. S ha a „Hangya“ adhatott, mikor fogunk mi kapni, akik nem vétettünk be a hangyabolyba?