Tükör, 1923 (11. évfolyam, 3-52. szám)
1923-01-21 / 3. szám
2 oldal TÜKOR Targul-Nures Nsmoyisiikiy, 1923. Január 21 Sztregovát, ahol a fegyverzaj crescendójában eldugaszolt füllel meditálna a Végcél fölött. A Petőfi centennárium jól-rosszul, inkább külső, mint elmélyült belső méltósággal világgá hirdette, hogy vagyunk és hogy vagyunk: panaszló nép a vezértelen zűrzavarban. Hitünk langyos italán — milyen állott e vizize — szürcsölünk s borzongással tölt el a madáchi merészség álma, mely feledni látszott a magyar nappalt, e kis nemzet láthatárát, hogy meddig és mit szabad magyarul mondani. Mi, epigonok, megint hajtogathatjuk, Madách nem is tudta: a magyar nem filozófus nép. Ami bölcselet e nyelven buzdul, az kivételessége miatt ri ki annyira, az kerékbetöri a politikára idomított szólamkincsünket és „pallért sikolt“, Arany Jánosért, aki teherbírást kölcsönözzön e fiatal nyelvnek a Madács-rendezte teherpróbára. Madách Imre születésének századik évfordulója körül megint végighallgattam az „Ember tragédiáját“. Úgy mentem el, hogy engedem, hadd zúgjon el a folyam a szemem és fülem előtt, hadd mámorosodjon a Jó és Rossz e divinális szócsatáján, hadd éljek néhány óráig tiszta emberi életet s hadd szabjak Madáchon felbuzdulva véges formaruhát a dühvel keresett Végtelennek. Avatatlan szájak, szegény kislelkek dideregtek ott a költő nagysága előtt, velem együtt a csúf jelen ijedezői cseppentek ez égi előszobába és időbe került, míg belebátorodtunk e hétköznap jármából az Örökkévalóság ünnepi dialektikájába. És akkor fájdalommal éreztem: így nem lehet. Minden energiatartalékunk fogytán, fejtetőre állított kontinensen, fölzaklatott embermilliók szenvedélyétől rángatottan és arculköpött emberméltóság nyomásával a mellünkön szárnyaljon a szánkból a magyar ige, mely Madáchot ujjongja körül ? Ázott kanóccal gyújtsunk oltári tüzet, készületlenül, csak egy naptári dátum véletlenén serkent műbuzdulattal szavaljunk hamis ódát és hazudjunk úgy és olyan másolatot arról, ami csak eredeti ? A mai süket Európa előtt, mely amúgyis Goethe-kérődzést hajlandó értetlen nyelvünkből Madách fejére olvasni ? A mai emberiségnek, mely a gyomrán keresztül hasbeszél az eszmék diadaláról ? Mely éhnyállal frecsken minden szentre, hogy békaételként jobban csússzék e torkán, mikor lenyeli ? Ennek hirdessük, hogy Madách a mienk és ami Madách lényege, az a mi ideálunk ? Hogy küzdeni akarunk és bízva bízunk ? Óh, várjanak a fölkent ünneplők, míg elült a viszály és akkor húzzuk, ha ki tudja, újra lelkesedve. Most az isteneknek másban telik kedve. A bölcselet utálatában. A gyűlöletben. Megcsúfolása Madáchnak, a nagy Látónak, mikor tétova vakok az Ő nevében dadognak e szívtelen világ alamizsnájáért. M K. *i«buu "Európa. Válasz a „Tűz“ ankétjére. Irta: Frederick Soddy*) Általános válaszom kérdéseire az hogy az európai és amerikai civilizációnak egyetlen reménye az öngyilkosságból való menekülésre, pénzügyi rendszerének megváltoztatása. Ez a rendszer ma egy hatalmas géphez hasonló, mely kivonta magát az ellenőrzés alól és összeomlásba rántja az egész gyárat. A vallás, művészet és irodalom világának bátor és nemes szellemei, mint megannyi néző hangosan kiabál összevissza, hogy ime mily veszélyes állapotban van a gépezet — holott az kellene, hogy valaki bemerészkedjen és megállítsa s helyrehozza a masinát. Valóban, ha csak egynéhányan abbahagynák a fejtegetéseket hallhatatlan lelkeikről, magasan szárnyaló céljaikról és nemes hivatásukról (amihez a bűvész éppoly jól, vagy még jobban ért, ha el akarja terelni a figyelmet a másik kezéről) és egy kissé megerőltetnék magukat, hogy megértsék a nyugati világ pénzügyi rendszerét, mely annak valódi láthatatlan kormánya, a fenyegető végzet el volna hárítható. Egy kis közönséges, józan, világos gondolkodás a pénzről, a világ népeinek egész fizikai létét szabályozó német papírdarabokról: erre van nézetem szerint szükség. Mert a világ bajai merőben mesterségesek és szükségtelenek. Ami a világ látható kormányzóit illeti, azok vétkes tudatlansággal vádolhatók. Ami az embereket magukat illeti, akiket abba az *) Frederick Soddy oxfordi tanár, egy régebbi kémiai Nobel - díj nyertese, a nagy Rutherford tanítványa. Részben vele együtt, részben egyedül dolgozva fedezte fel a thériumnak elnevezett elemet, melynek a gyógyászatban fa szerepe jutott. Ramsayval együtt fedezte fel a rádium átmenetét héliumba (az első elemátváltozást, amit valaha megfigyeltek), valamint az úgynevezett izotron elemeket Soddy mutatott rá továbbá először a radioaktív elemek felbomlására. Szerk. álomba ringattak, hogy mraguk kormányozzák magukat — noha millió közt nincs egy, aki csak egy gondolatot is adna a kormányzás valóságos gépezetéhez — bajaik a pénzt illető téveszmékből származnak, melyet a vagyonnal tévesztenek vagy tévesztettek össze. De ezek a téveszmék mélyen gyökereznek bizonyos primitív nyájösztönökben, melyek a kézierő korszakából származnak, mielőtt még a tudomány belekapcsolta volt az élet folyásába az élettelen természet fáradhatatlan mechanizmusát. Egy egyszerű hasonlat világítsa meg, mire gondolok. Ha egy közület megkétszerezi élelmiszermennyiségét, anélkül, hogy megfelelően megkettőzné élelmmiszerutalványait is, ha annyira bele van merülve a vagyontermelésbe, hogy elfelejti hozzányomatni a megfelelő mennyiségű pénzt is, akkor azok, akiknek már előzőleg voltak élelmiszerutalványaik, most dupla adagokhoz jutnak, míg azok, akiknek nem voltak, nem részesülnek e kedvezményben. Ez a helyzet nem ismeretlen a való világban. Némelyeknek több van, mint amennyit megtudnak enni, míg mások éheznek, s azok, akiknek többletük van, jóindulatú uzsorásokként kölcsönadnak az éhezőknek és szívesen várnak a kamatokkal való visszafizetésre, amíg jobb idők jönnek. Az a hatalmas ösztönzés a vagyontermelésre, mely ezáltal előáll, nem kerülte ki az ortodox közgazdászok figyelmét. Ami azonban láthatólag kivonta magát elemzésük alól, az az, hogy hiú dolog volna visszefizetés fejében élelmiszereket adni azoknak, akiknek már úgyis többletük van belőle. Az adósság nem élelmiszerekben, hanem ilyenekre szóló utalványokban van és kamataival együtt élelmiszerutalványokban kell visszafizetniük azoknak, akik szegénységük és butaságuk folytán nem képesek élelmiszerutalványokat nyomatni, hanem csupán élelmiszereket termelni. E közület állapota ekkor hasonlóvá kezd válni a mai világéhoz, mely még mindig nem képes eszével felfogni, hogy immáron, hála a tudománynak, a valódi vagyon termelésének nincsenek határai. A szilárd kormányzás művészete először is abban áll, hogy az élelmiszerutalványok mennyisége kövesse nyomon az élelmiszerekét, a pénzzé az effektív jövedelmét, vagy amint Douglas őrnagy újabban kifejezte, az emberek vásárló ereje azok termelő erejét. A két rossz közül valószínűleg veszedelmesebb a társadalomra, ha a vagyontermelés növekszik, anélkül, hogy a pénzmennyiség növekednék, mint a fordítottja: a pénzmennyiség növekedése a vagyontermelés nélkül, minthogy emez a heréket, amaz azonban a dolgozó méheket pusztítja el. Másodszor : ez a probléma lényege, a vert pénznek eredetinek kell lennie s nem utánzatnak. A köztől kell származnia, nem a pénzkölcsönzőtől. Közületi jellege szerint a pénz a közület adóssága az egyénnel szemben, melyet amaz kész beváltani. Az államfő képét és címét viseli ennek jeléül. Valójában tehát egy kamatot nem hozó adósság, melyért az egész nemzet áll jót. De Nagybritanniában például az egésznek tizedrésze sem „törvényes fizetőeszköz“. A pénzverde és a király csak az apró váltópénzt bocsátják ki. A nagy pénzt magán pénzkölcsönzők verik bankkölcsönök és hasonlók alakjában. Én tudós vagyok és munkám bár nem a közvetlen vagyontermelés, de azon szükséges felfedezéseknek és ismeretgyarapításnak elvégzése, melyeken ma egészében alapszik a vagyon sikeres és hasznot hajtó termelése. Tegyük fel, hogy feltalálok valamit, ami alkalmas a vagyon közvetlen növelésére. Ezért megjutalmaznak vagy nem teszik, valószínűleg nem, de ez lényegtelen, mert ha igen, ez közköltségen történik. Kapok néhány élelmiszerutalványt, melyen különben a többiek osztoznának meg. De az általános fontosságú dolog az, hogy az én jövedelemgyarapító találmányomnak valamely magán tőzsér egy merőben fictív kölcsönt bocsát ki valamely harmadik fél számára. Az eredmény az lesz, hogy a köz és én — némileg változott módon — ugyanazt a jövedelmet osztjuk meg egymás között, mint találmányom előtt, a tőzsér pedig bezsebeli a találmányom által létrehívott vagyontöbbletet. Amit itt rólam mondtam, áll minden más munkásra is. Ez a rendszer, mely szinte észrevétlenül épült fel a múlt században, kísérve a jövedelem óriási fokozódását, mely a tudománynak a termelésre való alkalmazásából ered, — most már egy teljesen kidolgozott és szinte hihetetlen nemzetközi összeesküvést jelent a köz ellen. De letörése már közeleg, nem azért, mintha az emberek végére jártak volna, hanem, mert jelenleg a jövedelemnek felfedezésekre és feltalálásokra támaszkodó növekedése nem bír lépést tartani az adósság kitevőleges — rohamosabb — növekedésével, vagy amint közönségesen nevezik, a kamatos kamat törvényével. Douglas őrnagy és iskolája a mi országunkban helyesen diagnoztizálták a kórt és gyógyszert javasoltak ellene Minthogy a javasolt orvosszer megkívánja javak eladását az előállítási költségen alul, valószínű, hogy a társadalom szerencsétlen és hatalmas nyájösztönei oda fognak vezetni, hogy az emberek inkább választják az öngyilkosságot, mintsem hogy megkíséreljék e gyógymódot megérteni. És ezért szabadjon az ön utolsó kérdésére kérdéssel válaszolnom. A világ kevés kiválasztott nagy szellemének vájjon nem az-e a hivatása, hogy megpróbáljon fenekére nézni a világ pénzügyi rendszerének, mely a valóságos, habár láthatatlan, ura a Nyugatnak ? Megnyílt!! Megnyílt!! Főtér szám alatt a Felszerelve dús választékkal, rövid és kötött árukban. Harisnyák, swlaterek, fiú és lányka garnitúrák, szallagok, csipkék, cérna, himzőpamut és szabókellékek minden minőségben és árban. A pénzügyi bizottság gyűlése előtt. A városi üzemek költségei. — A bizottság határozatától teszik függővé egyes üzemek helyreállítását — Pénzügyi bizottság — pénz nélkül Honnan akarnak pénzt szerezni ? Megírtuk annak idején, hogy a városi tanács egyik ülésén Becsey Nándor műszaki igazgató egy tervezetet terjesztett a tanács elé, mely az egyes városi üzemek javításával, kibővítésével és üzembehelyezésével foglalkozik. Ezen tervezet szerint a jelenlegi üzemek teljes rendbehozatalának költségei mintegy 15 millió lejt tesznek ki. Ezen kétségtelenül hatalmas összegből azonban a vízvezeték, a villanyszolgáltatás, a jéggyár és a téglagyár a legtökéletesebb módon, a legmodernebb eszközökkel lenne felszerelhető úgy, hogy évekig semmiféle más befektetést nem igényelnének a felsorolt üzemek. A földgáz behozatalának ügyével és az ezzel kapcsolatos költség kiszámítással a javaslat nem foglalkozik, miután a földgáznak városunkba való bevezetésére egy nagyon távoli jövőben van csak kilátás. Különben pedig Becsey igazgató egy Bukarestben tartott műszaki ankéton előadást tartotta földgáznak Marosvásárhelyre való bevezetéséről és a kérdésnek gazdasági oldalát is részletesen megvilágította, tehát fölösleges lett volna a rövid előterjesztésben a földgáz ügyére is kiterjeszkedni. A bukaresti előadást egyébként lapunk is teljes terjedelmében közölte annak idején. A városi tanács a műszaki igazgató előterjesztését kiadta a pénzügyi és gazdasági bizottságnak, mely a napokban tartja e tárgyban gyűlését. Itt fog eldőlni, hogy az üzemi beruházások egyáltalán megtétessenek-e és ha igen, mily formában, milyen körülmények között és — ami a fő —, honnan? A város jelenleg a nagy adók életbeléptetése dacára is anyagi gondokkal küzd. Pénzügyi tekintetben nincs a legrózsásabb viszonyok között és így a pénzügyi bizottság egyik legfontosabb feladatai közé fog tartozni annak a megállapítása, hogy ezekben a kritikus időkben honnan fogja az üzemek helyreállításához szükséges milliókat előteremteni. Ez a kérdés úgyszólván megoldhatatlannak látszik. Mert az állam nemcsak hogy nem támogatja az erdélyi városokat, hanem ott, ahol erre alkalom kínálkozik, igyekszik azoknak fejlődését megakadályozni. A bankokra és egyébb vállalatok nagylelkűségére appelálni teljesen illuzórius volna, mivel a bankok csak rövid lejáratú és 30—40 %-nál nem olcsóbb kölcsönöket folyósítanak, ezeket is inkább kereskedőknek, akiknél a pénz könnyen forog és így annak mielőbbi visszafizetésére nézve nem forog fenn különösebb akadály. Üzemi befektetésre azonban a „szolid“ bankok nem vállalkoznak, mert az nem hozza meg nekik a kívánt profitot. Hátra lenne még a magánosok által nyújtandó kölcsön. Talán ez lenne még az egyetlen mód, amely mellett a kérdés pénzügyi oldala megoldást nyerhetne. A magánvállalatoknak eminens érdeke, hogy a városi üzemek hiánytalanok, tökéletesek és minden tekintetben kielégítők legyenek. Tehát saját érdeküket szolgálják, ha a városi üzemek fellendítéséhez anyagi erejük arányában hozzájárulnak. A legtöbb erdélyi városban a városi vállalatok a magántőke segítségét veszik igénybe. Miért ne lehetne Marosvásárhelyen ugyanezt megkísérelni ? A vállalatok olcsó 12—16 %-os kölcsöneit a városnak épen üzemei kijavítása és szolgáltatóképességének fokozása által lassan kint amortizálni módjában áll, mivel a modern felszereléssel az üzemek termelése feltétlenül kifizetődő hasznot fog biztosítani. De tovább megyünk. Ha a magántőke ilyentén bevonása nem sikerülne, talán nem lenne haszontalan dolog afelett gondolkozni, hogy a városi üzemeket részvénytársasági alapokra fektessék. Hiszen a dolognak voltaképpeni megoldása ezen az alapon sem okozna különösebb nehézséget, legfeljebb azokat a módozatokat kellene megállapítani, amelyek mellett városi üzemeknek egy részvénytárság számára leendő bérbeadása a felálló törvények és rendeletek keretébelül lehetséges. A városi pénzügyi bizottság legközelebbi nagyjelentőségű gyűlése előtt mondjuk el ezeket a szempontokat. A gyűlés tagjai bizonyára tudatában vannak annak, mily nagy horderejű, és a város jövő fejlődésére mily mély kihatással bír az a kérdés, mely fölött néhány nap múlva határozniok kell. az D5D