Tükör, 1966. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)

1966-02-01 / 5. szám

EGY SZÁZESZTENDŐS VERSFORDÍTÁS ÉS ... EGY HATVANÉVES PARÓDIA____ Bizony, ma már ré­giesnek hangzanak e puskini so­rok, de ötven esztendővel ezelőtt, mi, akkori tizenhatévesek, még mély bensőséggel skandáltuk szí­vünk szerelmének, akibe Tatjána minden báját, tiszta gerjedelmét beleképzeltük . . . Pedig Bérczy Károly Anyegin­­fordítását — amely most száz éve jelent meg — már mi is apáink, nagyapáink ifjúságából örököl­tük. Mi voltunk az a nemzedék, amely a századvég és a század­­forduló egyéb lírai örökségét, a szenvelgő s harsogó epigon-ver­­seket sutba vetette, s fülét-szívét kitárta az új idők új dalainak. Ady, Babits, Kosztolányi költe­ményeit bújtuk — de Bérczy Anyeginje nem távolodott el a szívünktől, nem kopott le a szánkról. Az időben nem tudtuk — köz­ben pótoltam ismereteimnek ezt a hiányosságát —, hogy Bérczy Károly Puskin-fordítása, az első teljes magyar Anyegin, fogyaté­kos alkotás. Nem vettük észre, hogy a fordítót „félrevezették” ki nem élt szalongavalléri álmai, hogy az orosz költő népi és rea­lista elemekkel átszőtt nyelvét mesterkélten finom nyelvre ül­tette át, hogy „meghamisította” a XIX. század eleji orosz birtokos­nemességnek Puskin költeményé­ben híven tükröződő képét, s nem jöttünk rá, hogy a fordítás a benne megnyilatkozó „reakciós”, a társadalmi problémák iránt kö­zönyös magatartásnak köszönheti népszerűségét. Mondom, azóta megismerkedtem jeles írástudók aggályával és ellenvetéseivel, de bevallom, így, sommásan, sosem tudtam hinni a vádak jogosságában. Nehezen le­het utólag számonkérni a sorstól, hogy száz esztendővel ezelőtt, a kiegyezés táján, nem termelt ki Magyarországon olyan koponyát, amelynek hordozója egy személy­ben tehetséges költő és műfordí­tó, az orosz nyelv ismerője, a cá­ri birodalom történetének és tár­sadalmi viszonyainak legalább olyan alapos tudósa, mint ember­öltőkkel későbbi bírálói, s e ké­pességek teljességének birtoká­ban rajongója és odaadó, avatott tolmácsolója Alekszandr Szerge­­jevics Puskin remekművének. Sajnos, a sorsnak nem sikerült ez a telitalálat. Bérczy Károly nem ismerte jobban az Anyegin históriájának társadalmi valóság­bázisát, mint a korabeli magyar értelmiség kilencvenkilenc száza­léka. Az uralkodó hazai történet­­szemlélet ehhez nem adott segít­séget, az orosz forradalmi demok­raták társadalom­elemzéseinek még híre is alig érkezett el hoz­zánk. Így aztán Bérczy óhatatla­nul elkövette azt a hibát, hogy műfordításába akarva-akaratla­­nul beleszűrte a maga szellemét, felfogását, hangulatát. Ámde em­lékezzünk vissza, hogy jó hatvan­­hetven esztendővel Bérczy után Kosztolányi Dezső saját verstol­mácsolásairól ezt vallotta: Műfor­dításaim nem úgy viszonylanak az eredetihez, mint a festmény a festmény másolatához, inkább úgy, mint a festmény ahhoz a tárgyhoz, melyet ábrázol. — A műfordításnak ez az impresszio­nista jellemzése természetesen csak egy költőre, vagy csak egy költői irányzatra érvényes. De a nemzetek finomabb gondolati kö­zösülésének jóformán egyetlen eszközéhez — ahogy Babits a mű­fordítást nevezi — minden korra, minden költőre egyformán érvé­nyes normát megszabni, lehetet­len. A fordítás művészetének nyelvi, szemléleti, technikai kor­látai következtében azt tapasz­taljuk, hogy költői művet idegen nyelven többnyire csak korszakok számára lehet tolmácsolni. Az eredeti alkotás gyakran századok alatt sem avul el, a fordítások viszont általában meglepő gyor­san öregszenek. A kivétel ritka, s hogy Bérczy Károly magyar Anyeginje, Komlós Aladár meg­állapítása szerint, olyan könyvsi­ker, amilyet nálunk, Petőfi mű­vét és a Toldit kivéve, eredeti magyar költői mű sem ért meg, még kevésbé fordítás —, hogy ez a mű huszonegy kiadás után és számos kiváló új fordítás mellett ma is kedvelt s eleven —, ez rendkívül elgondolkoztató jelen­ség. El kell gondolkoznunk rajta, hogy a példátlan méretű és tar­­tósságú közönségsiker talán még­sem a Bérczy-fordítás hiányossá­gainak, hanem erényeinek: a megragadó nyelvezetnek, a gör­dülékeny rímelésnek-verselésnek, az ígéretes költői formában kife­jezett mondanivalónak tulajdo­nítható. A hazai olvasók nemzedékeinek hosszú sora Bérczy Anyegin-for­­dításából ismerte meg és szerette meg Puskint. S hogy évtizedek múltával, világok változásával — Tavass, te szerelem idénye, (Jötted mi bánatos nekem!) Mily felhullámló érzeménybe (Szorul el sóvár kebelem!) Áprily Lajos mesteri tolmácsolá­sa nyomán — módja nyílott job­ban megismernie, jobban meg­szeretnie, ez semmit nem von le Bérczy Károly alapvető érdemei­ből. A­ példa frivol — de hadd mutassam be egy travesz­­tián, hogy a Bérczy fordította Anyegin, ha nem élezte ki, de nem is mosta el Puskin társadal­mi kritikáját. A magyar olvasók kiérezték a levendulaillatú stró­fákból a feudális uralkodás, a semmittevő, léha élet fölött el­hangzó ítéletet, fantáziájukat nemcsak a gyengéd érzelmesség, hanem a társadalombíráló irónia is megragadta. Hatvan esztendővel ezelőtt a szatmári Társaskör fiataljai elha­tározták, hogy Szilveszterre va­lami különleges mulatsággal ked­veskednek a tagoknak. Hosszas fejtörés után abban egyeztek meg, hogy a Társaskör öt tollfor­gató tagja közös munkával elké­­szíti a legismertebb, legkedvel­­s­­ebb költemény korszerű, helyi viszonyokra alkalmazott paródia- " Bérczy Károly Anyegin-fordításának száz esztendős kiadása, 1866-ból ANYEGIN EUGEN. REG fi.N V VERSEKBEN puskin sAndok. 15 K11 C Z V K Á 11­0 1.1. KIADJA A KISFALUDY-TÁRSASÁG. 1 PEST. NYOMATOTT EMICH GUSZTÁV MAGYAR ARAD. STOMDÁ­SZNÁI. 1866. A hatvan esztendős Anyegin-paródia. Anyagi Jenő Anyagi Jenő VERSES REGÉNY ,Mto nri SZATÍMAR, 1906 LŐWY MIKSA BIZOMANYA. □ 23

Next